A hagyományok tovább(ra is) élnek

A néhány héttel ezelőtt megtartott XXIV. Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt a szervezők Kálmány Lajos, vidékünk első néprajzkutatója, a modern magyar folklórtudomány egyik megalapozója, valamint a száz éve született Banó István népmesekutató emléke előtti tisztelgés jegyében hívták életre. Az idei vetélkedőre az előadó-művészeti kategóriában tizenhét településről összesen százhét mesemondó jelentkezett, a képzőművészeti pályázatra pedig kétszáz munka érkezett, ami megközelítette a verseny tizennégy évvel ezelőtti rekordját, akkor ugyanis a mostaninál hattal több, vagyis összesen kétszázhat alkotást küldtek be. Az idei mesemondó verseny tapasztalatairól és a jövő évi jubileumi rendezvény előkészületeiről Juhász Lassú Kornéliát, a zentai Városi Könyvtár munkatársát, a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny fő szervezőjét kérdeztük.

Az idei rendezvénysorozattal a verseny névadója, Kálmány Lajos mellett Banó István néprajzkutató előtt is tisztelegtek. Miért tartották fontosnak, hogy róla is megemlékezzenek?

– A népmesemondó versenyen sokéves hagyománynak tekinthető az, hogy valamely neves néprajzkutató, ismert mesegyűjtő, mesekutató munkássága előtt tisztelgünk. Idén Banó István folklórkutatóra, a néprajztudomány kandidátusára, pedagógusra emlékeztünk, természetesen Kálmány Lajos, versenyünk névadója mellett. A versenyünk szakmai hátterét Raffai Judit és Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutatók biztosítják, és ezúttal Raffai tanárnő javaslatára emlékeztünk Banó István bölcsészdoktorra, a néprajz, a magyar irodalomtörténet és nyelvészet tudósára, mégpedig abból az alkalomból, hogy ha élne, akkor idén lenne százéves. Dr. Banó 1918-ban született Kaposszegcsőn, és 1987-ben hunyt el Budapesten. A folklóron belül a népmesével, népdallal és népszokásokkal foglalkozott. Ami számunkra, zentai, illetve vajdasági magyarok számára különös érdekes lehet a munkásságából, az az, hogy 1941 és 1945 között a zentai gimnázium tanára volt. Ez alatt a néhány év alatt rendkívül fontos folklórgyűjtéseket is végzett. Tripolsky Géza a Létünk című folyóirat 2003. január–februári számában értekezett róla, ahol a következőket írta: „Banó István a tanároknak egy olyan példája volt, az én számomra is, és a barátaim számára is, hogy különbet el sem tudtunk képzelni. Mi Banó Istvánban láttuk a tanárideált. A zentai gimnázium tanárának az ideálját. Állandóan kijárt gyűjteni a tanulóival, többek között velem is, néprajzi anyagot, népszokásokat – egyáltalán szokásanyagot – Zentán. Talán a pünkösdölője ismerős, talán a baranyai magyar népmesegyűjtemény ismerős, mert amikor Zentára került 1941-ben, már magával hozta ezt az anyagot. Talán ez, talán más, talán az, hogy a Kalangyának dolgozott, az akkori néprajzi szakirodalomnak. Akkor már Zentáról írt, és nem Baranyáról. Baranyában született, de akkor már zentainak érezte magát, itt is akart maradni Zentán. Mindennap máshol, »napot eszik a kisdiák« módjára étkezett, mindennap máshova ment ebédelni. Megélt, itt volt, szerettük. Nagyon korán, 66 éves korában halt meg. Az akkori politika, ma már nevezhetjük történelemnek, tehát másként rendelkezett. Hoztak ugyanis egy olyan rendeletet 1945-ben, hogy aki a háború alatt jött Zentára, annak azonnal el kell hagynia Jugoszláviát. Pedig a zentai gimnáziumban azokban az években ő volt az egyetlen diplomával rendelkező tanár” – fejezte ki sajnálatát Géza bácsi, majd így folytatta: „Én igen gyakran meglátogattam, ő is, amikor Jugoszláviában járt, mert tartotta a kapcsolatot tovább is, ő itt szeretett Zentán, illetve a bácskai városokban, Újvidéken Szeli Istvánnal tartott kitűnő kapcsolatot. Szóval itt akart maradni, de nem sikerült neki. Minden alkalmat megragadott arra, hogy tartsa velünk a kapcsolatot.” Éppen ezért igyekeztünk megragadni az alkalmat arra, hogy mesemondó versenyünkkel is tovább éltessük az emlékét, hiszen gyűjtései révén örök érvényű kincset hagyott a néprajztudományra, pedagógusi tevékenysége révén pedig példaértékű munkája lenyomatát a zentai gimnáziumra.

