Bár léteznek másféle modellek is a világban, a szerbiai oktatási rendszernek az osztályfőnök megkerülhetetlen és folyton előtérben lévő, központi figurája. A nevelői munka centruma felső tagozaton és középiskolában. Kitüntetés, bizalmi pozíció. Gyakran azonban a vele járó terhek az előbbieket elhomályosítják, és hozzájárulnak ahhoz a jelenséghez, amelyet még mindig nem veszünk elég komolyan: a tanári kiégés.
Ki is az az osztályfőnök? Mi az osztályfőnök szerepe az iskolában? Hogyan vannak definiálva a munkakörhöz kapcsolódó kötelezettségek és felelősség? Törvény és miniszteri rendelet is szabályozza, leírja az osztályfőnök szerepkörét. Főként nevelési feladatokat lát elő számára. Egyrészről (bár nem így van megfogalmazva, de a szövegből következően) a demokratikus társadalom értékeit képviseli a diákok felé, tehát pedagógiai funkciót lát el, személye példa is egyben. Adminisztratív, pedagógiai-nevelői, kapcsolattartási feladatai mellett őrködik a tanulók fejlődése és jóléte felett.
Ha belülről, a tanáriból akarjuk az ofőt leírni, efféle válaszokat fogunk kapni: az oszi nevelő, jogász, adminisztrátor, oktatásszervező és ügyintéző, nyomozó, olykor orvos, (túl) gyakran pszichológus és mentálhigiénés szakértő, néha barát, néha dorgáló atya, máskor cinkos, kísérő, kommunikátor és coach, mediátor és politikus (az alkuk bajnoka), védőpajzs és lökhárító, húz és ereszt, szorít és enged. Olykor a diákokkal sírunk és nevetünk, sőt, ők is nevelnek bennünket. És ne feledjük: az osztályfőnök tanár. Bár minden diák tudja, hogy az osztályfőnökséget a tanított tantárgy gyakorta megsínyli (szoktak is vigasztalni ezzel kapcsolatban tanulóim).
Fel vagyunk-e minderre készülve? Tudjuk-e képviselni a gyerekek, kollégák és szülők érdekeit egy időben? A problémákra megtaláljuk-e a tökéletes megoldást? Türelmesek tudunk-e maradni? Egyáltalán: mindenki alkalmas lehet erre a feladatra, azok közül, akik osztályt kapnak? Mi történik, ha valaki nem igazán kompatibilis a rábízott osztállyal?
A szakszervezeti követelések között mindig előkerül az adminisztrációs terhek csökkentése, az osztályfőnöki funkció nagyobb anyagi megbecsülése. Ezek nagyon fontos intézkedések lennének. Emellett azonban segítség lehetne az óraszámkedvezmény is. Ugyan nem vezetek pontos nyilvántartást az osztályfőnöki teendőkre fordított időről, de nagyjából annyi időt vesz el a konkrét pedagógiai, személyes jelenlétet követelő munka (tehát nem számítva pl. az ügyintézést), mintha lenne még egy osztály, ahol a tantárgyam oktatom. Magyartanárként ez heti négy iskolai órát jelent. Ilyen mértékű kedvezményre természetesen nem számíthatnának még a legoptimistábbak sem…
Látjuk, tudjuk, szinte mindennap történik valami egy közösségben, az ingereket, hatásokat a tanárnak is fel kell dolgoznia, hiszen megesik, hogy már reggel három-négy átadásra váró üzenet fogad bennünket: helyettesítések, befizetések, űrlapok, jelentések, programok. Ha egy iskolában jól működő szakszolgálat tevékenykedik, az már jelentős segítség lehet egy ofőnek, de ez főként a gyerekekkel való feladatokat érinti. Hogyan küzd meg a tanár mindezzel? Hogyan dolgozza fel a fentieket? Kivel lehet minderről beszélni? Hogyan képes feltöltődni, hogy mindig adhasson magából? Erre talán egy támogató, szupervíziós rendszer kiépülése lehetne megoldás. Egy belső struktúra, amely védőhálót és segítséget nyújt. Mindaddig, amíg ilyen szolgáltatás nem épül ki, addig mindenki maga választ megküzdési stratégiát: magában intézi el, naplót ír, a párjával, egy bizalmasával, egy kollégával beszéli meg dilemmáit, gondjait, vagy (bár ettől még mindig sokan idegenkednek) maga fordul segítő szakemberhez. Ne feledjük: a diákok és tanárok jóléte nem magán-, hanem közös társadalmi ügy.
