Június első felében, úgy tűnik, sűrűsödnek a tanintézményekben az események. Tanintézményekről van szó, mert nemcsak az általános és középiskolákban, hanem az óvodákban is lezárul egy korszak, és sokan búcsúznak: gyerekek, szülők és pedagógusok. Minden közösségnek megvannak a saját szokásai, amelyek sokszor hagyományosak, több évtizedes múltra tekintenek vissza.
Temerinben például a végzős diákok és osztályfőnökeik, tanítóikkal együtt, azonos színű és azonos anyagból készült ruhába öltöznek, a fiúknak az osztályközösség által kiválasztott színben készülnek ingek és nyakkendők, és évtizedekre visszamenőleg azonos forgatókönyv szerint folynak az események: reggel ballagási mise a templomban, ahova közösen ünnepélyesen felöltözve vonulnak be, fényképezkednek közösen, majd délután négy óra tájban újra gyülekeznek a ballagók a virágdíszbe öltözött iskolában. Utoljára becsengetnek az osztályfőnöki órára, ahol a hetedikesek elbúcsúztatják a ballagókat, nyakukba akasztva a külön erre az alkalomra és ennek a generációnak készített hímzett ballagótarisznyát, amelyben ott lapul az „útravaló”: egy ceruzadarabka, egy darabka „anyaföld”, hamuban sült pogácsa, egy dinár, egy alkalmi idézettel. Majd kicsengetnek nekik, amivel hivatalosan is befejeződik számukra az általános iskola. A ballagók kivonulását az igazgató vezeti, utána az A osztály következik, majd a B. Ott vonul velük a tanítónő és az osztályfőnök is, egy-egy diákot karolva, hisz mindketten, néha többen is, négy-négy éven keresztül együtt éltek, lélegeztek, amennyire csak lehetett, nevelték a rájuk bízott tanítványaikat. A tanítónő formálta a kezdetektől mind a diákokat, mind az osztályközösséget, amit a felsős osztályfőnök jobb esetben csak folytat, de olykor újraépíti a közösséget. Kettesével vonulnak utánuk a többiek is, egyik tagozat a másik után. Az iskola személyzete sorfalat állva, tapsolva kikíséri őket az iskola főbejáratán az utcára, utána az iskolaudvarba vonulnak, elfoglalva helyüket az ünnepi emelvény előtt. Körülöttük pedig ott állnak a szüleik, nagyszüleik, rokonaik, testvéreik, jó barátaik, akik együtt örülnek velük, hogy ez a fontos életszakasz lezárul, és egy új kezdődik. Ezután az ünnepi ballagási műsor következik, és a legjobb diákok megjutalmazása, a megérdemelt oklevelek kiosztása. Sorakoznak a Vuk-diplomások és a speciális diplomák, utóbbi tavaly óta a Dositej Obradović-diploma elnevezést viseli. A generáció diákját is kihirdetik ilyenkor, akinek megválasztása olykor igencsak nagy port ver fel az iskolában és a közösségben, elsősorban a „várományos” tanulók szülei, családtagjai, szurkolói körében. Ilyenkor sokunkban felmerül az a gondolat is, hogy ezt minél előbb be kell szüntetni, mert nem hoz semmi jót, sem a gyerekeknek, sem az osztály-, sem az iskolai közösségnek.
Vannak újabb ballagási szokások is, mint a középiskolás ballagók közös tánca, amikor is nagyobb városok főterén táncolnak egy-egy település érettségiző középiskolásai. Quadrille-t táncolnak, csatlakozva egy európai mozgalomhoz, az Európai Quadrille Táncfesztiválhoz. Táncra perdülnek néhány éve az óvodás ballagók is, például Becskereken, „amikor is az ősztől már iskolába induló növendékek színes pólókba öltözve, kreatív táncmozdulatokkal búcsút intettek az óvodában töltött éveknek, és mosollyal az arcukon már izgatottan várják az iskolakezdést” – olvasható az egyik portálon megjelent hírben, és beszámolót hallhattunk az idei táncolók élményeiről az Újvidéki Rádió műsoraiban is.
Az újabb hagyományok közé tartoznak a tavasz folyamán megrendezett szalagavató bálok is, ahol a végzős növendékek báli ruhában eltáncolták a ballagók táncát, a francia négyest (quadrille) és a bécsi keringőt, mindezt a szülők és tanáraik jelenlétében. Föltűzték nekik a „szalagot”, amelyet valójában az érettségiig kellene viselniük, ezzel jelezve különleges státuszukat az adott iskolában.
Szép hagyomány a ballagók fájának ültetése is, ezzel hozzájárulva a környezet megőrzéséhez és az emlékezéshez. Van, ahol az iskola-óvoda udvarba kerülnek a fák, van, ahol a város közterületére vagy a városi parkba, ligetbe kerülnek a ballagók fái, új fasorokat alakítva ki. Véleményem szerint nagyon jó érzés lehet majd évtizedek múltán is látni a „mi fánkat”, követni a fejlődését. Hisz milyen fontosak sokak számára a szintén május végén, június elején szervezett érettségi találkozók, ahol összejönnek az osztálytársak, visszaemlékeznek a régi időkre, annak jó és rossz eseményeire. Még felemelőbb lenne, ha minden találkozó alkalmával közös fénykép készülhetne az adott ballagó generáció fájánál.
Minden ilyen ballagási esemény a közösség tagjainak élményt nyújt, pozitív érzelmekkel tölti meg, amire igencsak szüksége van mindenkinek, amikor továbbindul az élet útján, az óvodából az iskolába, az iskolából a középiskolába, a középiskolából az egyetemre, és újabban egyes egyetemi karokon is, ahol a végzős hallgatók is elballagnak.
A hagyományokat ápolni kell, a családban, az óvodában, az iskolában, a közösségben, hisz ezek az események a közösség tagjai számára gyökeret, biztonságot nyújtanak, a valahova tartozás érzését, és szárnyakat, hogy tovább tudjanak repülni, az életbe.
Ezek a ballagási hagyományok is hozzásegítenek ahhoz, hogy tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hova tartunk.
Nyitókép: Paraczky László felvétele
