6.
Az egykor kevésbé fontosnak tartott, de később ennek ellenkezőjét sugalló, Nagybecskerek melletti Muzslyán 1973-ban szervezték meg az I. Vajdasági Ifjúsági Képzőművészeti Tábort. Amely még a vidékünkre későn érkező (neo)avantgárd frissítő légkörét megteremteni igyekvő ifjúsági művésztelepként ágyazódott a köztudatba, de a kezdeti lelkes lendületben három év után hirtelen/hamarjában el is tűnt. Első résztvevői, a máig ismertek közül: Sziveri János, Földi Ibolya, Tari István, Fenyvesi Ottó, Spang Zoltán, Rácz János, Juhász Illés, Fujkin István, Fejes István és mások. Emellett magyarországi vendégeik is voltak. A következő esztendőben több máig ismert vajdasági csatlakozott még a csapathoz. Itt merült fel Sziveri Rózsa, Barta József, Tóth Béla, Varga Somogyi Tibor, Horváth Mária, Gyuráki Gáspár, Sebők Zoltán… neve is.
A hirtelen megszűnése pedig csupán látszat volt. Ugyanis a Képes Ifjúság, majd az Új Symposion köré csoportosuló fiatal szellemi élenjárókból verbuválódottak kitartóbb része 1976-ban voltaképpen csak áthelyeztetett Temerinbe. Hogy miért, erre is egy feltételezett helyes válasz adható: mert itt egy sokkal jobb helyszínen az egész Vajdaságot átfogó, fiatal tehetségeket mozgósító/verbuváló törekvésről volt szó. Ezért is nevezték a tábort a távoli kezdetektől fogva seregszemlének, melynek úgyszintén Ács József volt a szellemi atyja és az istápolója.
A művésztelep szervező-vezetője Hevér János lett, lelkesültsége folytán és mindenáron kitartásával a telep szószólója és életben tartója is. Aki a rátermettségét akkor bizonyította be, amikor konokságában nem engedte meg azt, hogy a nyolcvanas évek második felére a TAKT-ot szándékosan (mert hamar kicsúszott az ellenőrzésük alól), pártpolitikai alapon megszüntessék. Temerinben a hetvenes és a nyolcvanas években is élénk szellemi-kulturális élet folyt. Újvidék regionális szellemi központjának közelsége miatt pedig sokkal jobb feltételei adattak meg egy ifjúsági művészeti tábor hosszabb távon való szervezésének, túlélésének és fejlődésének. A muzslyai tagságának az átszippantásával és egyúttal más vajdasági régiók fiatal tehetségeinek a felkarolásával legelébb TAM – Temerini Amatőr Találkozó lett a neve. Két-három (próba)év elteltével pedig már a mai napig fennálló TAKT – Temerini Amatőr Képzőművészeti Találkozó néven folytatódott. Az átmentéses vállalkozás tehát sikeres volt, nem várt mértékben, és hatalmas biztatás a vajdasági magyar fiatalok számára. Mondani sem kell, oly mértékben vált népszerűvé és tömegessé, hogy már akkoriban is nemzetközi hírű ifjúsági művésztalálkozóként és művészeti táborként (tulabarai tábor) vált közismertté külföldön, így Magyarországon és Szlovákiában is…
Szervezésileg gondosan megerősített formában a művésztelep a mai napig igen jól működik a temerini székhelyű TAKT Alapítvány támogatottjaként, az egykori művésztelepi résztvevők és a segítő szellemi éllovasaik összehangolt segédletével, Ádám István elnöklő vezetésével.
Hátteres kérdések
Sokan ma is azt mondják, hogy a természetes szabályszerűségei szerint alakuló művészeti életet mindig lehetett felülről is irányítani. Ezt a gondolatot szeretnénk feldolgozni, megérteni, és egyúttal némiképp előtüremkedett rossz megérzéseinket is elhessegetni magunktól. Mert ha ez esetleg beigazolódik, a régi pártidők egyeseket előtérbe hozó, segítő, míg másokat háttérbe szorító, kedvezőtlen ténykedésére világítana rá. Mivelhogy a számos képzőművészt hátrébb tuszkoló mesterkedés lehetősége is benne rejlik. Mindenesetre az efféle felülről összeválogatás hozzá nem értést vagy valamiféle szándékot is takarhat. Már amennyiben nyilvánvaló, észszerű okokkal nehezen megmagyarázható…
Mert igenis érinti művészeinket. Akárcsak a múltbéli példáink esetén, amelyek szintén valamiféle háttérténykedés miatt alakultak, és alakították művészeink sorsát. Mindig is érthetetlennek tartottam, hogy miért maradt például Bosán György örökre Belgrádban. Vajon csak a jugoszláv főváros árnyékában élés lehetősége diktált a tartózkodó természetének? Vagy miért vonult el, távolodott el oly csendesen Hangya András a vajdasági képzőművészeti élettől? Vajon a zágrábi, londoni nyugalma teljes volt-e? Politikai színezetű játszmák sora miatt távozott Benes József Zentáról a hetvenes évek végén?
