1.
„Szegény és kicsi nemzet kisszerű vagy középszerű szellemiség mellett nem élhet meg.”
(Makkai Sándor erdélyi püspök író)
Szabad gondolatok, általánosságok
Csak idézőjelesen szegény és csak idézőjelesen kicsi nemzet vagyunk. Évszázadok óta a legnemesebb, legjelesebb elmékkel, felfedezőkkel, tudósokkal, alkotókkal, feltalálókkal megáldva, erősen körbetámogatva. Ezért nem vagyunk elveszettek: sem a Kárpát-medencében, sem Európában, sem a világon. Talán nem tehetünk arról, hogy anyagiakban túl szegények voltunk/vagyunk a nagy elméink támogatására/kamatoztatására. Amit azonban az amúgy spontánul megtörténő változások figyelembevételével mindenképpen meg kell(ene) tennünk, hogy igyekszünk megőrizni a mindenkori önazonosságunkat. Tehát, beleértve az önbecslésünket is, semmit sem feladva! Hisz ennél fontosabb dolgunk a világban, talán nincs is.
(Gondolat)csírák…
A kozmopolitizmusról kellene beszélgetni. Érdemes lenne feltérképezni az összes pozitív/kellemes hozadékát, a népszerűségét, ugyanakkor az elvtelenségekre hajazását is… Hogyan viszonyul(t)unk hozzá, mi, strázsát álló délvidékiek?
Tudjuk, hogy a művészet a legkényesebb jószágok egyike. Mindazonáltal a huszadik század óta a sokrétűsége folytán változatos, sokszínű, szeszélyes, olykor szökőárszerű felgyűrődéseivel váratlan fordulatokat tesz/tett. Hogy minduntalan meglepetéseket kelt, és szerteágazó, egymástól nagyon eltérő jellegzetességeket képes felmutatni. Eltérőket és kitérőket eredményez azonos időkben, azaz korszakokban is. Megvalósulásai immár a sokáig vágyott, de csalóka természetű kozmopolita-érzet értelmében működnek, aminek eredményei, de veszélyei is egyaránt nyilvánvalóak. Ugyanis a legtöbbször (a hagyományokat veszélyeztető születésükkel) egyszerre a fejlődésnek és a romlás virágainak is egyértelmű jelenlétét mutatják. A bátorságuk, elszántságuk, a tettre készségük dicséretes, ám a sokszor megtapasztalt más dolgokkal való nem törődésük olykor égbekiáltó. A súlypontos értelmezésük lehet pozitívum. De mert feltétlen egyeduralomra vágynak, a helyi jelleg eltiprására vagy elfeledtetésére törekednek, afféle negatív hozadékokkal. Vagy megfordítva. Mert nem mindenkinek felel meg, ami sokak számára idegen, és nem mindenkinek hiányzik, ami a múlté…
Az ellentmondásosság
A tendenciák ellentmondásossága a mindenkor változó természetű művészetnek a világ bármely pontjára érvényes vagy vonatkoztatható. Idehaza is. Furcsán eltérő, „egyedi” csápjaival hálókat szövögető művésze(te)k. Újszerűek, világi(bb)ak, sok esetben épp ellentétes gondolkodásra sarkallják, késztetik a közönségüket/közösségüket. A művészet sokfélesége hol gyönyörködtet, hol elborzaszt bennünket. Hogyan lehet kiigazodni benne? Általa? A művészeteknek éllovasai és alkotó élcsoportjai vannak. A vezérszemléletűek a legtöbbször revoltálnak, idegesek, türelmetlenek, fennhéjázóak. De van, hogy kimértek, visszafogottak, bölcsek. Ritkábban csendesek, elmélyültek, olykor átszellemültségükben lehengerlők. Sok esetben lenézettek, máskor nemtörődömök. Akik közülük hátszelet élveznek (kevesek), azok bátrabbak, vakmerően előbbre viszik törekvéseiket. Ők lennének a fáklyák. A hátszél általában szabad utat is nyer nekik… A bátorkodásaik némelykor rokonszenvesek, akkor is, ha nehezen megérthetőek. Van, hogy idegen szagúak, ismeretlen gondolataikkal áttekinthetetlenek. Sok esetben politikusak vagy egyszerűen csak öncélúak, fura