Az ember számára a neve nem csak külső, formai szempontokból fontos. Egy adott néven tartanak nyilván bennünket, ezen vezetik dokumentumainkat, így mutatkozunk be, így szólítanak minket. Ezáltal ez a név szorosan tapad személyiségünkhöz, annak részévé válik. Gondoljunk csak József Attilára, aki önéletrajzában arról ír, hogy Öcsödön a nevelőszülei Pistának hívták, mert a szomszédokkal együtt megállapították, hogy Attila név nincs. „Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe” – írja a költő, s a továbbiakban még azt is, hogy az Attila királyról szóló történetek talán ezért is fogták meg annyira, és még azt is lehetségesnek tartja, hogy ezért fordult az irodalom felé.
Nevünk a személyiségünk fontos részévé válik, nem könnyen lehet elválasztani tőle. A hagyományos magyar asszonynévadás gyakorlata, ha belegondolunk, ebből a szempontból sem mondható szerencsésnek. A Nagy Jánosné-féle, régebben általános formára gondolok, mely esetenként még ma is előfordul. Hiszen ebben az esetben egyértelműen arról van szó, hogy az újdonsült feleség a neve alapján megszűnik önálló személyiség lenni, létezésének csak egy vonatkozásáról árulkodik a neve, nevezetesen arról, hogy – példánk alapján – egy Nagy János nevű ember felesége. A mai nézőpontból ez a név ilyen formában különben sem PC, azaz a korrekt beszéd igényeinek nem felel meg, tekintettel arra, hogy információt közöl az illető hölgyről családi állapotára vonatkozóan, s ezt egy névnek semmiképpen sem kell tartalmaznia. Nem beszélve arról az egyáltalán nem lényegtelen mozzanatról, hogy magyar nyelvterületen kívül nem tudják értelmezni a Jánosné-féle „keresztnevet”, ami igen sok kellemetlenség és félreértés forrásául szolgál.
Újabban is találkozhatunk ilyen névváltozattal, a fiatalok körében elvétve, az idősebb korosztályoknál azonban általános, hiszen pár évtizeddel ezelőtt ez volt a gyakorlat. Magyarországon kívül, a határon túli területeken nincs ilyen jellegű probléma. Ott a múltban is megőrizte keresztnevét az újdonsült feleség, s ez a megoldás jobban illeszkedik a számos országban általánosan elfogadott szokáshoz. Határon túli területeken is adódik probléma, de más jellegű. A nem magyar nyelven vezetett anyakönyvezés nem mindig tudja visszaadni a magyar nevet, amelyet így átírnak az adott nyelven szokásos formákra. A magyar ékezetek szinte mindig megsínylik ezt, a hagyományos magyar írásmód elve sem tud érvényesülni, és ha abban a nyelvben, melyen az anyakönyvet kiállították, a magyar névben szereplő bizonyos betűk hiányoznak, bizony azokat is behelyettesítik hasonlóval. A Balogh, a Horváth h-ja eltűnik, mint ahogy a Horváth ékezete is, a Györéből Gere lesz, és még számos példát lehet említeni. Ha igényesek vagyunk, és élünk nyelvi jogainkkal, vagy más okból szükség van a hivatalos magyar dokumentumra, akkor is érhetnek meglepetések. Konkrét eset: az eredetileg Szőregi név a szerbül kiállított anyakönyvben Seregi, s amikor e dokumentum alapján a magyar hivatalos anyakönyvet elkészítették, akkor is Seregi maradt, a Szőregit nem sikerült visszahozni.
A mai magyar keresztnévadás szokása, divatja is számos problémát vet fel. Általános tapasztalat, hogy a hagyományos magyar keresztnevek kimentek a divatból, és helyette különleges, ritka vagy éppen egyénileg kitalált keresztneveket adnak a gyerekeknek. Ha felsorolunk néhány keresztnevet, József, Mária, Zsolt, Ildikó, Csenge, Bulcsú, akkor bizonyára valamennyien meg tudjuk állapítani, hogy ezek közül a legidősebb bizonyára József és Mária, a legfiatalabb pedig Csenge és Bulcsú. Sok mindenről vallanak a keresztnevek, még a szülők szemléletéről is. Aki Kincsőnek nevezi el a kislányát, az biztos, hogy sosem adna neki mondjuk Zeynep nevet egy török sorozatfilm alapján.
Egyre extrémebb keresztneveket szeretnének adni sokan a gyermeküknek – vonhatjuk le a következtetést, ha belenézünk, milyen névjavaslatokkal álltak elő a leendő szülők. Magyarországon az MTA Nyelvtudományi Intézete bírálja el azokat a javaslatokat, melyek nem szerepelnek az elfogadott nevek között. Nehéz elgondolni, hogy valaki Szöcske vagy Kolbász nevet szeretne adni gyermekének, de volt ilyen kérelem is, amelyet elutasítottak.
Igen komolyan meg kéne fontolni, milyen nevet kapjon a gyerek. Hiszen sokáig – gyakran egy életen keresztül – ezt a nevet viszi magával, ez válik személyisége részévé, így szólítják, így szólnak hivatalos dokumentumai. Ezen a néven válik egy közösség tagjává, és nem mindegy, hogyan viszonyulnak adott közösségének tagjai már a nevéhez is. Nem szerencsés, ha kinevetik, csúfolják, élcelődnek rajta – gondoljunk csak József Attilára, mennyire megviselte, hogy nevelőszülei nem fogadták el a nevét. Mivel természetszerűleg mindenki a legjobbat szeretné gyermekének, ezt a szempontot is érdemes lenne tekintetbe venni.
