Sokszor felmerül a szülőkkel vagy a tanárokkal és tanítókkal való beszélgetés során, hogy mennyire fontos lenne a gyerekek önállóságra nevelése. Az iskolába bekerülő tanuló tudjon cipőfűzőt kötni, az ötödik osztályos ismerje az iskolai kötelezettségeit, a nyolcadikos pedig felelősen járjon el továbbtanulása érdekében. Mégis azt tapasztaljuk, hogy mintha kevesek felelnének meg ezeknek és más hasonló elvárásoknak. De hogyan lehet önállóságra és aktivitásra nevelni a mai gyerekeket? A kérdés jogosan merül fel, mert környezetünkben egyre többször vesszük észre, hogy a felnövekvő generáció tagjai csak hevernek a számítógép előtt, vagy kezükben okostelefonjaikkal a reggelit is ágyba rendelnék. A kötelezettségekből éppen csak azt végzik el, amit nem tudnak elkerülni, legyen szó házimunkáról vagy iskolai tevékenységről. Sokan a sportban és a mozgásban sem kifejezetten jeleskednek, nem csoda, hogy a mai gyerekek körében is egyre több a túlsúlyos. Panaszok mindenfelől érkeznek, mert lustaság és motiválatlanság jellemzi az iskolásokat.
Pedagógusként az a tapasztalatom, hogy az ilyen-olyan problémával hozzám kerülő gyerekek nagy részének komoly nehézségei vannak valamilyen téren, sokszor épp a családjukban. A szülők nagy része dolgozik reggeltől estig, hogy biztosítsa a család ellátását, esetleg már valaki a családból külföldön vendégmunkás. Olykor anya is, és apa is. Amikor a szülők valamelyike, esetleg egyikük sem dolgozik, az a munkanélküliség, az iskolázatlanság vagy valamilyen betegség számlájára írható; nem jókedvből választott életforma. A nehézségek, amelyekkel küzdenek egy család tagjai, természetesen megmutatkoznak a gyerekeken is, noha a szülők a legnagyobb jóindulattal próbálják őket megkímélni a problémáktól. Például éppen úgy, hogy az ő dolga csak a tanulás, az iskolában helytállás, minden más gondot a szülők megoldanak vagy elrejtenek előle. Van mosott ruha, ebéd, új iskolatáska, néha egy-egy divatos ruhanemű, de a gondokról nem beszél nekik senki. Csak érzik, hogy nincsenek épp rendben a dolgok, de sem kihatással nincsenek a körülöttük lévő dolgokra, sem kimondani nem lehet, úgy kell tenni, mintha minden rendben lenne.
Amikor az ember olyan helyzetbe kerül, hogy nem képes megoldani a problémát, akkor egy idő után apátiába esik, depressziós lesz, és motiválatlan. Ez vonatkozik a gyerekekre is. A gyerekek egészséges személyiségfejlődéséhez szükség van arra, hogy érettségüknek megfelelő feladatokat kapjanak, amelyeket sikerrel oldanak meg, ezáltal növekszik a kompetenciaérzésük, önbizalmuk, készségeik fejlődnek. Nem csak iskolai feladatokról van szó. A gyerekek a családban alapozzák meg azokat a tulajdonságaikat, amelyek által aktív részesei lehetnek a társadalomnak, megismerik önmagukat, korlátaikat, erényeiket. Felfedezik, hogy minden cselekedetük kihatással van másokra, és örömmel tölti el őket, ha maguk körül olyan pozitív változást látnak, amelynek ők is részesei.
Fontos lenne, hogy a gyerekek megtapasztalhassák, hogy tehetnek valamit a közösségért, a társukért, a családtagjaikért. Érettségüktől függően részt tudnak vállalni a gondokban és örömökben. Azok a gyerekek, akik úgy nőnek fel, hogy az őket érintő döntések velük megbeszélve történnek, ahol az iskolások kimondhatják, hogy ez vagy az a feladat túl nehéz, túl unalmas, vagy máshoz van kedvük éppen, és ez határok között ugyan, de figyelembe vehető, ők megtanulnak bízni magukban, és tudják, hogy értékes, tevékeny részei a közösségüknek. A tinédzserkori „lustaság” egyébként a hihetetlen hormonváltozások következtében életkori sajátosság is, de jelenthet láthatatlan problémákat is az érintett fiatal életében. Az ezzel kapcsolatos aggodalmainkat osszuk meg szakemberrel, aki segítséget nyújt szükség esetén.
Nyitókép: Pixabay
