Az iskolások a mindennapokban tankönyvekkel vannak körülvéve. Lényegében már az óvodások elkezdenek velük megismerkedni foglalkoztatók formájában, majd az elsősök esetében szép számú gyűjteménnyé gyarapodnak a tankönyvek. A szükséges füzetekkel egyetemben a táska súlya igencsak megnövekszik. A tanító nénik nagy része igen komolyan veszi ezt a problémát, lehetőséget biztosít az osztálytermekben a taneszközök, tanszerek tárolására, és átgondoltan csak azokat a könyveket-füzeteket küldik haza a gyerekekkel, amelyekben otthon dolgozni kell majd. Ez olyan szempontból is nagy segítség, hogy a kicsik számára is egyértelmű, mi rejti a házi feladatot.
A tankönyv lehetővé teszi a tanítóknak, tanároknak, hogy könnyebbé tegyék a saját munkájukat és a gyerekeknek a felkészülést, a gyakorlást. Pedagógusként úgy gondolom, hogy a tankönyvek esetében a kevesebb több. Fontos, hogy a tanulók ne zavarodjanak bele, mit hol találnak. Nemcsak a szülői pénztárcának segítség, ha nem vásároltat meg az iskola minden létező kiadványt, hanem észszerűen válogat a kínálatból, ha az lehetséges. A gyerekek különbözőek. Vannak, akik könnyen megjegyzik, felismerik, melyik tankönyv melyik tantárgyhoz sorolható, illetve a füzetek tömkelegében is kiismerik magukat, de sok tanulónak nehézséget okoz, hogy mit is vegyen elő a táskából. Persze ez egy idő után rutinná válik, de nem mindegy, hogy a tanév elején vagy a tanév közepén. Az a kisdiák, akinek tovább tart kiválasztani a matematika-munkalapokat, mint a többieknek, amíg a táskában keresget, lemarad egy csomó fontos információról, amit közben a többiek hallanak és megjegyeznek. A rátermett tanító ügyesen átsegíti a gyerekeket ezeken a helyzeteken, például mondja, hogy a narancssárga csíkos könyvet vegyük elő, és meg is mutatja, hogy megjegyezzék, melyik az. Sokszor az összepárosítás is nehéz lehet, hogy melyik könyvhöz melyik füzet tartozik. A kiadványok tarkák, színesek, természetesen azért, hogy vonzóbbá váljon a használatuk az iskolások számára, de a nagy tarkaság sokszor pont megnehezíti a tájékozódást; ilyenkor érdemes a gyerekekkel egyeztetve ugyanolyan jellel ellátni az egymáshoz tartozókat, és a kisiskolás könnyebben választja ki a megfelelőt.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az elmúlt években az óvodásoknak szánt foglalkoztató füzetektől kezdve a középiskolások szakkönyveiig minden korosztály számára készült tankönyv egyik-másik példányát átlapozhattam. Úgy gondolom, tankönyvet írni rendkívül nehéz, mert nemcsak az adott tantárgy témaköreiben való jártasságot és az adott korcsoport életkori sajátosságait kell ismerni, hanem a könyvből, írott szövegből való tanulás, ismeretelsajátítás szabályait is. A betűnagyság, a betűtípus, a kiemelések helye, a megfogalmazás módja mind-mind hatással van arra, hogy a gyerekek milyen eredménnyel forgatják majd a tankönyvet. Munkafüzet esetében nagyon kellemetlen tud lenni, ha rosszul mérték fel a készítők, és nincs elég hely a feladat kidolgozásához.
Mivel a tankönyvekről írok, érdemesnek tartom megemlíteni, hogy vannak iskolák, ahol nem használják őket. Nemcsak az alternatív pedagógia képviselői, mint amilyen például a Rudolf Steiner alapította Waldorf, hanem egyre több modern oktatási-nevelési intézmény hozza meg azt a döntést, hogy inkább a technikai vívmányokkal helyettesítik a tankönyveket. A tankönyvek ellenzői többféle okot sorakoztatnak, hogy miért nem használják őket az oktatásban, és a több országot felölelő kutatások is alátámasztják, hogy nem ezen múlik az oktatás sikere. Való igaz, hogy a táblagépek, laptopok alkalmazása egyre népszerűbb, és egyre inkább kiszorítják a hagyományos könyv-füzet használatot, aminek egy pozitív hozadéka biztos van: kevesebbet kell cipekedni. De ettől eltekintve a tankönyvek számának optimalizálása és a kiválasztott tankönyvek minőségének növelése mindenképpen az oktatás színvonalának növekedését is jelentené.
Nyitókép: Illusztráció
