Az ürményházi születésű Király Éva okleveles fogorvosnő, Király Károly pedig szilágyi okleveles villamossági mérnök. Újvidéken élnek, nemrég ünnepelték 30. házassági évfordulójukat. Házastársként, szülőként és a szakmájukban törekszenek helyt állni, lányaik, Ildikó, Csilla és Ibolya pedig szorgalmasan tanulnak, hogy önálló, felelős felnőtté váljanak.
Dr. Király Évát olvasóink a Gyógykalauz című pénteki mellékletünkben megjelentetett fogászati témájú írásaiból ismerik.
– Jó érzéssel tölt el, amikor sikerül megszépíteni a fogatlan embert, visszaállítani a funkcióit – mesélte látogatásunkkor. – Ki hinné, hogy én, aki gyermekkorban irtóztam a vértől, most szájüregben dolgozom! Fontos a türelem és a kitartás. Annyira megszerettem a munkámat, hogy most úgy érzem, a Jóisten is erre a hivatásra teremtett.
Mire várunk?
Fotó: Dávid Csilla
– Mivel tanácstalan voltam az egészségügyi középiskola után, fogorvos édesapám látva a türelmemet és a kézügyességemet, javasolta, hogy az újvidéki Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karára iratkozzam. Sikerült is, de akkor még nem voltak a ma létező ösztöndíjak… Hol albérletben, hol egyetemista otthonban laktunk, amikor a húgom és az öcsém is Újvidékre jött orvosnak, mezőgazdasági mérnöknek tanulni.
A férjemet abszolvensként ismertem meg. A szülők és a testvérek is meglepődtek, hogy három hónap szórakozás után házasság mellett döntöttünk. Én úgy gondoltam, ma is úgy gondolom: az életet élni kell.
„Jaj, ti bolondok! Hogyan fogjátok befejezni az egyetemet?!” – kérdezték sokan. Nekem 13, a férjemnek meg 20 vizsgája maradt. Ildikó lányunk már egyéves volt, amikor én diplomáztam, a férjem pedig utánam.
Házaspárként kisbabával sikeresen megpályáztuk az egyetemista otthont. Ha van az embernek célja és kitartása, és ha a szülők anyagilag is támogatják, akkor nehéz ugyan, de sikerül gyerek mellett is tanulni.
A lányaimnak is mondom, ha találnak megfelelő párt, akkor nincs mit várni. A fiatalok itt tévednek: összejön a karrier, összejön a megfelelő pillanat, de az idő elmúlik. Ezért az embernek nagyon bölcsen kell gondolkodnia és cselekednie. Az életben mindig hiányzik valami: vagy a karrier, vagy a pénz, vagy a gyerek. Mi az első években szűkösen éltünk, megvolt azonban köztünk a szeretet, örültünk egymásnak és a gyereknek. Mindezt nem lehet megfizetni pénzzel.
A fiatalok halogatják a házasságot és a családalapítást. Mire kivárják, hogy „mindenük meglegyen”, talán már nem lehetnek szülők. A nőnek biológiai szempontból ajánlatos maximum 30 éves koráig megszülnie az első gyereket, később már problémái lehetnek. Szerintem, meg kell elégedni a fontos dolgokkal: ezek pedig a szeretet, az összetartás, a kitartás, az egymás támogatása és az Istenbe vetett hit.
– Nagyon sokat dolgoztunk, hogy fenn tudjuk tartani a családot és valamilyen előrehaladást érjünk el – magyarázta Károly. Mintegy tízféle foglalkozásban szerzett tapasztalatot, különösen amikor Nagybecskereken nevelték a gyerekeket, asszonyt is kellett fogadni melléjük, mert csak Ibolya, a legfiatalabb Király lány érte meg, hogy megnyíljon a magyar óvoda Nagybecskereken, és oda járjon.