Az idei rendezvény sajátosságai közé tartozott az is, hogy a meseillusztráló pályázat különösen nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében, aminek köszönhetően csaknem rekordot döntöttek a résztvevők számát illetően. Ön szerint mitől ennyire közkedvelt még több mint két évtized után is ez a pályázat?

– Pontosan kétszáz pályamű érkezett a verseny képzőművészeti kategóriájának felhívására. Kivétel nélkül szép, igényesen kidolgozott, sok munkaórát igénylő pályaművek. Az idei termés valóban minden képzeletet felülmúlt, nemcsak minőségileg, hanem mennyiségileg is. A verseny huszonnégy éves történetében egy alkalommal jegyeztünk ennél többet, 2004-ben, egészen pontosan kétszázhat alkotást. Az illusztrálásra ajánlott meséket szintén Raffai Judit egyetemi tanár határozta meg, és ezek az Ilonka Pilonka és A kígyóvőlegény című népmesék voltak, Banó István gyűjtéséből. A képzőművészeti alkotások értékelése során az első körben, a körzeti versenyen a kétszázból a legjobb nyolcvanhat munkát jelölte ki a Mezei Erzsébet grafikusművész, nyugalmazott képzőművészet szakos tanár, Balla Ákos festőművész, képzőművészet szakos tanár és Recskó Dianna óvónő alkotta zsűri, majd következett a döntősök, a díjazottak kiválasztása a nyolcvanhat alkotásból, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat. Mesemondó versenyünk képzőművészeti kategóriája egyébként évek óta nagy népszerűségnek örvend, főleg a kisiskolások körében. Az alsó osztályokban tanító osztálytanítók rendszeresen részt vesznek különféle képzéseken, amelyeken elsajátíthatják az új technikákat, illetve új eszközöket is megismerhetnek, és ezeket a tapasztalatokat nagyon szépen be tudják építeni a mindennapi munkájukba is. Az eredmények felkészültségükről és odaadásukról tesznek tanúbizonyságot, hiszen a meséket köztudottan nem elég felolvasni a diákoknak. Ennél sokkal összetettebb munkáról, vagy ha lehet azt mondani, munkafolyamatról van szó. Értelmezik, elemzik a meséket, a mesehősöket, megvizsgálják az adott mese cselekményét, helyszínét, azt, hogy mikor és hol játszódik, és még sorolhatnám. Szerencsés esetben mindez több órán keresztül zajlik, és a gyermekek csak ez után a folyamat után vetik papírra a számukra legmeghatározóbbnak tűnő momentumokat, a korábban elsajátított és jól begyakorolt technikák segítségével, természetesen ki-ki a maga fantáziája alapján. Ami számomra szervezőként nagyon szimpatikus, az az, hogy a rajzszakkörök, iskolai csoportok működtetése mellett a versenyen részt vevő pedagógusok egymásnak is segítenek, a kollégáiknak is átadják a tudásukat. Nagyon szép példa erre a felsőhegyi tanítók példája, akik a hajdújárási kolléganőjüket látták vendégül rajzóráikon, és egyfajta rajzmaratont szerveztek a diákoknak, akik ennek köszönhetően egész nap rajzoltak, festettek, és mindeközben rendkívül sokat tanultak is a vendégtanártól. Fellelkesítenek ezek a példaértékű történések, és úgy gondolom, hogy ha másért nem, akkor már ezért érdemes dolgozni a verseny évről évre történő megszervezése és fejlesztése érdekében.

A Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny döntőjére idén is Vajdaság szinte minden részéről érkeztek résztvevők. Mit tapasztalnak, a jelentkezők, amellett, hogy szeretik a meséket, és fontosnak tartják a mesemondást, mennyire érzik át a népmesekincsünk továbbéltetésének jelentőségét és felelősségét?

– Hogy népmesekincsünk továbbéltetésének folyamata ilyen szépen, szervezetten és átgondoltan halad előre, az elsősorban azoknak a pedagógusoknak és hagyományőrzőknek köszönhető, akik időt és energiát nem kímélve foglalkoznak ezzel a műfajjal, illetve természetesen magukkal a tanulóikkal. A mesemondás és az ebben való versenyzés a meséket kedvelőknek ugyanolyan megmérettetés, mint például a népdalkórusoknak és a néptánccsoportoknak a Durindó és a Gyöngyösbokréta. Évről évre megmutatkoznak a legrátermettebb mesemondók, akiknek előadásában a szakmai zsűri is elsősorban az élőszavas előadásmódot keresi, azt a fajta megnyilvánulást, ahogyan egyébként a mindennapokban is beszélünk a beszédpartnereinkkel. Ilyen értelemben tehát népmesekincsünk továbbéltetése egyrészt a résztvevőkön és a felkészítőkön múlik, másrészt pedig a verseny szervezőin és azon intézményen, amely hátteret biztosít a verseny lebonyolításához.

A mesegyűjtők idén Mátyás királyról szóló mesékkel jelentkezhettek. Mekkora kihívást jelentett számukra ez a feladat?

– A XXIV. versenyre is jelentkeztek mesegyűjtők saját gyűjtésekkel, önálló munkákkal. Mátyás királlyá választásának ötszázhatvanadik évfordulója alkalmából egy napjainkban hallott Mátyás király mese, novellamese gyűjtését tűztük ki feladatul. Olyan mesét kellett gyűjteniük, amelyet nagyszüleink, felmenőink még ismernek, ám még sehol, semmilyen formában nem jelent meg. Őszintén kijelenthetem, hogy nem könnyű feladat elanyagiasodott és elgépiesedett társadalmunkban még élő népmesét találni, gyűjteni, és azt a nyelvtan szabályainak, illetve a nyelvjárás hangtanának megfelelően leírni. Bevallom, némiképp minden évben tartok attól, hogy a versenynek ez a kategóriája esetleg kudarcot vallhat, ám erre a félelmemre a gyűjtők szerencsére minden évben rácáfolnak, ami szerencsére idén sem volt másként. Néprajzosaink pozitívan értékelték a három gyűjtőtől beérkezett négy munkát. A gyűjtések egyébként Palicsról és Moholról érkeztek, ami azt jelenti, hogy Zentától nem is olyan messze még vannak élő mesefák, tarsolyukban szép mesékkel. Moholi mesegyűjtőnknek, Boja Patyi Saroltának, aki már sokadik alkalommal jelentkezett gyűjtéssel a rendezvényünkre, idén jelenik meg a szabadkai Életjel Kiadónál az első önálló kötete, amely saját gyűjtéseit tartalmazza, köztük azokat is, amelyeket a versenyükre küldött be. Dévavári Beszédes Valéria elmondása szerint ennek a vajdasági szintű versenynek az egyik fontos, ha nem a legfontosabb hozadéka éppen ez a kidolgozás alatt álló kötet, amely Mohol és környéke mesekincsét mutatja be. Sarolta munkássága nyomán ezúttal is arra biztattam a mesemondókat, a pedagógusokat és a szülőket, hogy kutassák fel a környezetüket, kérdezzenek rá az idős személyekre népmesék után érdeklődve, hátha akad egy-egy olyan adatközlő, aki hajlandó lesz megnyílni és mesélni. Nem titkolt vágyam a jövőben a népmesemondó versenyre beérkezett gyűjtésekből egy kiadványt, egy kisebb füzetet szerkeszteni, és ezáltal közkinccsé tenni a fellelt meséket, feltéve persze, ha ezt az anyagi lehetőségeink megengedik.

Nem sokkal a verseny után részt vett a rozsnyói IX. Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Versenyen. Milyen tapasztalatokat szerzett a rendezvényen?

