Hanák Flórián a Lift Sistem felvonók karbantartásával foglalkozó cég tulajdonosa és felelős liftkarbantartója. A cég Vajdaság-szerte javít lifteket, több nagy cég alvállalkozója. A mikrovállalkozásnak pillanatnyilag rajtuk kívül 2 munkása van. Hanák Rigó Ildikó a családi vállalkozás ügyvezetője és a Ringató foglalkozásvezetője. Feleségként és édesanyaként életét körbeszövik a gyermekek. Népdalkórusokat vezet gyerekeknek, hétvégenként egy Gyermekházban tart játszóházakat. Már elmúlt 20 éves, amikor az igen sikeres Guzsalyas leánykórus tagjaként megismerkedett a népdalok csodás világával. Azóta a dal és az éneklés életeleme és lelki tápláléka. Másokat arra tanít, hogy azt be tudják fogadni.
Fotó: Ótos András
Milyen értékeket hoztak a szülői házból?
Flórián: – Szüleim rengeteget dolgoztak, amíg kisgyermekek voltunk öcsémmel, Lacival. Nagymamám, édesanyám anyukája, meghatározó személy volt kora gyermekkorunkban. Úgy érzem, hogy a hit és a gyerekeink szellemi nevelésének gyökerei innen erednek. Szüleim ízig-vérig belénk nevelték a becsületességet, az egymás megbecsülését, az idősek iránti tiszteletet.
Ildikó: – A szüleim elsősorban becsületességre neveltek bennünket, a bátyámat és jómagamat. Édesanyám kémia- és fizikatanárnő volt 40 éven keresztül, úgyhogy pedagógiai módszerekből nem volt hiány. De mondhatom, otthon nem volt szigorú, mert mindenki tudta, hol a határ. Mindig mindent meg tudtam osztani vele, őszinteségre nevelt. Mindig kiállt mellettem, soha nem ítélkezett. Édesapám gépészmérnökként az écskai halgazdaságban dolgozott, sokat volt távol otthonról. A nevelésben annyira aktívan nem vett részt, de ami eszembe jut, amikor rá gondolok, hogy mérhetetlenül és önzetlenül szeretett bennünket.
Hogyan találtak egymásra?
– Még általános iskolás korunkban ismerkedtünk meg a férjemmel a híres „önképzőkörökön”, melyeket a Petőfi Sándor Kultúrkörben szerveztek Nagybecskereken. Sok magyar gyermek járt oda, és nagyon jókat barátkoztunk. Bensőségesebb kapcsolatba a középiskolás korunkban kerültünk, Kosztolányi-táborokba jártunk, érdeklődési körünk megegyezett, mindketten rengeteget olvastunk, irodalomról, művészetről rengeteget beszélgettünk. Ennek ellenére különböző irányba sodort bennünket az élet egy időre. Csak a húszas éveink közepén (amikor én már nagyban a „Guzsalyas-korszakomat” éltem, ő pedig hazajött Budapestről, a nulladik éve után) kerültünk újból nagyon közel egymáshoz. Azt gondolom, mindkettőnk számára akkor már nyilvánvaló volt, hogy rokonlelkek vagyunk. A húszas éveink végén megtörtént az az érzelmi kötődés is, amelyre mindketten vágytunk. A mindent elsöprő, indulatokkal, hullámzó érzelmekkel teli nagybetűs Szerelem. Egyértelmű volt, amikor egymásra találtunk, hogy együtt fogjuk leélni az életünket, és szinte rögtön oltár elé állhattunk volna. A házassághoz azonban mindkettőnknek egy kicsit többre volt szüksége: az anyagi biztonságra. A párválasztás nem egy átgondolt folyamat volt egyikőnknek sem. És az sem, hogy szeretnénk gyerekeket. Méghozzá legalább hármat.
Miről kellett egymásért és a gyerekekért lemondani?
