Sokat dolgozik, sok feladatot rónak rá, és soha semmilyen feladattal szemben semmiféle ellenállást nem tanúsít – mondják Huszta Dánielről azok, akik jól ismerik. Számára pedig a szerep az, akinek a bőrébe bújva maga is azzá válhat bár egy rövid időre.
Az Újvidéki Színház és a Vajdasági Tanyaszínház közönsége megtapsolta a Pé’z hova mész?, Kis magyar pornográfia, Neoplanta, Don Quijote second hand, Álmodozók, Angyal szállt le Babilonba, Ventilátor, Borisz Godunovics síremléke, Till Eulenspiegel, Hasszán aga felesége, Piszkos Fred, a kapitány, Anna Karenina... és más előadásokban nyújtott kiváló alakításaiért.
– Az utóbbi időben kisebb-nagyobb szerepeket játszva mindig mindenre van energiám, erőm, időm. Szépen fölkészülni, megtanulni a szöveget. A koronavírus-járványt leszámítva nagyon jó periódusa ez az életemnek, a nézőknek és a szakmának köszönhetően – magyarázta Huszta Dániel, aki a tervek szerint a székvárosban a nyári színpadon játszik majd az Újvidéki Színház előadásaiban, szeptemberben pedig a Parasztoperában láthatja a közönség az Újvidéki Színház (Elor Emina, László Judit, Pongó Gábor kollégáival) és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciójának vajdasági premierjén.
Jeles rendezők – László Sándor, Hernyák György, Mezei Kinga, Kokan Mladenović, Lénárd Róbert, Puskás Zoltán, Milan Belegišanin, Nikita Milivojević, Sardar Tagirovsky, Urbán András, Dejan Prajkovszki, Tara Manić, Jaka Ivanc, Pongó Gábor, Szabó K. István, Keresztes Attila és mások – hogyan csiszolták emberként, színészként?
– Mindenki csiszolt, legtöbbet talán azok, akik közben színészek is, vagy színészek voltak. Nekem jobban megfelel a módszerük, mivel elméleti és gyakorlati oldaláról is próbálják megközelíteni a rám bízott szerepet. Szabó K. István, aki az Újvidéki Színházban legutóbb Dürrenmattnak az Angyal szállt le Babilonba című darabját rendezte, mondta: minden előadást nulláról kell elkezdenie – a színésznek és a rendezőnek is. Az első próbára semmit nem olvasva a szerepről, teljesen nyitottan érkezem. A helyszínen improvizálok, és ösztönszerűen haladok előre a szerep megformálásában. A szövegkönyvből merítem azokat az információkat, amelyekre ott, abban a jelenetben nekem szükségem van a szerep eljátszásához. Az utasításokat elemzem, átengedem magamon, törekszem megérteni, hozzá közelíteni az előadáshoz. A próbák folyamán csiszolódom, rengeteget dolgozom, mint a kollégáim: mindennap otthon megtanulom a szöveget, és töprengek azon, hogyan kellene játszanom. Tégláról téglára építjük a házat, amit majd előadásnak fogunk nevezni.
Užicéről, a XI. Országos Színházi Fesztiválról a legjobb fiatal színésznek járó díjjal tért haza a Koldustetű című előadásban nyújtott alakításáért. Az Újvidéki Színház közönségdíját érdemelte ki a 2004/05-ös évadtól a 2010/2011-es évadig, éspedig két alkalommal az évad legjobb férfi főszereplőjeként, három alkalommal az évad legjobb férfi epizódszínészeként. A Vajdasági Hivatásos Színházak 64. Fesztiválján színészdíjat kapott Terék Anna Jelentkezzenek a legjobbak című előadásában nyújtott alakításért. Elég-e ennyi és ilyen jellegű visszajelzés a közönségtől, hogy sikerélménye legyen?
– Elismerés után újult erővel tudok dolgozni. Természetesen a jó pap is holtig tanul. A színész egész élete, pályája során fejlődik, alakul. Öt év amatőr munka van mögöttem és tizenhét év az Újvidéki Színház társulatában.
Mely szerepekben tudott igazán kiteljesedni?
– A Tanyaszínházban, a Puskás Zoltán rendezte Hegedűs a háztetőn című előadásban volt egy nyúlfarknyi komikus hentes szerepem. Nagyon szerettem játszani A dzsungel könyvét, a Portugált, most meg a Piszkos Fred, a kapitányt. Alföldi Róbert nálunk rendezett A patkányok című előadásában volt egy kicsi szerepem, két-három jelenettel. Különbözött attól, amit szoktam játszani. A kicsi, de tömör szerephez a rendezővel és a kollégákkal nagyon sokat kellett dolgoznom, mélyen magamba nézni, keresgélni. Egy nagyon jól sikerült szerepemnek tartom. Akkor tanultam meg, hogy a komédiákban a nézők nevetéssel, a tragédiákban pedig csönddel jeleznek vissza. Lassan, halkan és sok szünettel mondtam a szövegemet, és éreztem minden alkalommal, amikor kis szünetet tartottam, hogy szinte vágni lehetett a csöndet a nézőtéren. Nagyszerű volt.
Most is történt ilyen, amikor a Parasztoperát készítettük. Abban van egy négysoros dalocskám halk élőzenével. Amikor elénekeltem, a Szegedi Nemzeti Színházban hatalmas csönd állt be. A nyilvános márciusi főpróba lett a bemutató. Már gyülekezési tilalom volt érvényben Magyarországon. De mivel elkészültünk a darabbal, behívtuk a kollégákat, közeli barátokat, ismerősöket a nemhivatalos házi bemutatóra.
