2024. december 22., vasárnap

Fenntartható fejlődési célok

Molnár Zoltán előadása az idei Apáczai Nyári Akadémián

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett Apáczai Nyári Akadémia első hetén főként a fenntarthatósággal és a természettudományokkal kapcsolatos előadásokon vehettek részt a pedagógusok. A hét előadói között szerepelt Molnár Zoltán magyarországi pedagógus, illetve a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének a tagja, aki több előadást is tartott a fenntarthatóság témájában.

– Az előadásaimra az jellemző, hogy a fenntarthatóság oldaláról vizsgálunk meg dolgokat. Mindenféleképpen fontos foglalkozni a témával, mert ha nem élünk fenntartható módon, akkor előbb-utóbb a természeti környezetünk eltartóképessége megszűnik. Onnan kezdve pedig a társadalom először hanyatlásnak indul, rosszabb esetben viszont el is tűnik. Saját érdekünkben komolyan kell vennünk a témát. A természet megad egy keretet, amit szigorúan be kell tudnunk tartani. Van a természetnek egy eltartóképessége, és ha azt nem lépjük túl, akkor hosszú távon fenn tudunk maradni, ha túllépjük, ami jelen pillanatban igaz, akkor hosszú távon biztosan nem tudunk fennmaradni, legalábbis ilyen formában – mondta Molnár Zoltán.

A pedagógus egyik előadása során a fenntartható fejlődési célokat mutatta be, melyek a következők:

– Véget vetni a szegénység összes formájának, mivel a szegénység oka az erőforrásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés és az ezt kiváltó mechanizmusok (a pénz intézményrendszere, a profitmaximalizálás). Továbbá véget kell vetni az éhínségnek, elérni az élelmiszer-biztonságot, fejleszteni az élelmezést és előmozdítani a fenntartható mezőgazdaságot. Biztosítani kell az egészséges életet, és előmozdítani a jólétet mindenki számára, valamint az átfogó és igazságos minőségi oktatást, és előmozdítani az egész életen át tartó tanulási lehetőségeket mindenki számára. Biztosítani kell a fenntartható vízgazdálkodást, illetve a vízhez és közegészségügyhöz való hozzáférést mindenki számára. Biztosítani kell a megfizethető, megbízható, fenntartható és modern energiát mindenki számára, illetve előmozdítani az átfogó és fenntartható gazdasági növekedést, a teljes és eredményes foglalkoztatást – emelte ki az előadó.

A célok között szerepel az is, hogy alkalmazkodó infrastruktúrát kell építeni, előmozdítani az átfogó és fenntartható iparosodást, valamint elősegíteni az innovációt.

– Fontos, hogy csökkenteni kellene az országokon belüli és országok közötti egyenlőtlenségeket. Biztosítani a fenntartható fogyasztási és termelési szokásokat. A fenntartható fogyasztás azt jelenti, hogy nem haladjuk meg a környezet megújulóképességét. Sürgős akció még a klímaváltozás megállítása és következményeinek felszámolása. Védeni kell és visszaállítani a földi ökoszisztémák fenntartható használatát, fenntarthatóan kezelni az erdőket, leküzdeni az elsivatagosodást, valamint megfékezni és visszafordítani a talaj degradációját és a biodiverzitás csökkenését – magyarázta Molnár Zoltán, aki szerint a fő probléma ezekkel a célokkal, hogy egyik sem a valódi okokra irányul.

– Ezek a megfogalmazott célok megerősítik a helytelen értékrendet, abban a szemléletben fogantak, ami a problémát okozza. Továbbra is úgy vélik, hogy a gazdaságnak kell megtermelnie a környezeti és társadalmi problémák megoldásának forrásait. Mindenkinek ígérnek, de nem nyúlnak az egyenlőtlenséget és környezeti kizsákmányolást okozó mechanizmusokhoz, valamint továbbra is bíznak a növekedés végtelenségében. Helyettük szívesebben látnánk olyan célokat, melyek a technikai megoldások helyett spirituális megközelítéseket alkalmaznak. Olyanokat, amelyek a teljességre, az egyetemes emberi értékekre irányulnak, vagy amelyek tiszteletben tartják a környezet tűrőképességi határát. A kapzsiság helyett a javak megosztását szolgálják, a mértéktelenség helyett pedig a mértéket – tette hozzá az előadó.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás