9.
Hevér János emlékére
A kisebbségi létben a nehezen megteremtett érték megvonása és ellenállás nélküli eltiprása önfeladást jelent. A sors végzetes kihívása a meghunyászkodás. Minden további hátralépés meghátrálás, amely csak sorvadáshoz vezethet.
Vakítások
A hetvenes és a nyolcvanas évek fura, kétszínű kisebbségpolitikájának gyakran használt eszköze az értelmiségiek betörése és a szinte teljes körű ellenőrizhetőség. Azaz a pozitív-negatív szelekciója, behódolásra kényszerítése és az akadályosak kiiktatása vagy ellehetetlenítése. A növekvő politikai és gazdasági kátyúk ingerlő feszültségeivel összefüggő bűnbakkeresések gyakoriságát a nyilvánosságnak is valahogy meg kellett magyarázni. Az irredentizmussal, nacionalizmussal, szeparatizmussal való riogatás, a terhelő politikai vádaskodások megfélemlítésjellege, valamint a bírósági tárgyalásokig, meghurcolásokig, eltiltásokig, munkavesztésig, elzárásokig terjedő büntetések. A megleckéztetések boszorkányüldözési technikák voltak, és a leszámolás lehetőségének egy már jól bevált gazdag eszköztárhoz igazodtak. A korabeli sajtó cikkezéseiből kiderül, hogy ilyen esetekben mindenfélékre lehetett hivatkozni. Mint ahogyan a hírhedt „orgona ügy” megmutatta, csak a józan elmére hagyatkozni, azt nem. Mert bárkinek lehetett magánvélemény-igaza, akkor is, a párt kezében volt a gyeplő.
Az olyan esetek érdekelnek bennünket most, amelyeknek közük volt a művésztelepeket érintő vezényelt játszmák egyikéhez. E sorok írója is egykor a legendás temerini TAKT ifjúsági művésztelep tagja, részese volt, ezért volt módja az akkoriban időszerű, körülötte zajló történésekre figyelni.
Takaródzások
A Magyar Szónak hajdan volt egy Képzőművészeti Levelezője (KLI), amelyet Ács József talált ki, de amely rovatot valami miatt meg akartak szüntetni. Ehhez azonban a demokratikus közvélemény számára is elfogadható érvek, megokolások kellettek. Szócsőként akkoriban jól használható volt napilapunk hétfői olvasói rovata, a Közös Íróasztalunk, amely közügyeknek a nyilvánosság elé tárására volt alkalmas, de akadályos ügyek megvitatására, vitákra, szócsatákra is jól szolgált. A rovat szerkesztője akkor Papp Gábor újságíró volt. Őt sem kedvelte mindenki, hiszen úgy kellett szerkesztenie, ahogyan diktáltak neki. A szerkesztő ennek ellenére többször is becsülettel leközölt olyan írásokat, amelyeket „nem szabadott volna”, de amit néha a személyes megkeresések, győzködések miatt mégis megtett. Amikor például a Képzőművészeti Levelező megszüntetése ellen küzdők leveleit Erdélyi Károly akkori lapigazgató megtiltotta, a rovatvezető az utolsó érvelő írásukkal nekikönyöklő és elhatározásuktól nem tágító ifjak érvelését hallgatva, végül kijelentette:
„Gyávák, ugyebár, nem vagyunk. Ezt a cikket a saját felelősségemre lehozom!” És ezzel megnyerte a TAKT fiataljainak szimpátiáját.