– A legnagyobb lemondás mindkettőnk részére az volt, hogy el kellett jönnünk otthonról. Ott kellett hagynunk Nagybecskereket az egzisztencia érdekében. Mindig hálásak leszünk a most már Takács házaspárnak, akkoriban Kovács Zsuzsa barátnőmnek és ifj. Takács Gyula barátunknak, hogy munkát találtak nekünk Újvidéken. Ezzel megnyitották számunkra az utat a megélhetéshez, és ez, ahogy a későbbiekben kiderült, sorsmeghatározó döntés volt. A gyermekeket akkor vállaltuk, amikor az anyagi helyzetünk megengedte, hogy a legalapvetőbbet tudjuk biztosítani nekik. Sok segítséget kaptunk otthonról. A szellemi biztatást, jó tanácsot, munkát, amit közös otthonunkba fektettek, és a mai napig fektetnek a szüleink, sohasem fogjuk tudni meghálálni. Baráti körünk is hatalmas, bármikor számíthatunk rájuk.
A népzene szeretetén kívül milyen értékek fűzik egybe a Guzsalyas énekegyüttes tagjait? Árpás Ibolya, Borsos Andrea, Csík Márta, Fábri Ivánovics Tünde, Ferencz Ágota, Hanák Rigó Ildikó, Hardi Klemm Katalin, Rontó Márta, Stark Gyöngyi, Takács Zsuzsanna, Trkulja Gabriella és Varga Valéria közül többen már (több)gyermekes édesanyák.
– Fel sem tudnám sorolni... Könny szökik a szemembe, mikor belegondolok azokra a pillanatokra, amikor a színpadon állunk.
Fotó: Ótos András
Arra az érzelmi feltöltődésre... Olyan szoros kapcsolatok épültek ki közöttünk: ott álltunk egymás menyasszonyi csokrával az oltár előtt tanúként, keresztszülőként öleltük magunkhoz egymás gyerekét. Hatalmas áldás ez számunkra. Hogy így egymásra találtunk. És hogy hónapos szünetek után is úgy tudunk énekelni egymás mellett, hogy érezzük, hogyan lélegzik a másik. És mindez akkor történik meg, mikor saját anyanyelvünkön énekelhetünk, saját népdalhagyományunkból merítve tudjuk kiénekelni magunkból az érzelmeket.
Ildikó, ön az „ölbe venni, ringatni, énekelni” szavakkal hívja Ringató foglalkozásra azokat az anyukákat, apukákat, nagyszülőket, akik szívesen énekelnek, játszanak együtt a kicsinyekkel. Oldott, szeretetteli légkörben Vajdaság-szerte hol szervezi a Ringatókat, amelynek vezetője és terjesztője?
– Azt gondolom, hogy vannak emberek, akik életükben sok mindent csinálnak, és alapvetően elégedettek a keresetükkel, a munkájukkal, de soha nem mondhatják el magukról azt, hogy álmaik munkáját végzik. Számomra a Ringató foglalkozással való találkozás volt az a sorsdöntő alkalom, amikor megtaláltam magamat egy „munkában”. 2018-ban Gróh Ilona, a drága Ili, aki a Ringató megálmodója és eszmei megalkotója, adta át nekem, egy röpke hét alatt, a Ringató foglalkozások módszertanának a töredékét. Akkor, 2018 nyarán tudtam, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Amikor hazaértem, az újvidéki Petőfi Sándor MMK azonnal felkarolta a kezdeményezésemet, és már 2018 szeptemberétől heti rendszerességgel vannak foglalkozásaim. 2019 szeptemberében Temerinben is megindultak a foglalkozások. 2020 elején nagy fordulatra került sor (és tulajdonképpen itt kel életre a vajdasági Ringató), amikor a Magyar Nemzeti Tanács szárnyai alá veszi a Ringató foglalkozásokat. Örök hálával tartozom Vicsek Annamáriának, aki látta, mennyire eltökélt vagyok szándékomban, és ezt az MNT-nek át tudta adni. Azóta hárman: Hardi Klemm Katalin, Takács Zsuzsanna és jómagam 13 vajdasági helyszínen tartunk heti-kétheti rendszerességgel Ringató foglalkozásokat. Vagyis tartottunk. A jelenlegi koronavírus-járvány ellenére bízom benne, hogy a családokban tudjuk tartani a lángot, amelyet meggyújtottunk. Mert meg vagyok győződve arról, hogy aki legalább egyszer járt a Ringatón, az otthon is eljátszik egy röpke mondókát a picivel, tud énekelni egy rövid dalocskát, ráébredt arra, hogy mennyire jó ez neki és a gyermekének is.