– Megtiszteltetés volt számomra, hogy betekintést nyerhettem a rozsnyói népmesemondó versenybe, amelyet talán nem is annyira versenynek, mintsem inkább mesefesztiválnak neveznék. A hosszú út megtételére természetesen elsősorban a kíváncsiság és a tapasztalatszerzés ösztönzött, és azt kell mondanom, hogy nagyon megérte, hiszen rendkívül izgalmas volt belelátni a rendezvénysorozat hátterébe. Az ottani mesemondó verseny abban különbözik a miénktől, hogy csak egy kategóriája van, az előadóművészi, tehát a jelentkezők kizárólag mesemondásban tudják összemérni a tudásukat és a felkészültségüket. Viszont a szervezők nagyon sokféle kísérőprogrammal büszkélkedhetnek, köztük például különféle kézműves-bemutatókkal és népzenei kísérettel is, amely igen jó hangulatot teremt a verseny szüneteiben, a pihenésre szánt időszakokban. Örömmel tudom elmondani, hogy idén első alkalommal nekünk is sikerült beépíteni a programunkba a rajzolási-rajztanulási és a néptánctanulási lehetőséget. Ez a két foglalkozás az újdonság erejével hatott a jelenlévőkre, és új színfoltot jelentett versenyünk életében, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a résztvevők nagyon élvezték ezeket a foglalkozásokat, amelyek még élményszerűbbé tették számukra a rendezvényünkön való részvételt. A rozsnyói kollégák ezt már magasabb színvonalon végzik, nem beszélve arról a színházi előadásról, vásári komédiáról, amellyel a verseny első napjának estéjén szórakoztattak bennünket. Igazán jó ötlet, remek produkció volt. Különleges élményt jelentett továbbá az is, hogy alkalmam volt meghallgatni a szlovákiai magyar mesemondókat, akik teljesen magukkal ragadtak ízes beszédükkel, illetve nyelvjárásuk szépségeivel. Az ottani szervezők elmondása szerint ők is elsősorban az élőszavas mesemondást keresik és értékelik, ugyanúgy, ahogyan mi is. Bemutattam nekik a mi versenyünk legfontosabb ismérveit, és utána nagyon büszkén hallgattam azokat az okfejtéseiket, amelyek arra irányultak, hogy a mi példánkból kiindulva a jövőben ők is szeretnék rajzpályázattal bővíteni a rendezvényüket.

Hogyan látja, a jövőben mik lehetnek majd a legfőbb hozadékai ennek az együttműködésnek?

– A rozsnyói kollégák vendégszeretetét a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny 2019-es zentai döntőjére való meghívással viszonoztam, azzal, hogy nemcsak a szervezőket, hanem a legjobb mesemondóikat is szeretettel várom, akár a versenykategóriában, akár díszvendégként. A lényeg az, hogy mesét kell mondaniuk, mégpedig azért, hogy a délvidéki mesemondók és felkészítőik is megtapasztalhassák az ő mesemondásukat, hogy tapasztalatot tudjunk cserélni, illetve hogy gazdagodjunk a Kárpát-medencében élő nemzettársaink népmesekincsével.

A Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny jövőre ünnepli fennállásának huszonöt éves jubileumát. Hogyan készülnek az évfordulóra?

