Ezen a héten az időnkénti hibavadászatunk „zsákmányai” közül válogattunk néhányat.
Kellett-e – vagy volna-e? Kellett-e volna tudni erről?
Az -e kérdőszó (az újabb nyelvtanban kérdőpartikula) használatában ugyan megengedőbbek a szabályok, mint régebben voltak, mégsem tehetjük bárhova a partikulát. Korábban súlyos nyelvi hibának tekintették, ha az -e kérdőszót a tagadószóhoz vagy az igekötőhöz kapcsolták: nem-e volna; meg-e csinálta. Szabály szerint ugyanis ez a partikula az állítmány után áll: Nem kellene-e?
Ez utóbbi használatot továbbra is sokan elvárják az igényes beszédben, még inkább az írásban. Tehát a sajtóban, sőt iskolai dolgozatban is ez tekinthető helyesnek. A nem normatív változatot pedig elfogadhatónak vélik a nyelvjárásokban és kötetlen, könnyed társalgásban.
A példamondatunkat azonban egy harmadik változatnak tekinthetjük, amelyről az e-nyelv portál – más példára vonatkozóan – ezt írja: az állítmányban „a feltételes mód jelét egy igei segédszó (volna) veszi fel. Mivel az igei segédszó kapcsolata az igével olyan szoros, hogy szórendje az igéhez viszonyítva kötött, mindig az ige mögött áll, és más szavakat nem enged maga elé, az -e partikula az igei segédszóhoz kapcsolódik.” A mi mondatunk tehát helyesen így szól: Kellett volna-e tudni erről?
Több tíz, több tucat. Úgy tűnik számomra, hogy a honi magyar médiumok nem szívesen használják a tucat szavunkat a hozzávetőleges mennyiség kifejezésére, különösképpen a több tucat szókapcsolatot mellőzik. Ehelyett a több tíz kifejezést alkalmazzák. Tapasztalatból is tudom, hogy a kézirat leadásától a megjelenéséig időnként több tízre változik a több tucat. Pedig rendszerint egyik sem pontosabb a másiknál. Ha azt olvassuk, hogy több tíz kilométeren terveznek teljes burkolatfelújítást, ugyanúgy nem tudjuk, hogy ötven-hatvan vagy éppen nyolcvanhárom kilométeren hozzák-e rendbe az utat, mint amikor több tucat kilométert írunk. Az anyaországi sajtóban ez utóbbi tűnik gyakoribbnak, pl.: Több tucat migráns veszthette életét egy hajótörésben.
A tizenkettes számrendszernek is hagyománya van nyelvünkben. Gondoljunk csak a tucatszám kifejezésre vagy a tucatnyi szavunkra. Esetleg a tizenkettő egy tucat szólásra.
Ha néha pontosabbnak vagy kifejezőbbnek tűnik is a több tíz, színesebb a nyelvünk, ha a tucat sem marad ki belőle.
Export-import. Bár az amerikai lőszergyártó cégek 2014 óta nem importálnak Oroszországba, ennek ellenére 2022-ben is érkeztek töltények az orosz hadsereghez.
Gyakran előfordul a sajtóban az export(ál) és az import(ál) kifejezés összekeverése, fölcserélése. De lássuk a két szó szótári jelentését! Exportál: hazai terméket, árut kereskedelmi úton külföldre kivisz, (ki)szállít, más országnak elad. Importál: külföldi terméket, árut kereskedelmi úton az országba behoz, ill. bevisz, beszállít.
Ha a két ige helyett a két főnevet értelmezzük, talán még világosabb a jelentésük. Export: áruk külföldre szállítása, külföldön értékesítése, kivitel; import: árubehozatal más országból.
A kivitelre, illetve a behozatalra az alany szempontjából kell tekintenünk. Ebben az esetben tehát az amerikai cégek (nem) szállítanak ki, (nem) exportálnak; persze ha lenne kivitel, akkor ezzel együtt egy másik ország részéről behozatal, azaz import is történne. A helyes megfogalmazás a mi esetünkben: Bár az amerikai lőszergyártó cégek 2014 óta nem exportálnak Oroszországba…
A szövegből ugyan kitűnik, hogy mire gondolt a szerző, de a globalizáció uralta világban félreértésre is okot adhat. Egy példa: a MOL egy multinacionális cég, amelynek például Szlovákiában is van leányvállalata. Ha azt mondjuk, hogy a magyar MOL Szlovákiába tízezer tonna üzemanyagot importált, azt miként kell értelmezni? Mert valóban importálhatott a magyar MOL ottani vállalata az országba bárhonnan, de az amerikai–orosz vonatkozású példamondatunk jelentése szerint Magyarországról exportált a cég a szomszédos országba.
Ár és díj. A biztosítótársaságok a Szerb Nemzeti Bank elnökének a javaslatára úgy döntöttek, hogy elengedik a kötelező járműbiztosítás új árát – közölte a Szerbiai Biztosítók Szövetsége.
Az árat és a díjat egyaránt fizetjük – mások pedig kapják –, mégsem ugyanazt jelentik.
Az ár valamely árunak pénzben kifejezett értéke. Lehet alacsony, felemelt, jutányos, kedvezményes, leszállított, magas, méltányos, beszerzési, bolti, eladási, fogyasztói, gyári, hatósági, kikiáltási, önköltségi, piaci és sok egyéb. A díj pedig valamely szolgáltatásért, teljesítményért járó megszabott pénzösszeg. Az előbbi valamely árura, termékre vonatkozik, az utóbbiban nem szerepel tárgy, áru.
A díjnak számos formája létezik. Néhányat megemlítünk közülük. Van előfizetési díj (pl. internetre, kábeltévére stb.), kézbesítési (a postán), szállítási (fuvarozásban). Főleg szellemi munkáért jár tiszteletdíj. Az orvosi vagy ügyvédi szolgáltatásnak szintén van díja.
Úgyszintén díjnak nevezzük valaminek a használatáért, igénybevételéért járó pénzösszeget. A villanyáramnak ára van, de a fizetendő összegben szerepel például a rendszerhasználati díj. Bérleti díjat kell fizetni a termőföld vagy épületek használatáért a tulajdonos számára.
Díjként említjük azt a megszabott pénzösszeget is, amelynek befizetése valamire jogosít: belépti díj (előadásra), felvételi díj (egyetemen), nevezési díj (sportversenyen), tagsági díj.
Megemlíthetjük, hogy úthasználati díjat fizetünk az autópályán, de ha a díj befizetését igazoló matricáról beszélünk, annak már ára van.
A biztosítótársaságok tehát díjat, nem pedig árat szabnak meg szolgáltatásaikra.