A miértek sora itt nem ér véget. Természetesen a nemzetközi mezőnyre is kiterjed. Valamiképpen hasonló volt a helyzet a Kárpát-medence többi exszocialista országában is, ahol anno diktátumszerűen érvényesülni látszott a Magyarországon a kommunista korszak alatt TTT-ként (támogatott, tűrt és tiltott) félve emlegetett listák elve. Általa ugyanis számtalan érvényesülő vagy némiképpen a háttérbe szorult igen tehetséges művész szorul ki a művészeti életből. Anno, mert osztályidegennek tartották, manapság például azért is, mert nincs hátszele, nem támogatják anyagilag, nem tudja vagy nem hajlandó megfizetni a kiépített művészeti szervezetekbe tömörülés éves tagsági díját egyik tagságszaporításra utazó művészeti szervezetnek, alapnak sem… Zseniális idősebb és fiatal művészek csellengnek manapság is (világ)városainkban, provinciáinkban, vagyis a széleken/perifériákon. Ez (is) túl súlyosnak bizonyuló kérdés, és ilyenkor mindig felmerül, hogy jogos-e a beavatkozás valamiféle újabb védőháló kiépítésével. Vagy engedni kell, hogy a kemény (olykor önkényességekre utaló) szortírozások érvényesüljenek. Ugyanis vagy egyesek segítése, vagy az elengedése, figyelmen kívül hagyása. Gondolkoznunk kellene az ilyesmiken akkor is, ha szervezőként valamiféle szakmai „minőségi” válogatásra vagy urambocsá a szükségszerű fiatalításra esküszünk.
Azt gondoljuk, hogy túl a szimpátiákon alapuló meghívásokon, valamiféle manipulatív szelektálással néhanapján emiatt is ritkulnak a soraink. Eltűnik a porondról egypár, a perifériákon állomásozó művész. Ugyane szemszögből nézve látszik az, hogy a művészi szabadság minden komolyabb megfontolás/átgondoltság nélküli, kurtán egyoldalú befolyásolásainak a szemtanúi vagyunk. Ebből adódóan némelyek állandóan preferáltakká, mások meg esélytelenné válnak. Nehéz épkézláb magyarázatot adni azokra a furcsa áthangolásokra, amiket tapasztalunk. Ez lenne az, ami idáig juttatta el a hajdan legendás művésztelepeinket? „Minden egész eltörött…”
Példamutatás
Egykor Ács József a TAKT-on észrevétlenül tesztelő, szerény érdeklődéssel követte a leendő képzőművészeket. Nem akart különbséget tenni… Idén nyáron Gyurkovics Hunor vajdasági és Nagy Károly szegedi festőművész szervezésében a zentai Anna Panzió tulajdonosaival közösen ismét egy jól sikerült és eredményes művésztelepi találkozó jött létre. Hozzátehetjük, végig nagy kánikulában, viszont nagyszerű, szerethető környezetben. De ami a fő, barátságos, nyugodt hangulatban alkothatott itt mindenki. Ami jól jellemezte a tábor arculatát: a meghívásnak eleget tevő alkotók, a befutott művészek és a fiatal tehetségek egyaránt fesztelenül, mindenféle fölényt diktáló és hátrányosan megkülönböztető mesterséges határzónák nélkül alkothattak együtt. A Szegedi Szépmíves Céh és a zentai Tisza-kedvelők Polgári Egyesületének együtt táborozói egy pillanatig sem ragadtatták el magukat. Végig egyetértésben, halk diskurzusokkal, csendben alkottak. Nemtelen versengés helyett az egyedüli üdvös utat választották: szorgalmasan dolgoztak.
