8.
Ördögfarsang
Történt egyszer Andrásfalván, az 1870-es évek végén, hogy templomfelújítás miatt nagy adósságba verték magukat a derék reformátusok. Ebben is benne lehetett az ördög keze: csakhogy ő az egész cirkuszt a templomi elöljárók fejére kente. Főként a főkolompos Balog Jánoséra és testvérére. Akkoriban megüresedett a lelkészi állás, de úgy hírlett, hamarosan új tiszteletes érkezik a faluba. A már hajlott korú Thomka Károly lelkészt várták, az egykori Kossuth-katonát. Kardoskodtak is a prësbiterek, hogy méltó fogadtatásban részesítsék, s a templom felújítását és a lelkészlak átépítését igen fontosnak vélték. Azért számolni nem tudtak valami jól: s talán nem is volt oly véletlen, hogy pont az ördögtől kértek jó tanácsot. A falunak nem volt pénze a tatarozáshoz, de az nem nagyon érdekelte őket: Balogék a falu népének terhére a radóci banktól kamatos kölcsönt vettek fel. Na, üzletpolitika! Valahol nagyon összetévesztették a tehetségüket az akarnoksággal. Mert szépre sikeredett ugyan a templom tatarozása, de hamar kitudódott az eltitkolt adósság, amelyet talán a Jóisten sem tudott volna megadni.
Hamar ezek után ki is fogytak a pénzből. Az elöljárók csak vakarództak, s halogatták a visszafizetést: csakhogy a halasztásokkal növekedett az adósságuk! Mily messzire volt még a farsang farka! Ideje lett volna ünnepelgetni, de a szervezett mulatságok sorra le lettek mondva. Nem volt már kedvük se hozzá, s ugyan miből is szervezték volna azt a nagy farsangi pótyërát? De még a lázáros játékból se lett semmi, pedig e szokást és hagyományt még Csíkból hozták magukkal. Régebben dúsgazdagolásnak mondták, de ekkortájt reáragadt az új elnevezés: ördögfarsang! Mert mostanában már csak az ördög mulatozott. A Balogok a butaságukkal lóvá tették a falu népét. Csúfolkodnak is azóta az andrásfalvi reformátusokkal, elnevezték őket „lóformátusoknak”.
Eggyel összébb húzta a nadrágszíját mindenki. Nemcsak hogy nem farsangoltak, még a falubeli esküvők és lakadalmak is sorra elmaradoztak. A falu közös magtára, amelyből a szegényeket télidőben kisegítették, még Dorottya-napkor kiürült. Úgy kisöpörték, hogy még az egerek is kivándoroltak belőle. Ki gondolta volna, hogy koldusbotra juthat a falu népe.
Most már fogták a Balogok a fejüket, de az attól se lettek okosabbak. Akkor kilincselni kezdtek a radóci zsidó banknál, hogy másítsák meg a szerződésüket. De azok csak széttárták a kezüket, mint Mózes, de hivatalból nem tudtak segíteni az andrásiakon. „Kölcsönpohár visszajár” – mondogatták.
Végül rátört Andrásfalvára az éhínség, s elkezdődött a vagyonelkobzás is. Ez ellen még a pálinkásüveg sem használt, az emberek másnaposan is ugyanazzal a nehéz adóssággal ébredtek. Na most akkor mitévők legyenek? Még sokáig játszott volna velük az ördög, de a Jóisten végül megsegítette őket. Ugyanis a Wenckheim–Tisza-kormány idejében, 1881-ben Pesten megalapították a Csángó Bizottságot, amelynek célja az volt, hogy Bukovinából a leszakadt székelységet magyar földre telepítse át. Igen nagy volt a felbuzdulás! Hirtelen sok andrásfalvi is Magyarországra vágyott!
Akkora bajban voltak, hát hogyne hagynák volna magukat meggyőzni. Éltek az alkalommal, szép cikornyás mondatokba foglalták a kérésüket, és egy csëngetős levél kíséretében hamar-gyorsan lelkes küldöttséget is menesztettek Budapestre. Csak hogy őket minél előbb telepítsék ki Bukovinából!