– Az elmúlt huszonöt évet több száz mesemondó, több ezer képzőművészeti alkotás, számos néprajzi gyűjtés, sok-sok felkészítő tanár, valamint igen összetett és rendkívül szerteágazó szervezői munka jellemezte. Éppen ezért mindenképpen figyelmet érdemel majd a verseny története, folytonossága, szellemisége, valamint a benne részt vevők életútja és az elért eredmények sora is. A 2019-es év azonban egy másik szemszögből is fontos lesz számunkra, ugyanis 2019-ben lesz Kálmány Lajos halálának a századik évfordulója. Emellett feltett szándékom a verseny felfrissítése is, újítások bevezetésével, változtatások beiktatásával. Ehhez a munkához a tanárok segítségét kértem, hiszen úgy gondolom, hogy mivel ők is aktív részesei a versenynek, nyitottnak kell lennem a javaslataikra, az ötleteikre, és abban bízom, hogy meg is osztják velem a gondolataikat, valamint az építő jellegű kritikáikat. A huszonöt éves jubileum megünneplése okán terveim között szerepel egy színvonalas és tartalmas néprajzi konferencia megszervezése, valamikor 2019 tavaszán. Idén március 10-én a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel karöltve már tartottunk egy akkreditált továbbképzést, amely kifejezetten a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyre fókuszált, és amelyen mind a mesékkel foglalkozók, mind a felkészítő tanárok igen hasznos tanácsokat hallhattak, és fontos tudnivalókat sajátíthattak el a további munkájukhoz. Büszke vagyok arra, hogy rendezvényünk iránt ebben az évben is nagy volt az érdeklődés, hiszen a válogatókon százhét fiatal indult, akik közül ötvenheten jutottak be a vajdasági döntőbe, és abban bízom, hogy a jövőben sem lankad a mesék iránti érdeklődésük, éppen ezért mindannyiukra számítok a XXV. Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen is!

A meseillusztráló pályázat díjazottjai

A Balla Ákos festőművész, képzőművészet szakos tanár, Mezei Erzsébet grafikusművész, nyugalmazott képzőművészet szakos tanár és Recskó Dianna óvónő alkotta zsűri az óvodások mezőnyében első díjjal Vas Zsófit (Szivárvány óvoda, Hajdújárás), második díjjal Kovács Vanesszát (Szivárvány óvoda, Hajdújárás), harmadik díjjal pedig Kiss Tamást (Szivárvány óvoda, Hajdújárás) tüntette ki.

A kisiskolások között az első helyezést az Emlékiskola 2. b osztályos tanulói (Zenta), a másodikat az Emlékiskola 2. c osztályos tanulói (Zenta), a harmadikat a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 4. osztályos tanulói (Szabadka), a különdíjat pedig a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2., 3. és 4. osztályos tanulói (Felsőhegy) érdemelték ki.

A felsősöknél első díjjal Juhász Orsolya (Emlékiskola, Zenta) és Papp Veronika Csenge (Emlékiskola, Zenta), második díjjal Vörös Elizabetta (Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Felsőhegy), harmadik díjjal pedig Badis Luca (November 11. Általános Iskola, Zenta) munkáját jutalmazták.

A mesemondó verseny díjazottjai

A mesemondók produkcióit az Ágoston Pribilla Valéria magyartanár, Boja Patyi Sarolta mesefa és Kónya-Kovács Otília mesefa, illetve a Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató, Szabó Réka mesefa és Toldi István mesefa összetételű zsűri bírálta el, amelynek döntése értelmében az óvodások között idén is minden résztvevő Kiskirályfi, illetve Kiskirálylány díjban részesült, a kisiskolások mezőnyében Molnár Péter (Bácskertes) bizonyult a legjobbnak, Horváth Bianka (Zenta) lett a második, Jurcsák Róbert (Szabadka) a harmadik, Szép Benedek (Temerin) a negyedik, Dudás Árpád (Szabadka), Kisutcai Ivett (Óbecse) és Szarka Hanna (Zenta) teljesítményét pedig különdíjjal jutalmazták.

A felsősök között Juhász Adrián (Szentmihály) érdemelte ki az első díjat, a második helyen Németh Petra (Szabadka), a harmadikon Nagy Albert (Nosza), a negyediken pedig Dudás Zsófia (Szabadka) és Kalmár Leona (Felsőhegy) végzett, míg Varga Nikoletta (Péterréve) és Szalai Violetta (Hajdújárás) különdíjban részesült.

A középiskolásoknál Kalmár Brigitta (Zentagunaras) és Szalai Klaudia (Hajdújárás) végzett az első helyen, a harmadik díjas Cakó Eszter (Zenta) lett, különdíjjal pedig Kónya Leont (Muzslya) és Varga Viktóriát (Zenta) jutalmazták. A felnőttek között az első díjat Nagy Abonyi Szabolcs (Zenta), a másodikat pedig Mészáros Anikó (Zenta) érdemelte ki.