Alaposan befűtöttek az utóbbi napokban, a gyerkőcöknek azonban ez nincs útban, habár a déli órákban nem valami kellemes a betondzsungelben sétálgatni.
A bizonyítványokat kiosztották, és a végén mindenki örült. Előd igaz recetált a bizonyítványosztás előtti este, nem volt 100 százalékosan biztos abban, hogy úgy sikerült-e minden, ahogyan kitervelte, de aztán jól alakultak a dolgok. A két kisdiáknál egyértelműbb volt a helyzet, de lényeg a lényeg: mindannyian színötösök, a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is. A napokban újra azt rebesgetik, lehet, hogy őszre újra távoktatást vezetnek be, vagy kombináltat, ami azt jelentené, hogy egy hétig otthonról tanulnak, egy hetet pedig az iskolában folyik majd az oktatás. Nem is nagyon akarom ezt hangoztatni előttük, hiszen a kicsik alig várják már az iskolát, és őszig még variálhatnak a minisztériumban, de őszintén remélem, hogy kinyitják az iskolák kapuit.
Márki mindezek mellett sikeresen felvételizett a zeneiskolába, habár először azt mondták, nem biztos, hogy bejut, mert még fiatal és sok a jelentkező. A felvételin volt egy kis zongora, énekelés, ritmusérzék-ellenőrzés stb. Csilla megpróbálta elmagyarázni neki, hogy ha nem sikerül, akkor majd jövőre, nem kell izgulni, de a felvételin remekelt, és bejutott, bizony! Ennek örömére, Márki „komponált” egy számot, amelynek az a címe, hogy Eiffel-torony a fiókban.
A nyaralást az idén kihagyjuk, mivel ez a koronavírus-járvány teljesen kiszámíthatatlan, ezért az újvidéki Copacabanán lazítunk majd nagyrészt, és marad természetesen a hegymászás, hiszen a legnagyobb hőségben is kellemes az erdőben a túrázás. Reméljük a buszjáratokat nem szüntetik be újra, így könnyen feljuthatunk pl. Óledincére, nyáron ugyanis ez a kedvenc kiindulópontunk a túrához, a tapasztalataink szerint itt van a leghűvösebb.
A nagy kánikulában Katával korán reggel bejárjuk a piacot, boltokat, hogy előre bevásároljunk, ne kelljen a nagy melegben mászkálni, ha nem muszáj. Kata azonban már egyedül is néha elmerészkedik a boltba, nem nagyon szeretem elengedni egyedül, de napközben elugrott párszor fagyiért. Mindent előre kitervez, pénztárcájába mindig elegendő aprót készít, mivel a „nagylány” nem szereti a kellemetlen meglepiket (mondjuk, ha nem tudnak visszaadni a boltban).
Előd megnyúlt az elmúlt hónapokban, most egyre gyakrabban kér arra, hogy álljunk egymás mellé, mérjük le meddig ér nekem. Hát, az az igazság, hogy már csak pár centivel vezetek… Ennek valójában nagyon örülök, annak viszont kevésbé, hogy 3-4 havonta új pólókat, nadrágokat kell vásárolni, a sportcipőt, ugye, ne is említsük. Egyre többet mászkál barátaival a Dunára, és habár kiváló úszó, a nagy hőbörgés ellenére nem engedem egyelőre, hogy nélkülem úszkáljon a Dunában, mivel emlékszem, milyen az, tinédzserként nekiszabadulni a folyónak. De mivel a Duna vize a napokban kellőképpen felmelegedett, és az ár is lassan levonul, eljött az ideje, hogy a csipetcsapat együtt megmártózzon.