Demo(cso)krácia
„Számomra például máig rejtély, hogyan volt lehetséges 1973–74-ben ifjúsági művészeti csoportokat létrehozni Temerinben, egy olyan országos politikai közegben, amikor mind a nacionalista, mind a liberális, mind az újbaloldali törekvések ellen hajtóvadászat folyt.” (Csorba Béla levelének részlete.) Tehát valahogyan lehetett. Talán kellett adni valami újat az ifjúságnak, ami több volt, mint az önkéntességre sarkallt fiatalok nyári Ifjúsági Munka-akciója. Sziveri János magyar tanszékes egyetemista 1973-ban a Muzslyai Vajdasági Ifjúsági Képzőművészeti Tábor egyik alapító tagja volt. 1983-ban az újvidéki Új Symposion szabadelvű folyóirat (1965–1983–1989–1992) főszerkesztőjeként dolgozott, amikor pert indítottak ellenük. Szerkesztősége révén (melyben Csorba Béla, Faragó Kornélia és Losoncz Alpár temeriniek voltak) a Temerini Művelődési Kör programjainak részese és egyben a Muzslyáról áthozott TAKT ifjúsági művészeti tábor támogatója is volt. A főszerkesztő Sziverit ekkoriban mondvacsinált vádak ürügyén lemondásra akarták kényszeríteni. Ekkoriban, a Sziveri és az Új Symposion szerkesztősége elleni támadások miatt, mögülük néhány ádáz védelmező kivételével sokan kihátráltak. Betyárbecsületből vagy rábeszélésre/kérésre, engedékenységéből fakadóan (?) Papp Gábor, a Közös Íróasztalunk szerkesztője ekkor is leközölt néhány, Sziveriéket védő és a politikai hatalommal vitába szálló levelet. Ezekből nyomokban ma is ki lehet következtetni, ki milyen szerepet vállalt az ügyben.
Nem tudni, hogy a szócsaták leközlését akkoriban milyen ürüggyel engedték meg Papp Gábornak. Annyi bizonyos, hogy a rovat több alkalommal is hírt adott a vitás procedúráról, leközölve a behatárolt terjedelemmel bíró hozzászólások egy részét. Talán azért, hogy látszata legyen, egy demokráciában az ellenérveknek, a védekezéseknek és védelmezéseknek is (szűk) teret adnak. Mégis, mindez a vádak igazát elhitető színjáték lehetett. Az akkori symposionisták szerkesztőségét így is gond nélkül szétzavarták. A rebellis főszerkesztővel, Sziveri Jánossal pedig kíméletlenül elbántak. Nagyszerű költőnket teljesen ellehetetlenítve, kisemmizve a közéletből. Hányatott, tragikus sorsot szánva neki.
Huszárvágások
Amíg a Symposion-ügy tartott, aközben a TAKT „visszaszorítására” történő lépések is megkezdődtek. Tisztáznunk kell azonban, hogy ebben az esetben nem igazi politikai ügyről volt szó, bár akkor szóban elhangzott híresztelések, tehát ilyesmire utaló jelek is voltak. A TAKT 1981-ben Forum Képzőművészeti Díjat nyert. Bírálóbizottságának tagjai: Ács József, Bela Duranci, Fenyvesi Ottó, Szombathy Bálint, Tolnai Ottó voltak. A hirtelen megnőtt népszerűsége a találkozó tömegesedéséhez, regionalizálódásához vezetett, emiatt túl nagy felelősségvállalást és anyagi terhet jelentett (?) a község számára. Amely Ökrész Károly polgármester két képviseleti megbízása alatt anyagilag támogatta a rendezvényt. A helyi politikusok és a harcosszervezet azonban egy idő után attól tartottak, hogy „felülről” kapnak fejmosást az önmagát túlnövő rendezvény fiataljainak „izgágasága” miatt. Bár ő volt a TAKT szervezőatyja és irányítója, Hevér János az öntörvényűsége miatt ekkoriban már nem élvezte egyöntetűen a helyi vezetőség tagjainak a szimpátiáját. Csakhogy már jóval korábban megtette az óvintézkedést, és stratégiai megoldásként a képzőművészeti tábor irányítását a Temerini Művelődési Kör megbízott öttagú szervezőbizottságára ruházta át…
A helyi közösség és a népegyetem feladata a rendezvény teljes leépítése vagy a szerény keretek közötti továbbműködtetése volt. Első lépésben a támogatások fokozatos megvonásával szerették volna megzabolázni vagy ellehetetleníteni a TAKT-ot. De ahogy a kapcája szorult, az inkább erősödni látszott. Másodszorra, a helyi közösség a Pap Pál Népegyetem által használt egykori kántorházat (a Temerini Művelődési Kör és a TAKT közös telephelyét) bontatta le. Felajánlott ugyan egy kisebb helyiséget az újonnan épült helyi közösség épületének emeletén, de ettől a TAKT fokozatos erővesztését várták. Nem így történt. A helyi vezetőség megszüntetésterveit Hevér huszárosan átvágta.
