Tavaly év végén a nyomtatott sajtóban és az online térben is több írás foglalkozott az oktatás eredményességét vizsgáló nemzetközi felmérés, az úgynevezett PISA-teszt eredményeivel. Majd hétszázezer 15 éves, a világ különböző országaiban tanuló fiatal eredményeit vetették össze. Sajnálatos módon a magyar fiatalok több téren is elég gyenge teljesítményt produkáltak. Az sem szolgálhat vigaszul, hogy korábban is így állt a helyzet, és az előző felmérésekhez képest csak kismértékben csökkent a teljesítmény, míg más országokban sokkal nagyobb százalékban romlott az eredmény.
Nem jó a helyzet a szövegértés terén sem. Itt is némiképp az átlag alatti az érték, és valamelyest romlott az előző felméréshez viszonyítva. Sok mindennel magyarázható ez a jelenség, ezekről sokszor beszéltek már. Az olvasás háttérbe szorulása, a különféle elektronikus eszközök, népszerű néven a „kütyük” mértéktelen használata, az oktatási rendszer megannyi valós vagy vélt hiányossága – mind jól ismert magyarázatok a szövegértés problémáira. Hiába sorjázzuk azonban ezeket végeláthatatlanul, láthatólag nem javul a helyzet.
Pár évtizeddel korábban a szövegértés vizsgálata a tanulók teljesítményének értékelése során nem jelent meg mint önálló, külön értékelendő teljesítményrész. Lehetséges, hogy akkoriban nem differenciálták elég részletesen a tanulók tudásának összetevőit, de az is lehet, hogy nem volt különösebb probléma ezzel. Ha mégis felfigyeltek ilyesmire, az már sajnos nagyobb baj, mentális egészségügyi probléma járulékos eleme volt. Ma azonban, mint a felmérés eredményeiből kiderül, és a mindennapi tapasztalat is ezt támasztja alá, a diákok jó része a szövegértés nehézségeivel küzd. Mi lenne vajon, ha a felnőttek részére is szerveznének szövegértési felméréseket? Vajon a régi diákok, a mai felnőttek, akiknek annak idején nem volt ilyen problémájuk, milyen eredményeket produkálnának szövegértési téren?
Ezen gondolkodom, miközben hallgatom-olvasom a híreket, beszámolókat, tájékoztatásokat a tévében, az újságokban, az online térben. Mennyire érthetőek az elhangzó szövegek az emberek számára? Ezek a szövegek nem szakmai tudományos értekezések, hanem a nagyközönséghez szólnak, és az a céljuk, hogy bárki megérthesse, mit szeretnének tudomására hozni. De vajon megérti-e?
Érdemes néhány példán keresztül szemléltetni az elmondottakat. Manapság sok szó esik az ukrán háborúról. Ennek kapcsán hangzott el, hogy az ukránok megint bemondták az „all int”. Vajon mindenki érti, hogy mit mondtak be az ukránok? Másik példa: Szandi „feat.”, Majka „feat.”. Ezt is érti mindenki? És mindenki tudja, hogy milyen az „old money” stílus? Milyen nagyszerű, hogy értesítenek arról, hogy már lehet „streamelni” az új thrillert! Manapság a hírekben gyakran hallunk arról, hogy hol volt „flashmob”, és arról is, hogy borzasztóan sok a „fake news”. Az pedig tényleg nagyon sajnálatos, hogy a „bullying” már mindennapos jelenséggé vált a fiatalok körében. Folytathatnánk a példák sorát a végtelenségig. Arra már fel sem kapjuk a fejünket, ha a woke ideológiáról, a proxyháborúról vagy éppen a konteó elméletről esik szó, ezek előfordulása szinte mindennapos a hírekben, közleményekben.
Vajon hány pontot érne el a mai átlagos beszélő egy 1-től 10-ig terjedő skálán, ha a szövegértését a fenti példák megértése alapján állapítanánk meg? Attól tartok, nagyon keveset. Pedig éppen a tájékoztatás lenne a céljuk a közleményeknek, híreknek, tudósításoknak. E cél érdekében közérthetőségre kellene törekedni. A közlemény hatékonyságát nem növeli a „menő” szóhasználat, a bravúros idegen nyelvi fordulatok, mint ahogy az sem, ha nem általánosan ismert fogalmakra épít, és szem elől téveszti a befogadó közösséget. Egyszerűbben szólva, nem ér célba az a hír, amelynek a megértéséhez szinte szótárt kell alkalmazni, vagy magyarázatot fűzni.
Ha a fenti példákat nézzük, értelmezésükhöz elkél némi magyarázat. Az „all in” az ukrán példa esetében azt jelenti, hogy összességében, és a pénzre vonatkozik, melyre szükségük lenne 2024-ben. A „feat.” rövidítés (featuring) zeneszámoknál használatos, és az említett példáknál közreműködőt, vendég előadót jelent. Az „old money” stílus egy öltözködési irányzat, a klasszikus elegancia megnevezése. A „streaming” online tartalmak, pl. filmek, zeneszámok élő letöltését jelenti. A „flashmobnak” van magyar neve is, villámcsődületet jelent, előre nem tervezett csoportosulást. A „fake news” kifejezésnek is van magyar megfelelője, mégpedig az, hogy félrevezetés, álhír, kitalált hír, átverés, kamu – hogy csak néhány szinonimát említsünk. A „bullying” szót is mondhatnánk magyarul, zaklatás, megfélemlítés, kegyetlenkedés, terrorizálás, bántalmazás, megalázás, és még sok más megfelelő jelentésű rokon értelmű szót ismer a magyar nyelv, nincs égető szükség idegen szóra az igen veszélyes következményekkel járó viselkedés megnevezésére.
Az újabban gyakrabban emlegetett konteó magyarul összeesküvés-elméletet jelent. A proxyháborúról is sokat hallhatunk, s talán már némiképp bekerült a köztudatba, hogy olyan háborúról van szó, melyben az igazán érdekelt egyik vagy másik fél nem vesz részt a fegyveres harcban, más módon támogatja azt. A woke ideológia értelmezése a legnehezebb és legellentmondásosabb: a társadalmi kérdések iránti érzékenység eszméjétől a kizárólagos és erőszakos érzékenyítésig sok mindent érthetünk alatta.
Nos, ezek után, kedves felnőtt nyelvhasználók, hogyan is állunk jelenleg a szövegértéssel? Ha efféle szövegekkel találkozunk nap mint nap, félő, hogy sehogy sem. Ez nagy baj, mert így a tájékoztatásból látszattájékoztatás lesz. Vagy félretájékoztatás, ha nem egyértelmű a tájékoztatni kívánt személy számára, mit is akartak közölni vele. Igen nagy felelősség hárul mindazokra, akik a nyilvánossághoz szólnak, akik kisebb-nagyobb közösségeket látnak el hírekkel, információkkal. E téren mindennél fontosabb alapkövetelmény a közlésre szánt szöveg megértésének és megértetésének biztosítása.
