Az utóbbi időben mind gyakrabban teszem föl magamnak a kérdést, hogy melyik gyereket mondhatjuk sikeresnek az iskolában, és melyek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik minden gyereknek, hogy képességeihez mérten sikeresnek érezze magát, és sikeresnek tarthassuk. A siker az, amire, úgy gondoljuk, mindenki vágyik, de sokkal kevesebben vannak azok, akik sikeresnek mondják magukat. Amikor gyerekekről, iskolásokról van szó, a legtöbben az ötösök számával mérik a sikert, mások a versenyeken való részvétellel stb. Kevésnek jut eszébe, hogy sikert jelent az is, ha elérjük a legkisebb célunkat is, és lényegében mindenki valamiben sikert tud elérni, sikeres tud lenni.
Az a jó pedagógus, aki megpróbál minden tanítványának valamilyen szinten sikerélményt nyújtani. Ehhez azonban jól kell ismerni minden tanítványt, ami igen nehéz feladat a mai rohanó világban. Sajnos az utóbbi időben, úgy tűnik, kevés az olyan tanuló a környezetemben, aki sikerre törekszik a tanulásban, akinek célja van, amit el szeretne érni, és energiát és időt fektet abba, hogy a kitűzött célt elérje. A legtöbben inkább arra törekszenek, hogy a rövidebb és könnyebb, középszerűség útját járják. De mi a siker a gyerekeink számára? Mi a siker forrása?
Az eddig feltártak alapján „alapvetően a külső elismerés és a személyes boldogság” mondható a siker forrásának. Egy kutatásban tehetséges fiataloknak (tizenéveseknek és felnőttebbeknek) tették fel a kérdést, akik eddig minden támogatást megkaptak, hogy számukra mi jelentheti a személyes sikert. A tizenéveseknél, és nagyjából a felnőtteknél is, ugyanaz a fontossági sorrend alakult ki. Első helyen „család büszkesége, elégedettsége áll” a siker forrásaként, második helyen a személyes boldogság, utána következik a társadalmi elismerés, megbecsülés, majd a közvetlen környezet (barátok) elismerése, megbecsülése, a jó álláslehetőség és az anyagi elismerés áll a rangsor alján.
Ebből is látszik, hogy milyen fontos szerepe van a családnak ebben is, hisz a családi elvárások, a családban fontosnak tartott értékek formálják a gyermeket. Ott kapja meg azt az érzelmi biztonságot, ami gyökeret ad, és lehetővé teszi, hogy biztos lépésekkel haladjon előre, próbálja ki önmagát és a lehetőségeit, keresse azt, amiben jó, hogy a későbbiekben szárnyalhasson. Az első sikerélményeket a gyerek a családban tapasztalja meg, ott kap visszajelzést elsősorban a szüleitől, ott formálódik énképe, önértékelése, önbizalma, feladattudata, ott fejlesztik a munkaszokásokat, ott ápolják benne a kitartást, amire a legkülönbözőbb célok eléréséhez nagyon nagy szükség van. Még a családban kapott házimunka-feladatok is nagyon fontosnak bizonyultak. Megállapították, hogy a házi munkát végző gyerekek általában jobb tanulók a társaiknál.
Nagyon is fontos, hogy a gyerekeknek (az életkorának megfelelően) legyen saját feladatuk, felelősségük. Ezzel önállóságra neveljük őket, ami szintén fontos eleme a sikerességnek. Saját példánkkal kell megmutatni, nekik pedig megtapasztalni, hogy ha valamit el akarunk érni, azért tennünk is kell, nem pottyan az égből az ölünkbe. A szülőnek is és a tanárnak is, ha a gyerekek sikeresen teljesítették a feladatukat, gratulálni kell, ami az elismerés jele. Ettől növekszik az önbecsülésük. Boldognak és győztesnek érzik magukat, és ez a motiválás kulcsa is. Azért van kedvük újra dolgozni, tanulni, felelni, versenyre menni, mert szeretnek boldogok lenni, szeretik, ha a szüleik és a tanáraik örülnek a sikereiknek, dicséretet, „érzelmi simogatást” kapnak.
Ha már kicsi kortól kezdve megdicsérjük őket, hogy milyen ügyesek, és azt mondjuk nekik, hogy nagyon klassz volt, ezzel is kimutatjuk a szeretetünket, egészen biztos, hogy önbizalmuk a helyén lesz. A motivációval foglalkozó szakemberek szerint minden siker abból származik, hogy van egy feladat, amit az egyén sikeresen teljesít, és amikor képes vagy megoldani egy feladatot, akkor sikeresnek érzed magad, ez pedig erősebbé tesz. Minden gyerek a saját sebességének és képességeinek megfelelően fejlődik. Foglalkozhat olyan dolgokkal, amik érdeklik – van, aki rajzolgatni szeret, és van, aki inkább írogatni szeret, sokan számítógépezni szeretnek, mások mozogni stb. –, minden egyes tevékenységnek, feladatnak azonban van kezdete (célunk van), van lefolyása és vége is. Ahhoz, hogy az gyerekünk megérezhesse a boldogságot, be kell fejeznie, végre kell hajtania a feladatot. És ahhoz, hogy valaki sikeres lehessen, meg kell tudnia küzdeni a kudarcokkal is, hogy el tudja fogadni, hiszen előfordulhat, hogy valami nem sikerül elsőre.
Kudarc esetén nem szabad lekiabálni, ledorongolni, kicsúfolni, inkább arra kell biztatni, hogy legközelebb jobb lesz, hogy bízunk benne, hogy biztosak vagyunk abban, hogy menni fog. Lássa be a gyerek, hogy hibázhat, és ne veszítse el a türelmét, ne adja fel a próbálkozást. Tanulja meg, hogy a hibázás a tanulás útja. A szülő dolga, hogy gyermekével megértesse: nem az osztályzat a fontos, hanem az, amit a munkájára adott visszajelzésből hasznosítani tud. Mire nem figyeltem eléggé? Hogyan kellett volna jobban beosztani az időmet? Melyik tanulási módszerem vált be és melyik nem? És ne feledjük, tőlünk tanul meg sok mindent a gyerekünk, így a munkaszokásokat, és részben a sikerrel és kudarccal való megbirkózást is.