– Délelőtt az iskolában tanítottam, délután az Újvidéki Televízió nagybecskereki „kirendeltségében” műszaki mérnökként tevékenykedtem, vagy fordítva. Aztán Nagybecskerek és Újvidék között ingáztam, illetve automatizációs főmérnökként dolgoztam. Voltam vállalkozó is, aztán megbízott igazgató a Mozaik Televízióban… – sorolta Károly.
Tíz éve tanít a székvárosi Mihajlo Pupin Villamossági Középiskolában.
– Sajnos csökken a beiratkozó diákok száma. Az elvándorlás is ebbe jelentősen beleszól, és valószínűleg a gyermekvállalási kedv is kicsit alábbhagyott a családok körében. Évről évre törekszünk több szakirányt is felajánlani a gazdaság igényeinek és a diákok érdeklődésének megfelelően. Már a hónap elejétől tűkön ülök, mert öt-hat tantárgyból kell a diákoknak előkészíteni az anyagot, ha bejárnak az iskolába, ha online tanulnak. Szaktantárgyból a hiányzó tankönyveket a pedagógusnak kell valami módon pótolnia – ecsetelte a helyzetet a villamossági mérnök.
A felesége bátran feladta a biztos nagybecskereki fogászati állást, és belevágott a bizonytalanba. Újvidékre költöztek, és Éva magánrendelőt nyitott.
– A munka ugyanaz, de a tervezés, szervezés és a hozzáállás egész más, mint az állami munkában. Nagyon hálás vagyok az édesapámnak, aki támogatott nemcsak a felszereléssel, hanem tapasztalatának átadásával is. Most én adom át a szakma fortélyait Ildikónak. Csilla és Ibolya más érdeklődésűek. Mondtam, nagyon értékeljék azt, aki majd átadja nekik a szakmai tapasztalatot.
Fotó: Dávid Csilla
Bölcsesség, egyszerűség, szerénység
– Tele van az élet kihívásokkal, kérdés, hogy legyengülve vagy megerősödve kerülünk ki belőle. Mi a problémákon okulva törekszünk, hogy máskor jobban megoldjuk őket. Bármilyen megpróbáltatás ért bennünket, összedugtuk a fejünket. A mottónk pedig: „Megcsináljuk!” Falusi, törekvő családból származunk, értékeljük a tudásszerzést, és odafigyelünk arra, amit a szüleink tapasztalatként adnak át.
Gyerekeinket az összetartásra és a kitartásra neveltük, hogy a jég hátán is meg tudjanak élni. Bármilyen nehézséget át lehet vészelni, ha szerényen élünk, összefogunk egymással és Istennel. Meg kell tanítani őket a spórolásra is, erre nem tanítanak az iskolában.
Bölcsnek kell lenni és egyszerűnek. A mondás szerint „az üres kalász felemeli a fejét, a tele kalász lehajtja a fejét”. Hivalkodás nélkül tudni kell magunkat értékelni, és arra is kell gondolni, hogy mindenkivel egyenrangúak vagyunk – mondta Éva.
– Az erős társadalomnak az erős család az alapja. Ezért biztattam Ildikót, Csillát, Ibolyát, igyekezzenek tanulni. A két világháborút átélt nagymamám ugyanis arra buzdított: „Tanuljatok, mert a tudást soha nem lehet elvenni tőletek.”
Már középiskolásként elkerültem otthonról, ami eléggé megedzett. A gyerekeinknek most könnyebb tanulni, mert családként itt élünk Újvidéken, 2004 óta, amikor kölcsönből lakást vettünk, és lassan-lassan lefizetjük. Megtanultam az akadályokat leküzdeni. Az a legerősebb, aki önmagát le tudja győzni. Erre törekedve, és a keresztény értékekre alapozva, amelyeket a feleségem erősen a családban tart, mindent meg lehet oldani.
