Kodály biztat bennünket, hogy bátran merítsünk a csodakútból. Abból a csodakútból, amely nem más, mint a népzenei hagyományunk. Maga a magyar népdal. S ne csak vigasztalást merítsünk belőle. Tekintsük feladatnak az emlékezés folyamatosságának fenntartását. Felvetődik hát a kérdés: mégis, miképpen viszonyuljunk hozzá? Iskoláinkban minden diákot igyekeznek megtanítani kottát olvasni. Nagyon fontosnak tartjuk ezt a készséget. Sokban elősegíti a zenei nevelést. De vajon csupán könyvből és kottából át tudjuk-e adni népi hagyományainkat? Vajon elég ehhez az a néhány fekete pötty a vonalrendszerben? Könyv fölé görnyedve kell a gyereknek megtanulnia ezeket a dalokat? Persze van miből meríteni, hiszen több ezerre tehető a lekottázott népdalok száma.
Történt egyszer, hogy régi kedves ismerős látogatott el hozzánk. A baráti beszélgetést és borozgatást jókedvű házi muzsikálás követte. Ismerősöm leginkább gitározni szeretett, így neki ez a hangszer jutott. Egymás után sorjáztak a számunkra kedves dalok. Egyik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy hatéves fiam egyik kezével apró székét húzza magával, másikkal pedig egy kicsi kínai gitárt cipel. Kis hangszere inkább volt dísz, mint hangszer. Persze őt ez egy pillanatra sem zavarta. Leült szemben a gitározó ismerősünkkel, és komoly elszántsággal beszállt a muzsikálásba. Apró ujjaival pengette a húrokat. A közös zenélés élménye teljesen magával ragadta.
Macedón zenészbarátom, aki állandóan kutakodik, keres a világban, akadt a következőre valamelyik olvasmányában. Sajnos a nevek és helyszínek a feledés homályába vesztek, de a történet lényegén ez mit sem változtat. Egy keleti ország zeneiskolájának tanáráról van szó, aki az arab lant művészetét igyekezett továbbadni tanítványainak. Tanárunk eltökélte, hogy változtat a tudás átadásának módján, hogy visszatér, és követi az elődök hagyományait. Nem használ kottát, nem írat jegyzeteket, nem készítenek hangfelvételt, csupán a megfigyelésre és diákjai emlékezetére bízza mindazt, amit át szeretne adni nekik.
Népzenei hagyományunk nem tartozik az írással rögzített műfajok közé. Talán ebben kereshetjük egyik okát annak, hogy a mai napig sem nyerte el méltó helyét a közízlésben. Abban a közízlésben, amellyel mostanság oly mostohán bánunk. Megjegyzem, olykor jó okkal fordulunk el tőle. Pedig foglalkoznunk kellene vele. Az ízlés által óvhatjuk meg magunkat a világ szennyétől. Úgy véd bennünket, hogy közben a teremtő alkotás alapjává válik. S vajon nem ilyen védelemre szorulunk ma mindannyian?
Olyan mintát kell a gyerekeink elé tennünk, amit bátran követhetnek. S ha már valódi, életerős, jó példával álltunk elő, akkor a gyermek azt játszi könnyedséggel fogja követni. Magától fogja megtanulni mindazt, amit át szeretnénk neki adni. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy már iskoláskor előtt elkezdődjön egy olyan oktatási forma és gyakorlat, ami első kézből jönne. Szakavatott népzenészeket, énekeseket hívva segítségül, elkezdeni a népzenei oktatást. Meg kell találni és kidolgozni egy olyan intézményesített oktatási formát, amelyen belül népi hagyományunk élő átadása teljes jogú és nélkülözhetetlen részévé válhat oktatásunknak. Így már bátran kitűzhetjük magunk elé a nem titkolt kodályi célt, hogy gyermekeink mielőbb anyanyelvi szinten elsajátítsák a magyar népdalkincs minél több énekét. S amint ezt elértük, a következő lépésben már hangszert adhatunk a kezükbe.
„…a felnőtt pásztor örömmel fogalmazza meg zenéjében azt a harmóniát, amit környezetében a Teremtés rendjének érzékel, a gyerek pedig olyan mintát talál a felnőtt játékában, melyet játszva követhet. Így a hagyomány mindaddig szakadatlan, amíg a felnőtt érzi a Teremtés nagyszerűségét, a gyerek pedig szeret játszani.” (Juhász Zoltán)
Úgy gondolom, semmit sem kell a fenti idézethez fűzni. A többi rajtunk áll. S vajon akad-e méltóbb feladat manapság, mint hagyományunk folytonosságát biztosítani?
Erre a hétre a következő hallgatnivalót ajánljuk figyelmükbe:
Sófalvi tánc – marosszéki és sebes csárdás (Felsősófalva). Elég ennyit beírni a legismertebb videómegosztó keresőjébe. Furulyán Juhász Zoltán és Sáringer Kálmán játszik.
