9.
Az ördög adóssága
A hamisságnak olyan természete van, hogy soha egy nyomban s állapotban meg nem marad; hanem hol ide csorog, hol amoda kap. Az ördög természete pedig olyan volt: örökösen a zabolátlanság, a kontárkodás, a kapzsiság s a túlméretezett szenvedélyek között ingázott. Olykor még tréfára is váltott…
Ím, elérkezett 1883-ban a kikelet, s a túlszaporodott ötfalu, beleértve az eladósodott andrásfalvi reformátusokat is, túlélte a nehéz telet. Koplalva és lerongyolódva a népnek most már végképp el kellett döntenie: ki mer közülük elmenni, s ki mer maradni. Mert hamarosan Thomka Károly lelkész a szószékéről beszámolt a kitelepedés ügyét rendezgető levelezéseiről s az előző esztendő december hónapjában megtett útjáról Magyarországra. S egyben kihirdette a telepesnek jelentkezők mozgósításának várható eredményét. Hogy az érvényben maradó népes feliratkozások hatását tudassa mindenkivel. Merthogy hosszú távra szólt volna az egyezség, az Al-Dunára telepedni nem volt gyermekjáték. Ha valaki most visszakozott volna közülük, akkor mehetett volna vissza az igavonó állatoknak is nehéz munkakörülmények között: móduvázni!
Ekkor ágazott első ízben kétfelé a bukovinai székelyek útja. Na és kinek a szavára? Sokan úgy tudják, hogy a telepítő lelkészére, aki az előző esztendőben megindította a hazatelepedést szorgalmazó levelezéseket, s a küldönc és a tárgyalópartner szerepét is elvállalta. Mások állítják, hogy a tervekben az ördög is nyakig beleette magát. De hogy ő kikkel állt kapcsolatban, hogy s mint intézkedett, azt már nem tudhatjuk. Ám azt igen, hogy a kitelepedés ürügyén Thomka lelkész nem akárkikkel levelezett s tárgyalt! Nem holmi alsó körökkel, hanem Magyarország kormányzóival! A márciusi istentiszteleten már ünnepélyes beszélyben számolt be a magyarországi útjáról meg a kitelepítési tervekről. S bár nem volt szokása, a lelkesítő szózata hallatán még az ördög is ellágyult. Aztán megrázta a zsíros sörényét: észbe kapott, és kapzsin, vérszemre…
Thomka lelkész tehát a szószékére fellépett, de mielőtt belekezdett volna a mondókájába, szelíden végigjáratta a szemét a hívein. Elérzékenyülve látta, hogy apraja-nagyja fegyelmezetten, alázattal, reménykedve s áhítattal várja a megszólalását: az igét és talán a felokosító megváltásukat is. Nemcsak elaggottak voltak jelen a dugig telt templomukban, de még a csecsszopó kisgyermekek is.
– Először az eddigi levelezésëmről! – nyelt nagyot. – Az egész nyáj nevében këllëtt kezdenëm. A rëformátusok s a katolikusok nevében ëgyaránt, mert ëgyenlőek vagyunk: hogy kinek és mit írjak? S kigondoltam, hogy ha a Tisza a legbiztosabban vezet a Dunához, én a tiszai vizek nagy Tiszáját, a kormányelnököt këll mëgkeressem a kérvényëmvel! Ti az ősszel háromszázan írtátok alá a kérelmet, de aláírtátok volna akár háromezëren ës, ha këll. Mert még két hónap múlva ës jelëntkëztek a fëliratkozni szándékozók, egész Bukovinából! Tudjátok mëg, hogy ezërféle nyelvek këllenének ahhoz, hogy el tudjam mondani, hogyan fogadtak… Hogy hogyan fogadott Nagy György kormánybiztos úr a hivatalos osztályával s az egész szëmélyzetével ama vacsorán, melyet a tisztëletünkre rendëzëtt Szëgedën… Hát még Budapestën, szerelmes atyámfiai! Magunknak se hittünk. Írók, művészëk, tudósok… a szëmeimhëz kapkodtam, hogy nyitva van-ë, vagy csak magnëtizált álomkór nyugtalanít. Mert itthon még a leghitványabb kutya ës mëgugat, néha meg ës harap! De ott bárók, grófok és hërcëgëk szorítottak velünk kezet. S végül maga elé fogadott Magyarország minisztërelnöke ës, és bizony mondom: ajtót nyitott előttünk a haza dicső atyjához, a magyar királyhoz! Hogy a koronás fő mily atyai szívvel nyújtotta ki këgyelme aranypálcáját a legárvább népëk legszërényebb küldöttsége elé! Ha láttátok vóna a mëgilletődést, midőn a legmagasabb tudomásául vette, hogy Bukovinának öt magyar községe határának szűk volta és más szomorú körülményëk és viszonyok miatt jobbára mind kiköltözni kíván!…
Az ördög a templom ablakrésén át hallgatódzott, és a fülei sisteregtek az irigységtől, amint a meghatottság szavait és a nép elismerő moraját visszahallotta. Aztán valaki kezdte énekelni a Hymnust, amelyet egyre több bukovinai székely tanult meg kívülről. Csak úgy harsogott:
„Balsors akit régën tép…”
De erre elfutotta a méreg, s aszongya:
– Na, ha csak ez këll, akkor majd mëgcsinálom nektëk a szërëncsétëkët, hogy mennél többen iratkozzatok fël: a „balsorsotokra”!
S onnantól kezdve kódorogni kezdett a faluban, s minden kocsmatölteléknek a lelkére kötötte, hogy iratkozzon csak fel bátran a meghosszított névlistákra, mert úgy hallotta, hogy az új hazában könnyű meggazdagodni: ott királyi dolga lesz mindenkinek! Ezzel megint sok bajt okozott a bukovinai székelységnek. Mert utána a Csángó Bizottság tagjai s a küldöncök, elöljárók, a beavatott politikusok is mind hiába mondogatták, hogy: emberek, ez sok lesz! Március 30-án, az első hullámmal ezer derék székely indult vonattal az Al-Dunára. Ám utána özönlöttek még majd háromezren, és szekéren is nekiindultak kevesebben, a bátrabbak és a tehetősebbek, akik több holmit vittek magukkal. Ők voltak a „tëngëlyësëk”: velük tartott az új hazába Thomka Károly telepítő lelkész is.
Az ezer főről szóló szerződés helyett tehát több mint négyezer lélek hagyta ott Bukovinát! Az ördög meg csak dörzsölgette a tenyerét! Sok megüresedő andrásfalvi portát vásárolt fel potom áron. Vagyis aprópénzekért már a fél falu az övé volt! Csak akkor kezdte el düllesztgetni a szemét, amikor az elvándorlás befejeződött, s kiderült, hogy a már magának tulajdonított mindenféle ingatlanokat alig-hëába őrizgeti. Mert hamarosan jöttek a radóci bank megbízásából az adóbehajtók, s ragasztották ki a portákra, egyenkint: „Lefoglalva a radóci bank által!” Az ördög hiába lobogtatta előttük kétségbeesetten a volt tulajdonosokkal kötött szerződéseket. A vigécek nagyobb kupecek voltak nála! Az általa lepecsételt vagyonátírásokra csak hunyorogtak s legyintgettek:
– Nem érvényes! Ez se! Mëg ez se! Ezëk a székëlyëk lóvá tëttek tégëd! Jóember, hát nem vëtted észre, itt mán sëmmi se vót az övék, csak a tartozás? Mindet viszi el a bank! Jó napot, s alászógája!
móduvázni: Moldvába járni idénymunkára
beszély: szónoklat
tëngëlyësëk: szekeresek