– Nem jó, ha az ember tüzeli magát, és nem jóra vezet, ha mindig ugyanaz enged. A bölcs értékeli, hogy a házastársa a hibáival együtt eleve jó ember. Megvan benne az eltökéltség, hogy elnézze a másik ember hibáit, tudja, hogy egyiküknek vissza kell húzódnia. A vita után ne múljon el a nap, hogy ki ne béküljünk házastárssal, gyerekekkel. A problémák abból adódnak, hogy múlnak a napok, és nem tisztázzuk le a dolgokat. Meg kell őrizni a higgadtságot a nézeteltérés elsimítása érdekében. Nekem szerencsém volt, hogy olyan emberrel élek, akivel ezt lehet.
Négy nővel egy fedél alatt lakni? – kíváncsiskodtam.
– Ha valahová megyünk, nagyon gyorsan kiválasztom, mit veszek fel, és gyorsan kész vagyok. Csak Csilla lányunk pontos, mint én. A többiek csúsznak időben – nem tudom, mivel múlatják az időt – mondta a férj.
Csilla sikeresen kivergődött az egészségügyi problémájából.
– Azóta jellemben sokat változtam. Gondok mindig lesznek, de én a megoldás keresésére összpontosítok. A problémákat a testvéreimmel, a közeli barátaimmal és a szüleimmel beszélem meg.
Ildikó azt vallja: Nem kell mindig arra várni, hogy valaki más oldja meg az ő problémáit. Elsősorban arra törekszik, hogy maga oldja meg őket, ami természetesen nehezebb út.
Amikor üdítő helyett vizet kérek, a családfő friss forrásvízzel kínál.
– A Tarcal-hegyről (Fruška gora), Karlócáról hordjuk az ivóvizet, ahová kikapcsolódásként méhészkedni járok, és jó időben egy kicsit bográcsozunk a családdal. A lakásból méhészkedni nem lehet, ezért vásároltunk meg egy hektárnyi földterületet akácos méhlegelők környékén. A földünknek a felén is akácfák vannak. A méheknek kedvez Karlócán a sok gyümölcsfa, és hogy közel van a Nemzeti Park hárserdője. Egyedül napraforgóra el szoktam vinni a méheket Bánátba, egy valamikori kollégám fiának a földjére…
Károly a Dunastart civil szervezetben, amelynek elnöke, volt diákjaival és Póth Imre rendezővel, operatőrrel együttműködve szorgoskodik.
– Dokumentumfilmeket készítünk, amelyek az Újvidék környéki magyarsághoz kötődnek. A témák között szerepelt nagyanyáink konyhai hagyatéka, felelevenítettük a komatál szép szokását, Mátyás királyról komoly történészeket szólaltattunk meg, továbbá bemutattuk a húsvéti locsolkodási szokásokat, a legutóbbi filmünk pedig az újvidéki Kapisztrán kórusról készült.
Fotó: Dávid Csilla
– A videókban Ildikó nővéremmel együtt készítjük az interjúkat a riportalanyokkal – fűzte hozzá Csilla, aki élelmiszer-technológusnak tanul az Újvidéki Technológiai Kar élelmiszeripari szakán, illetve már abszolvens.
– Engem nemcsak az érdekel, hogyan alakítjuk át a terméket, és kapjuk a végterméket, hanem a gépek és a kémia. Különösen az édesipar, abból pedig a csokigyártás vonz. Édességet nem fogyasztok sűrűn, de szeretem megkóstolni az újdonságokat.
Ildikó édesanyja nyomdokaiban jár.
– Hagytam, hogy a fogászatra irányítsanak a szüleim, mert az egészségügyi középiskola negyedik osztályában nem igazán kristályosodott ki bennem, hova tovább. Az emberek általában félnek a fogorvostól, csak akkor lépnek a rendelőbe, amikor megfájdul a foguk. Engem az esztétikai fogászat érdekel és bizonyos ágazatai, amelyekkel az embernek a küllemét meg lehet változtatni. Akkor fizikailag is szebbnek, jobbnak érzi magát, mint korábban. Látom, az időseknek sokat jelent az új fogsor. Nem kell rejtegetniük, hogy nincs foguk. Sok fiatalembernek sajnos már parciális (részleges) vagy teljes protézisre van szüksége. Nem mentek el idejében a fogorvoshoz, amikor még meg lehetett volna menteni a fogaikat, inkább halogatták, mondván: „Nem baj, majd kihúzatjuk.”
