Egy

Egy az Isten. Vallják unitárius keresztény testvéreink, és ez így van rendjén, hiszen egy az ég, egy a föld, egy életünk van, és egy Istent félünk. Csupán annyi a különbség, hogy mi nem teszünk pontot az Isten után. Mi nem zárjuk le, hanem kinyitjuk. Nem tudom, jól tesszük-e. Végül senki sem tudhatja, csupán magyarázza. Néha soknak tűnik, ami évezredek alatt a pont után, Isten neve mögé felépült, néha pedig kevésnek. Egyéni döntés kérdése. Itt a homoródkarácsonfalvi templom fallal körülzárt udvarán egy az Isten, és ennyi nekem elegendő, hiszen a kedves őszi napsütésben többen nem is férünk el a padon. Egy ember és egy Isten. A falakon kívül angyalok rajzanak az almafákon. Hullik a piros termés, szétgurul a fűben. Egyet-kettőt mi is felveszünk, és az ódon templom csendjébe húzódunk. A protestáns meszelés alól előkerült Szent László-legenda képeit nézegetjük. Képregény a változatlanról. Két férfi és egy nő. Elrablás (vagy inkább szöktetés volt?), üldözés, viadal és a jó diadala. Ennyi a történet. Az intim fejbe nézés a falon már ráadás, mint nekünk a csendes őszi nap és a templom csendje.