Az újvidéki bemutatóra várhatóan a csortanovci Új Várjátékok Fesztiválon szeptember elején kerül sor. Hogyan értékeli ezt az együttműködést?
– Minden közös előadást hasznosnak tartok. A színész tanul a másfajta munkalégkörből. Keresztes Attila rendezővel és a szegedi csapattal jó volt dolgozni. Minden mindig idejében elkészült. A Szegedi Nemzeti Színház népesebb az újvidéki társulatnál, többek között külön tánckaruk is van. A többszereplős előadásokat lejátsszák többször is, nálunk ez nem lehetséges, mert kevesen vagyunk, mindenkire több feladat hárul, és jobban kifáradunk, mint a szegedi kollégák.
A Facebookon posztolt Parasztopera-csoportképen miért fényképezkedett tortával?
– Az előadásban egy esküvőre kerül sor. Én vagyok Feri, az örömapa. Közben kiderül, én vagyok a mostohaapja a lánynak, aki férjhez fog menni. És én vagyok a református pap is, aki össze fogom adni őket. De mivel papucsférj vagyok, én viszem a tortát, meg cipelem a ruháimat, Tündérke feleségem pedig (Elor Emina), aki otthon az úrnő, csak vonul mellettem.
A zene és a tánc különös helyet foglal el az életében?
– Élőzene-rajongó vagyok. Nincs kifejezett stílus, amit kedvelek. Az Újvidéki Színházban dolgozva is látom, a zene tud a drámai előadás szerves része, szereplője lenni. Az akadémián kiderült, táncolni is tudok, nagyon megszerettem. Szteppelni is elkezdtem tanulni, most is csinálom. A basszusgitárt azért tanultam, hogy valamelyik hangszeren tudjak egy kicsit muzsikálni.
Hogyan lett a zentai fiúból Thália papja?
– Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház jelenlegi igazgatója 13 éves koromban elindította újra a zentai színtársulatot. Az iskolákat járva Lénárd Robi barátomat és engem is elhívott a drámai foglalkozásokra. A Ludas Matyi előadás bemutatóján döntöttem: egész életemben színész leszek. Akadémiai tanulmányaim előtt, vajdasági művészeti középiskola híján, a szülőhelyemhez legközelebbi Kanizsán fémesztergályos képesítést szereztem. Ez nagyon jó és kreatív szakma, a kémiaképletek és a számok világa azonban nem számomra lett kitalálva.
Ekkor, úgy tudom, életének nehéz szakaszába került...
– Tizennyolc évesen elvesztettem a 39 éves édesanyámat. A Zenta cipőgyárban vegyszerekkel, ragasztóval dolgozott, és elvitte a vérrák. Érzékeny alkatom miatt a depresszió tovább tartott a színművészeti akadémiai évek alatt.
Az Újvidéki Művészeti Akadémián László Sándor és Nagypál Gábor osztályában voltak-e olyan pillanatai, amikor úgy gondolta, csomagol, és hazamegy örökre?
– Bizony voltak nemcsak nekem, hanem más osztálytársaimnak is hetente olyan pillanatai, amikor legszívesebben hazamentünk volna. Amatőrként laza hangulatban próbáltunk, az akadémián pedig egyik verset, szöveget a másik után kellett tanulni, mindennap csinálni a jelenetet. Ha nem jó, akkor újra! Még tíz vers, még 15 monológ... Nehéz volt, de jócskán hasznos is. Megtanítottak bennünket arra, hogyan álljunk a színészethez, hogyan viszonyuljunk a rendezőhöz, és hogyan osszuk be jól az energiánkat. A színész ugyanis nem engedheti meg magának, hogy próba vagy hosszú előadás közben kifáradjon, ne bírja tovább csinálni.
Hogyan élte meg a koronavírus-járvány miatti „kényszerpihenőt”?
– Egy kicsit jólesett. Főztem, sétáltam, könyveket olvastam, filmeket néztem, amire korábban nem jutott időm. A basszusgitárhoz erősítőt vettem, és elkezdtem újra hobbiból muzsikálni. A járvány vége felé azonban kínos érzés fogott el. Zenta központjában kinyílt egy csokoládé-fagylalt üzlet, ahová munkást kerestek. Gondoltam, jelentkezem. Később azonban rájöttem: van szép fizetésem, inkább átengedem a helyet annak, akinek ez a munka(hely) szükséges. Vannak, akiknek semmilyen munkájuk nincs. Kevés embernek adatik meg, ami nekem, hogy az a munkám, amit szeretek csinálni!
Mennyit jelentenek életében a vajdasági gyökerek?
– Úgy érzem, itt van dolgom, ahol születtem. Ha azonban Angliában fölajánlanak egy film- vagy színházi szerepet, netalán féléves szerződést, akkor mennék és csinálnám, aztán visszajönnék. Egy felelősségteljesebb szerepet szívesen eljátszanék például Quentin Tarantino vagy Emir Kusturica filmjében. Talán nem mindenki tudja, hogy Johny Depp és Kusturica hazánkban együtt zenéltek, összehaverkodtak. Brad Pitt pedig tizenvalahány évesen játszott először, éppen Kusturica filmjében, amelyet, azt hiszem, valahol Szerbiában forgattak.
Mit tart fontosnak az életben?
– Az életben az a fontos, hogy boldog legyen az ember, és jól érezze magát ott, ahol van. A fiatal színészeknek üzenem: találják meg magukat az életben, és soha ne adják föl, csak akkor, ha látják, ez a szakma tényleg nem nekik való.