Kiálltam az igazságért
Ibolya őszre írja be a második évet a Jogtudományi Karon.
– Látva, a nővéreimtől, hogy írtak, olvastak, tanultak, én is megszerettem a meséket és az írást, az anyanyelven kívül a szerbet és az angolt, versenyekre jártam, és, nem tagadom, szerettem szerepelni. Amikor a gimnázium végén kiírtam az erősségeimet és a gyengeségeimet, rájöttem, hogy a jogi pálya vonz. Nekem mindig fontos volt az igazság. Ha valakit kiközösítettek az osztályban, vagy ha valakit megszóltak, én voltam, aki kiállt mellette. A szüleim úgy neveltek, hogy az igazság legyen számomra a fontos.
Kivel, hol barátkoznak a nagylányok? – kérdeztem.
Osztálytársakkal, kollégákkal Vajdaság különböző részeiből. Volt, akikkel a doroszlói gitártáborban ismerkedtek meg. Most a járványügyi helyzet miatt azonban nem járnak ki. Ibolya a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban és a Kínai negyedben szervezett bulikra, rendezvényekre járt, találkozott a barátokkal, akik hozzájuk is nem egy alkalommal eljöttek.
Csilla, aki az alapfokú zeneiskolában hegedű szakot fejezett be, a „Petőfis bulikon” kívül a barátaival szívesen hallgat élőzenét és beszélget egyik belvárosi bárban.
A Kapisztrán kórusban mind a hárman énekelnek, ez kikapcsolódást jelent a mindennapokból.
– Ibolya és én zongoráztunk, aztán kezdtünk el énekelni a Kapisztrán ferences ifjúsági kórusban, és itt sok pozitív emberrel ismerkedtem meg – mondta Ildikó. – Számos fellépésünkön az emberek megkönnyeztek a szívhez szóló vallási énekek, népénekek, világi énekek felcsendülésekor. Mindezek megérintették őket, amikor a szerzeményekkel átadtuk az üzenetet, hogy az életnek van pozitív oldala.
– A vírushelyzet miatt sajnos nem járhatunk kóruspróbára – fűzte tovább Ildikó nővére gondolatát Ibolya. – Amikor szünetet tartok tanulás közben, zenét engedek a telefonomról, közben dalolok, és érzem, ahogy oldódik bennem a stressz.
A zene után felvetődött a házasság témája.
– A szüleim már 30 éve jóban-rosszban együtt vannak. A nehézségeket nem próbálják megoldani egyedül, hanem összefogva. Én is szeretnék egyszer családot alapítani, most azonban elsősorban a tanulmányaimra fókuszálok – mondta Csilla.
Ildikó azon a véleményen van, ha az ember megtalálja azt a párt, akivel hosszú időn át ki tud jönni, az nagyon egyensúlyba tudja hozni az életét. Szerinte sokan mégis belemennek a kapcsolatba anélkül, hogy megismernék a saját igényeiket, és sok mindent elfogadnak. Úgy véli, ha az ember önmagát megismeri, tisztában van azzal, hogy mit tud tenni magáért és a világért.
– Ha önmagunkért nem teszünk, akkor a világért sem tudunk tenni! – mondta Ildikó.
Ibolya a családot tartja az életben az egyik legfontosabb értéknek.
– Remélem, nekem is lesz családom. Bármilyen akadályba ütköztem, a szüleimhez és a testvéreimhez fordultam, akik mindig segítettek. Én is szeretnék egyszer ilyen közösséget kialakítani, és továbbadni az értékeket: elsősorban a közelséget, melegséget a nap végén, amikor az ember lefekszik aludni. Számomra ez a legfontosabb!
