Megállt a busz a forgalmi jelzőlámpánál. Nézek ki az ablakon, és az utca túloldalán egy különös feliratra figyelek fel. Pelmenyiző – hirdeti egy cégfelirat egy étteremnek látszó kisebb helyiség felett. Szeretném jobban megnézni, de szabad jelzést kapott a busz, és elindult. Nem hagy nyugodni a felirat, el is bizonytalanodom, jól olvastam-e. Közben azon gondolkodom, újabban milyen sok, nyelvtani szempontból hasonlóan képzett, főnévként használt, igazából melléknévi igenév jelent meg a mindennapi életben és szóhasználatban.
Régebben inkább csak sörözőről és borozóról hallottunk. A borozó kissé finomabb elnevezése volt a kocsmának, de lényegében ugyanazt jelentette. Részeg emberek duhajkodását, lármázást. Petőfit idézhetnénk:
„De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjongatnak,
Szinte reng belé az ablak.”
A söröző nem sokban különbözött ettől, bár nyilván itt a söré volt a főszerep. Sokszor együtt is használták a két szót a vendéglátóipari létesítmény megnevezésére: Söröző, borozó.
Mostanában rengeteg új típusú, az emberek igényeinek kielégítését szolgáló, egy-egy ételre koncentráló kisebb-nagyobb kioszk, üzlet jelent meg. Lángosozó, palacsintázó, fánkozó – ezekkel az elnevezésekkel találkozhatunk lépten-nyomon. Olykor egy-egy celeb a tulajdonos, és a híresség neve a forgalom szempontjából is sokat jelent. Nyelvtani megközelítésből ugyanaz a képlet, mint a söröző, borozó esetében, bár arra felfigyelhetünk, hogy a lángosozik, palacsintázik, fánkozik ige inkább csak familiáris stílusértékű szó, az igényes köznyelv kerüli ezek használatát.
Érdemes felfigyelni arra is, hogy manapság igen sok kávézó várja a vendégeket. A kávézók nem ugyanazt jelentik, mint régebben a kávéházak. A 19. századtól kezdve a 20. század első feléig igen komoly kávéházi kultúra volt Magyarországon. Gondoljunk csak a Centrálra vagy éppen a Pilvaxra, mely még az 1848-as események alakulásában is jelentős szerepet játszott. A 20. század első évtizedeiben neves írók törzshelye volt egy-egy kávéház, itt írták adott esetben verseiket, fogadták az írói ambícióval megáldott ifjú tehetségeket, vitatták meg az irodalmi élet jeles eseményeit. A mai kávézók inkább csak arra szolgálnak, hogy ismerősök, barátok egy kis időt eltöltsenek egymás társaságában egy kellemes aromájú kávé mellett.
A legutóbbi időkben egyre többet hallani reggelizőkről, reggelizőhelyekről. Talán a modern kor sietős életvitele hívta életre ezeket a szimpatikus vendéglátóhelyeket. Reggelizni úgyis kell, miért ne lehetne reggelizés közben, péksütemény, kávé, tea fogyasztása mellett leülni, és megbeszélni az aktuális ügyeket egy-egy ügyféllel, üzleti partnerrel vagy éppen egy ismerőssel. Azután ki-ki megy a maga dolgára, kezdődik a munkanap, azzal a jó érzéssel, hogy a reggeli idejét is sikerült hasznosan eltölteni.
Ezek a gondolatok jutottak eszembe, míg a pelmenyiző jelentésén gondolkodtam. És az is, hogy milyen érdekes, hogy használjuk ugyan a pizzázó szót is, de sok esetben az eredeti olasz pizzéria elnevezéssel élünk, ha be szeretnénk térni valahová egy pizzára.
Végül több évtized távolából valahogy eszembe jutott, hogy nemcsak hogy tudom, mi a pelmenyi, de ettem is ilyet. Az orosz konyha egyik remeke, hússal töltött kis tészta, nagyon finom. Hasonlít a derelyére vagy a raviolira. Az étel eredetét illetően érdekes lehet számunkra, hogy Szibériában élő távoli nyelvrokonainkhoz, a komikhoz és udmurtokhoz kötik a pelmenyi megjelenését, azzal, hogy az étel népszerűsítésében és elterjedésében játszottak nagy szerepet az oroszok.
Jelenleg ez látszik a hivatalosan elismert álláspontnak a pelmenyi eredetét illető fontos kérdésben. Miután ennyire foglalkoztatott a pelmenyi mibenléte, elhatároztam, megkóstolom. Rákerestem a neten a buszból látott hely nyitvatartására, és lesújtva értesültem, hogy a Covid ideje alatt véglegesen bezárt. Most vagy lemondok a pelmenyiről, vagy keresek egy másik, jelenleg is működő pelmenyizőt.
