Az utóbbi időben többször is belebotlottam az Illa berek… kezdetű szólásmondásba, és azt tapasztaltam, hogy a többség számára nemcsak a szókapcsolat eredete ismeretlen, hanem a jelentése és a formája is homályba vész. A mai rovatunkban ezért megpróbáljuk megvilágítani e kifejezést, amihez Szemerkényi Ágnes Szólások és közmondások című kötetét, valamint Bárdosi Vilmos Szólások és közmondások eredete című gyűjteményét hívtuk segítségül, amelyek korábbi szólásgyűjteményekre is hivatkoznak.
Ennek az állandósult szókapcsolatnak leginkább az első két szava használatos, mégpedig akkor, ha a futásra, a gyors menekülésre utalunk, akár felszólításként is: gyerünk, gyorsan, rajta! A teljes mondat így hangzik: Illa berek, nádak, erek!; esetleg: Illa berek, nád a kert! – egyes vidékeken ugyanis ebben a formában él. Ahhoz, hogy kibogozhassuk az eredetét, részeire kell bontanunk a mondatot. Az első két szóval könnyebb dolgunk van: a ma már elavult, régies illa szavunk eredetileg futást, elszökést, illetve menedékhelyet jelentett, és egy másik, szintén régies szólásunkban is előfordul: illára veszi a dolgot, azaz futásnak ered. Az illa a mára elavult illik ’eltűnik, elszalad’ szóból származik, amely az illan igéhez köthető. Ha tudjuk, hogy a berek vízparti nádas, cserjés, bokros területet jelent, máris világossá válik a szólásmondás első részének jelentése: fuss a berek, az erdő felé!
A második résszel már valamivel nehezebb dolgunk van, hiszen a szakirodalomban is eltérő véleményekkel találkozhatunk. Az egyik magyarázat szerint – amelynek O. Nagy Gábor is a híve volt – a nádak, erek rész formája eredetileg ez volt: nád a kert, és a kert szó itt kerítést jelentett. Ezáltal a szólás első felét egészítette ki: fuss a berek felé, hiszen nádból van a kerítés, könnyen áttörheted, átugorhatod! Amikor a kert szó e jelentése elhomályosult, akkor helyettesítették egy értelmesebbnek tűnő, a berekre rímelő szóval.
Hadrovics László ezzel nem értett egyet, szerinte a kert szó korántsem kerítés értelemben volt jelen, inkább majorkertet jelentett, amely tele van bokrokkal, fákkal, épületekkel, ezért tökéletes búvóhely. E magyarázat szerint a nádkerítés értelmezés azért sem lehet helytálló, mert a jól elkészített kerítés rendkívül szilárd, korántsem könnyű áttörni, a felhasznált törött, hasadt nádszál pedig nagyon éles, és a menekülő ember kezét-lábát könnyen összevissza vagdoshatja. A nád tehát nem a kerítés nádját jelenti, hanem a nádast, vagyis: fuss a berek, a majorkert, a nádas felé, mert az jó búvóhely.
Szemerkényi Ágnes kötete idézi Erdélyi János Magyar közmondások (1851) c. könyvét, amely egy harmadik lehetséges magyarázatra mutat rá: „…»berek, nádak, erek«, mind olyan dolgok, melyek a menekülést biztosítják, s ki csak egyszer hallá tiszavidéki népünk elbeszéléseit a háborús időkről, főleg a tatárjárásrul: mikép futottak el az emberek a Tisza erei, ágai közé, nádasok és berkekbe, s tavaiban úgy rejtezkedtek el, hogy a vízilapu alá bújván, a tatároktól is el voltak rejtve, lélegzetet is vehettek stb., legott ráismer, hogy ez a felső tiszai szójárás igen régi, de mutatja ő, egyszerű és rímes formája, melyben a legtökéletesebben van meg az úgynevezett »lengedező« magyar zenei mérték is egyszersmind.” Ez a régi magyarázat tehát arra mutat rá, hogy mindegyik szó alapjelentésében van jelen, a berek, nádak, erek olyan területeket jelölnek, amelyek jó búvóhelyként szolgálnak. Erdélyi János azt is hozzáteszi, hogy egyes gyűjtők tévedtek, amikor a szólás második felét „nád a kerek” formában jegyezték le, és mivel ez értelmetlen volt, az utolsót helyettesítették a kert szóval. Mindenesetre, ahogyan már említettük, egyaránt él a „nádak, erek” és a „nád a kert” változat, ezért is találhatjuk meg mindkettőt a szólásgyűjteményekben.
Igaz, azt ígértük, igyekszünk megvilágítani a szólásmondás jelentését, eredetét, utóbbi mégsem sikerült maradéktalanul, hiszen, mint láthattuk, a szakirodalom is többféle magyarázatot közöl. Mégis legalább közelebbről megismerhettük ezt a furcsa hangzású szólásmondást, amellyel többek között a mesékben találkozhatunk.