A néphagyományból merített zenei anyagot élő, érzelmi kapcsolat építésére tartják alkalmasnak a kisgyermekes családokban. Tapasztalta a lányain, mennyire más a gyermek, akit a kodályi elvek alapján, a művészet eszközeivel nevelik, akinek szívesen énekelnek?
– Legkisebb lányunk, Esztike, 2 éves volt, amikor először vittük el a nővérei fellépésére. Azóta is énekel... De már egyévesen tudta az összes dalocskát, amit a nővérei is. Nálunk nem szól állandóan a zene, nem háttérben szól. Nem folyamatos az éneklés. Nem bombázom őket. De tudatosan tudnak most már válogatni abban, mit szeretnének énekelni és mikor. Ha szomorúak, ha boldogok, ha emelkedett hangulatban vannak, ha letörtek... Azt gondolom, hogy az ölbéli játékoktól kezdve, melyek pici korukban mindennaposak voltak, a gyermekdalokon, gyermekjátékokon keresztül eljutottunk oda, hogy fel tudják ismerni, mi az, ami a pici lelküknek megfelel... Mély meggyőződésem, hogy az érzelmi intelligencia a korai művészi neveléstől függ. Utána már csak egyengetni kell az útjukat. És nagyon odafigyelni rájuk. Sok időt tölteni velük. Amennyit csak lehet. Minőségi időt.
A Guzsalyas és a Ringató hogyan alakította a kapcsolatot a férjével és gyermekeikkel?
– A férjem nagyon szereti a Guzsalyast. De azt gondolom, ezzel minden „Guzsalyas-férj” így van... még azok is, akik ezt nem ismerik be. Büszkék ránk, szeretnek bennünket a színpadon látni. Zsófi, Boglárka, Eszti kicsi koruk óta színpadra szoktak. Soha sem hajtottam őket... Amikor kedvük volt, szólóban énekeltek, amikor nem, akkor kórusban. Azt szeretném, ha örömüket lelnék abban, amit csinálnak, legyen az bármi. És örüljenek, amikor énekelnek. Nagyon szeretnek velem Ringatóra jönni. Pedig már nem kicsik. De azt gondolom, hogy érzik, nekem mennyire jó, és ez az érzés ragályos. Megfertőzöm őket az örömömmel, a boldogságommal egy-egy foglalkozáson. És minden koncert után, minden egyes Ringató után olyan érzelmi lökettel gazdagodok, aminek párját nem lelem másban, és ezt a családom is tudja. Persze, hiányolnak olykor... vannak befejezetlen házi feladatok sokszor, amikor hazaérek.
A nagyszülők segítettek-e az unokáik nevelésében?
– Ahogy már említettem, szüleink Nagybecskereken maradtak. A lányok ettől eltérően nagyon szorosan kötődnek hozzájuk. Sűrűn találkoznak. Amikor kicsik voltak, több hetet töltöttek ott nyáron és télen. A nagyszülők is sűrűn ellátogattak hozzánk.
A mostani rendkívüli helyzetben változott-e az élet a családjukban?