Az ördög csak dörzsölgette a tenyerét. Jó boltot csinált megint. „A vagyonotokot mëg rëám hagyjátok!” A füstös kocsma zugában számolgatta, hány háza s birtoka lesz majd, ha ezek innen elpucolnak… Mert, majd elfelejtettük mondani, ő is részvényese volt a radóci banknak. A kocsmaasztalnál tudott meg mindent, amire kíváncsi volt: ahol összeírogatta a szegények vagyonát, még tovább zálogosította el őket. Adósságpapirost íratott alá azokkal, akik apróbb kölcsönöket is felvettek tőle, s így kommendált össze mindenféléket tőlük… De ekkorra a Csángó Bizottság már nagyban tárgyalt Thomka Károly tiszteletessel, és az ő irányításával jutott el a lakosság a szervezett elvándorlás gondolatáig. Egész utcák iratkoztak fel a listára, volt, hogy még össze is verekedtek az emberek az elsőbbségért!
Tudták már, hogy hová: az Al-Dunára mennek, jó pénzért „pocsolyát szárítani”. Csak azt nem, hogy az Al-Duna kanyarulataiban további szenvedés várja majd őket, hiszen amit itt Bukovinában szúnyogcsípésnek mondtak, az ott malária volt. Amit Bukovinában cujkának hívtak, az ott a rakija. És a mocsaras területek lecsapolásával a meggazdagodásra körülbelül ugyanannyi lesz az esélyük, mint a móduvázással. Kemény munkával adósságot törleszteni itt se lehet…
De azért 1883 tavaszán nagy sírással-rívással, reményekkel teli puttonyokkal indultak meg a szekérsorok. Erdélyen keresztül ment, aki ment, az élete minden hasznos ingóságát pereputtyostul felpakolva. Sírt az út előttük, úgy énekelték:
„Este van, este van,
Andrásfalva (jaj, be) mëssze van.
S az én kedves kisangyalom
Benne maradt, benne van…”
S már az is tudták, hogy nem egyedül vágnak neki az útnak, Bukovina ötfalujából megindultak a nincstelenségtől menekülők, s valóságos árja lett a szekérsoroknak. Azok meg az ő keserves búcsúzójukkal válaszolgattak:
„Bukovina, édës hazám,
Határidot ha láthatnám!
Látom füstjit, de csak elig,
A távolban feketéllik…”
Akik Andráson maradtak, az adósságtól esztendők múlva sem tértek magukhoz, koptatták, de sehogy se tudták visszafizetni a radóci bank uzsorakölcsöneit. De az elvándoroltak közül is sokan megbánták, hogy eljöttek otthonról. Némelyek addig gürcöltek, összekuporgattak annyit, hogy visszatérhessenek a bukovinai nincstelenségbe. „Csöbörből vödörbe!” – mondták, akiknek mégiscsak jobban esett a farsangolás Bukovinában, mint az al-dunai rétek pocsolyáiban, fagyott nádasaiban, toportyánok között!
Addigra az ördögből Andrásfalván nagygazda lett, s falubíró. Politizált, mint a tanult urak. Ügyeskedett, szorgoskodott, alakoskodott, s minduntalan azon fondorkodott, hogyan veszítse össze a reformátusokat a pápistákkal/katolikusokkal. Azok meg még verekedtek is. Lehet, hogy az ördög találmánya volt? Az elszegényedett reformátusokból lettek a „lóformátusok”, a szegény katolikusokból meg a „gatyalukasok”! De szegények is maradtak. Az andrásfalvi két templom sorsa végül úgy pecsételődött meg, hogy az ördög mindent román kézre adott. A gatyalukasokét csak lebontatta, s a lóformátusokét a román ortodox pópáknak adta ajándékba.
prësbiterek: templomi elöljárók
pótyëra: felhajtás
lázáros játék, dúsgazdagolás, ördögfarsang: csíki pajzán farsangi színjáték, a „Mëgëbredt a halott” sikamlós, parafrazeált története
csëngetős levél: sürgős, hivatali levél
móduvázás: Moldvába járás, idénymunka
toportyán: nádi farkas, azaz aranysakál