Az eddigi összeállításainkban olyan témákat igyekeztünk feldolgozni, amelyek kissé más megvilágításban mutatnak rá a bennünket körülvevő világban fellelhető anyagokra, illetve az ott tapasztalható jelenségekre, éppen ezért úgy gondoltuk, talán olvasóink is szívesen tudnak meg új, érdekes és egyben rendkívül hasznos információkat a kialakulásukról, a különféle tulajdonságaikról és azok okairól vagy akár a mindennapjainkban betöltött szerepükről, a felhasználási lehetőségeikről, esetleg a környezetükre gyakorolt hatásukról is. Ezúttal olyan témát választottunk, amely nagy valószínűséggel inkább női olvasóink szívéhez áll közelebb, a ragyogó sokszínűségük, a különleges szépségük és a nem mindennapi értékük miatt is, ugyanis a mostani írásunk a drágakövekről szól.
Az ametiszt
A nemfémes elemek oxidjai közül jelentős kőzetalkotó ásványnak számít például a kvarc, amely szilícium-dioxid. A kvarcnak számos változata létezik. Egy ilyen a gyönyörű lila színű ametiszt, amelynek a színe a mangánvegyületektől származik. Az elnevezése a görög részeg szó fosztóképzős alakja, a jelentése tehát józan, és talán ez is közrejátszik abban, hogy az ametisztből készül talizmánt sokáig iszákosság ellen használták.
A smaragd
A smaragd a szilikátásványok közé tartozik, zöld színű. Kolumbia és Brazília ismert a smaragdbányáiról, a leírások szerint ott találhatóak a világon a legszebb kövek, míg Európában Salzburg mellett található régi és közismert smaragdlelőhely. A smaragdot egyébként a berill zöld színváltozatának is tekintik, amelynek kémiai neve berillium-alumínium-szilikát, képlete pedig Be3Al2(SiO3)6.
Az akvamarin
Szintén a szilikátásványok közé tartozik, a berill nevű ásvány egyik változata. Színe a tengerzöldtől a kékig változik. A feljegyzések szerint a nevét a latin aqua és mare szavakból kapta, ami éppen a tengervízhez hasonló színárnyalataira utal. Egyes legendák szerint azokból a tenger fenekén található ládákból származik, amelyeket a hableányok őriztek, és talán éppen ezért vált a tengerészek és a tengeren utazók szerencsekövévé.
Az igazgyöngy
Az igazgyöngyöt egyes puhatestűek hozzák létre, mégpedig azért, mert ilyen módon próbálnak védekezni a különféle sérülések, illetve a szervezetükbe bekerülő idegen anyagok ellen. Méretük az alig néhány milliméterestől kezdve egészen a mogyoró nagyságúig változik. Az igazgyöngyök legtöbbször gömb alakúak, ritkábban előfordulnak köztük csepp, körte, illetve hordó formájúak is. Általában fehér színűek, ugyanakkor más színárnyalatokban is fellelhetők.
A borostyánkő
A szerves ásványok közé sorolják, a megkeményedett fosszilis fenyőgyantából származik. Színe a mézsárgától kezdve a vörösbarnán át egészen az áttetszőig változik. A borostyánkő éghető anyag, s ezzel az egyetlen éghető díszkő. Jellemző tulajdonsága, hogy kitűnő állapotban őrzi meg a még képlékeny állapotában beleragadt kisebb állatokat, elsősorban az ízeltlábúakat. Az ókorban a borostyánnak magas ára volt, mert gyógyító erőt tulajdonítottak neki.
A fentiekben kiragadott néhány példa is kiváló bizonyítéka annak, hogy sokan sokféleképpen látjuk a minket körülvevő világot, eltérő szemléletmóddal és világképpel rendelkezünk, mégis vannak olyan dolgok, amelyek valamennyiünket lenyűgöznek. És bár az emberek többsége esetében talán közös tulajdonságnak tekinthető, hogy visszafogott érdeklődést mutatnak a természettudományok iránt, az teljességgel bizonyos, hogy mindannyian szeretjük a szépet, ugyanúgy, ahogyan szeretjük megmutatni másoknak, ha valamilyen igazán különleges ajándékot kapunk. Mindez valószínűleg hatványozottan igaz akkor, ha valamit igazán értékesnek gondolunk. Akadnak azonban olyanok is, akik valamiféle státusszimbólumként tekintenek bizonyos tárgyakra, köztük például egy látványosan csillogó drágakőre vagy egy különleges ékszerre, és harcolni is képesek érte, ahogyan az a történelem során már számos alkalommal bebizonyosodott. Akárhogyan is tekintünk rájuk, semmiképpen sem feledkezhetünk meg arról, hogy bármilyen értékesek is, mindezek mégiscsak a természet ajándékai, éppen ezért nemcsak magát az értéket, illetve annak hordozóját, hanem a megalkotóját is meg kell becsülnünk, máskülönben aligha vagyunk méltók a különlegesebbnél különlegesebb ajándékaira.
