Kötelességtudatos gyerekeket szeretnénk nevelni. A kötelességtudat az iskolában kiemelkedő helyet foglal el a dicséretek között; a kötelességtudatos diákok nagy tiszteletnek örvendenek a felnőttek körében, mert tanárként, szülőként azt érezzük, hogy a gyerekekbe fektetett nevelői-oktatói munka nem hiábavaló.
A kötelességtudattal rendelkező gyerekek tisztában vannak a feladataikkal, a kötelezettségeikkel, és leginkább azzal foglalkoznak, hogy ezeket a dolgokat a lehető legeredményesebben elvégezzék. A házi feladat mindig elkészül, szépen sorakoznak a könyvek-füzetek a táskában. Készül az ellenőrzőre, felelésre, sőt olyankor is átveszi az anyagot, ha tudja, hogy nem lesz számonkérés. Szülei nem ismerik azt az érzést, hogy egész délután könyörögnek a kölyöknek, vegye már elő az előszobában ledobott táskából a tanulnivalót, majd amikor feladják végül, a zuhanyzás és a vacsora között, állva kanyarítják a füzetbe a kacskaringós betűket.
Ugyanakkor – bármilyen kedvelt és vágyott tulajdonság is egy gyereknél – a kötelességtudat olyan hátrányokat is okozhat vagy hordozhat magában, amelyeket figyelembe véve nem tekinthetünk rá mindig elismeréssel. A belső motivációból végzett tevékenység az, ami feltölt, a kötelességtudatból eredő eredmények viszont könnyen vezetnek kiégéshez, kiüresedéshez.
Az iskolai feladatok nem mindig izgalmasak és vonzóak, ezt mindannyian tudjuk. Azok a gyerekek, akik nem érzik kötelességüknek a házi feladatok rendszeres elkészítését, a tankönyvek olvasgatását, egyértelmű hátrányba kerülnek a többiekhez képest, hiszen lemaradnak, elvesznek a tananyagban, nehezebben követik a tanórákat, nagyobb eséllyel töltik az idejüket rendetlenkedéssel, ha már úgysem tudják, miről van szó. A tanárok igyekeznek felzárkóztatni őket, de hosszú távon általában akkorára nő a lemaradás, hogy nehezen behozható, valamint bele is fárad diák-tanár-szülő egyaránt.
A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeken a gyerekeken leginkább úgy tudunk segíteni, ha minimalizáljuk a tőlük elvárt kötelességlistát, és segítjük őket annak teljesítésében. Amennyiben hatékony együttműködés alakul ki a család és a tanár/tanító közt, akkor csökkenthetjük az érintett gyerekek lemaradását, és elősegíthetjük felzárkóztatásukat.
Tudok olyan tanító nénit, aki leültette a kisdiákot, és röviden elmagyarázta neki, hogy tőled ezt és ezt várom el, szeretném, ha ezután teljesítenéd. A szülőket bevonva az egyértelmű elvárásrendszer meghozta a gyümölcsét; idővel, ahogy ért a gyerek, bővíthető volt az iskolai kötelezettségek listája. Ha nem is jókedvvel és mindig motiváltan, de a kisdiák megtanulta, hogy a minimum követelmény a füzetek-könyvek otthoni kinyitása, a házi feladat elkészítése és a táskába való bepakolás. Három dolog, amit mindennap egy kis táblázatban kipipázhatott. A tanító figyelt arra is, hogy a házi feladat egyértelműen be legyen nála jelölve a tankönyvben.
Azoknál a gyerekeknél, akikben megvan a kötelességtudat, szülőként és tanárként is nagyon fontos odafigyelnünk arra, hogy a kötelességérzet ne váljon a gyerek spontán érdeklődésének, a szenvedéllyel végzett munkának a kárára. Főleg a felsőbb osztályokban és a középiskolában jelenthet ez problémát, mert ilyenkor akkorára nőhet a diákokat körülvevő elvárásrendszer, hogy sok esetben ennek megfelelni csak a személyiség teljes háttérbe szorításával lehet. Szakmunkatársként sok szülővel beszélgettünk már arról, hogy a családból eredő elvárásnak összhangban kell lennie a tanuló képességeivel és érdeklődésével, és bizony időnként azt kell mondani, hogy tudom, képes vagy rá, de hagyd a csudába! Sok diák fellélegzett már, akinek a szülei őszintén kimondták ezt a mondatot. Ilyenkor általában az történik, hogy egy ideig alábbhagy a tanuló teljesítménye, és amikor megijedünk, hogy ezt nem is kellett volna mondani, mert a gyerek tényleg komolyan vette, végül minden helyre kerül. Nem fog összedőlni a világ, ha egy diák nem hozza ki magából mindig a maximumot.
Irigylésre méltó, ha egy gyerek olyan körülmények között nő fel, ahol elfogadják, és nem kell mindenből tökéletesnek lennie. És bár a kötelességtudat nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindig mindenből maximálisan teljesít a diák, ha lehetőséget biztosítunk arra, hogy kötelességtudatból nem kell minden területen kiemelkedőnek lennie, akkor már nagy terhet veszünk le a vállukról.