– Nagyon hiányoljuk, hogy nem találkozhatunk a nagyszülőkkel. Nekem nagyon hiányzik a Ringató. A férjem továbbra is sokat dolgozik, ebben sajnos nincs sok változás. De lényegében, egyelőre türelmesek és elnézőek vagyunk egymással, tudjuk kezelni a mindennapos krízishelyzeteket, kisebb-nagyobb kilengésekkel. A távoktatás három iskolással nehézkesen indult, de mindent félreteszek ennek érdekében pillanatnyilag. Sokat kézműveskedünk, erre nem sok idő jutott a mindennapjainkban egyébként, pedig szeretjük.
Mi segíti abban, hogy kiegyensúlyozott nő, feleség, édesanya legyen, amikor gondok-bajok vannak? Kinek a segítségében bízik, kire számíthat?
– A negyvenes éveim elején döbbentem rá, hogy mennyire szerencsés ember vagyok abból a szempontból, hogy mindig van körülöttem valaki, akire számíthatok. Ha lelki segítségre van szükségem, ha az egyik lányt A-ból B-be el kell fuvarozni, vagy ha simán egy délutáni kávézásra vágyok (amire sajnos nagyon ritkán van időm), mindig van kit felhívnom.
Fotó: Ótos András
És szeretek hazamenni. Ez számomra nagyon fontos szempont: az otthon legyen olyan hely, ahová örömmel megyünk a nehéz nap után. Egy ideje egyértelmű számomra, hogy az önbizalmam, a önmegbecsülésem, minden, amit szeretek magamban, akkor született meg, amikor a lányaink. Vannak nehéz pillanataim. Sokszor azt hiszem, százfelé szakadok, nem mindég szeretek tükörbe nézni. Afféle halogatós típus vagyok, és így néha a hullámok összecsapnak fölöttem. De a rendkívüli improvizatív jellemem megment. Fontos, hogy az ember őszinte legyen magával. Valahogy mindig megtalálom a nyugalmat. És persze ott van az édesanyám...
Nagybecskereki származásúak. Családként előnyt jelent-e egy olyan kisebb helyen élni, mint Piros?
– Mindenképpen. A férjemmel tudtuk, hogy házban szeretnénk élni. Mindketten családi házban nőttünk fel, tudtuk ennek áldását és ezt szerettük volna nyújtani gyerekeinknek is. Pirosra véletlenül kerültünk. Nagyon el voltunk keseredve a házkereséskor, mert a pénzügyi keretünkkel nem engedhettünk meg magunknak házat Újvidéken. Egyik ismerősünk ajánlotta Pirost. Ahogy bebicajoztunk a faluba, azonnal beleszerettünk. Azóta is nem tudunk betelni a meggyfás utcáival, melyeket számtalanszor bicajoztunk végig.
Mit jelent a család tagjai számára a húsvét? Szokásként, néphagyományként vagy keresztény ünnepként élik meg?
– Mindhárom szempont fontos számunkra. Otthonról hoztuk az ünnep szokását... szüleink a kommunista, tiltott időben is megünnepelték a család körében a keresztény ünnepeket. Az éneklésen, népdalokon keresztül nagyon közel kerültünk az ünnephez, megismertük hagyományát, dalait, a lányok titkon várják a locsolkodókat. Sajnos az idén ez is elmarad... de annál többen jönnek majd jövőre.
Terveik?
– Alapvetően gyermekeink számára szeretnénk egy könnyebb kezdést biztosítani. Mi szinte mindenben a nulláról indultunk, és tudjuk, hogy ez emberpróbáló tud lenni. Jó útra szeretnénk vezetni őket, és természetesen addig is élvezni szeretnénk az együttlétet. Sokat utazni együtt, közös emlékeket szerezni. A munkát törekszünk olyan szintre bővíteni, hogy a férjemnek ne jelentsen ekkora terhet. Én meg addig szeretnék Ringatót tartani, amíg azt a szellemi és fizikai képességeim megengedik. És sokat énekelni.