vezérszálat követnek. Gyakran a sikerük záloga az, hogy stratégiailag teljesen átgondoltak, kiszámítottak, aprólékosan eltervezettek. Legyenek. Amennyiben modernizáló törekvéseik vannak, erősen koncepciózusak is lehetnek. Emiatt a szellemi hozadékuk pozitívumként szerepel, és ha nem is igazán népszerűek a környezetükben, értékük a nemzetközi porondon is magára vonja a figyelmet, érvényesülni tud. A Nyugat társadalma ugyanis (még) mindenevő. Minden érdekli, a saját művészei is vakmerőek, sok mindenre kaphatóak. Bizonyos körökben szinte megrettent tisztelettel övezik őket. Hiszen a félig megértés, de akár a meg nem értés is tud tiszteletet ébreszteni. Hogy a mára bizonyos értelemben gyakorivá lett „egyszerre mindenkihez szólás” jelenség normális-e, vagy sem, azt nem tudjuk bizonyosan. Mint ahogy azt is képtelenek vagyunk pontosan felbecsülni, hogy mi a pozitívum hozadéka a jelenkori közönség-célcsoportok megszólításának…
Ami a művészet érdek(eltség)szférái szerint lényegtelen, az nem érdekel szinte senkit…
Az irányadó törekvések
Megszoktuk, hogy idegen szelek is fújnak felettünk. A nemzetköziségig pedig már régen eljutottunk. Voltak veszélyesnek, szinte végzetesnek tűnő tendenciái és eredményei az erőltetésének. A művészetek nem mindig kíméletesek, hol áldásosnak tűnő, hol elgondolkodtató, bennünket összezavaró, hol egyenesen zaklatott vagy éppenséggel mindent lerombolni akaró eredményei voltak/vannak. De nem kétséges előttünk, hogy e nemzetköziségérzet által a művészeti tendenciák atomizáló kavarodásai folytán sok esetben idegen, ha nem épp értelmezhetetlen a jelképisége, a jelzésvilága. Mára igencsak megkopott/töredezett a még egybeállt és meglévő emberi közösségek kerek egész gondolatvilága, kultúrája. Ezért nem túlzás a teljességhez mért, hagyományos kulturális eredményeinek a letarolási szándékát/szándékoltságát, a már egyszer diadalra juttattak megmásítását, összezavarását és (talán a) részleges megsemmisítését egyetlen jelszóval: az időszerűség jelzőjével illetni.
Nevezhetnénk e törekvést a nemzetköziség irányadó törekvésének? Hagyományváltásnak a korszerűség leple alatt? Tekinthetjük-e valamiféle esztétikai internacionalizmusnak, amely a hagyományos közösségek kultúrájának megfojtását törvényesíti, érvényesíti. (A hagyományos életérzés esztétikájának el- vagy megfojtása, így pl. a népművészet, az egységes stílusok immár lecsengő, termő közösségeket szolgáló rendszerének a megsemmisítése?)
Csábítások és a művészi hagyományok védhetősége
Természetesen a legújabb kor hozadékai is csábítóak. Leginkább és elsősorban a korhoz alkalmazkodni tudó/kívánó korhangulatot aktivizáló, jelenségeket szeszélyességeik szerint aktualizáló művészemberek számára. Ténykedésük sok esetben sokkoló hatású, de lehet lazán megfogalmazott vagy természetesnek vett, célirányosan, eredményesen használt eszköztár is egyszerre. Úgy tűnik, hogy csábító elemrendszerével igen jól szuperál az emberi agy kalandor természetének meghódítása. Ha másképpen nem, az esztétikai szegmenseinek stimulálása és felturbózása érdekében.
Hogy e törekvés mire jó? Elszánt, háttérhatású… talán a kora középkorban már megfogalmazódó homo ludensi felhangok érvényesítése érdekében. A visszafogottságok korlátok nélküli alkalmazásával elértük a teljesen modernizált látásmódjaink érvényesítését? Lehetne mondani, gátlások nélküli. A szélrózsa minden irányába elterjeszti eszméit.
