Általános iskoláink végzős tanulóinak és vele együtt a szüleiknek is alkalmuk volt a közelmúltban arra, hogy megismerkedjenek mindazokkal az elvárásokkal, amelyek júniusban a záróvizsgán, az ún. kisérettségin várnak rájuk. Számos újdonság tárulhatott eléjük, hisz ez a generáció a járványhelyzet miatt más körülmények között él, jár iskolába és tanul, mint a korábbiakban. Mondhatjuk, hogy ilyen helyzettel a felnőtt társadalom sem szembesült még.
Mint minden évben, ebben az évfolyamban is különböző személyiségekkel, különböző iskolához és tanuláshoz való hozzáállással találkozhatunk. Vannak tanulók, akik komolyan veszik a dolgokat, nem jelent nekik nagy nehézséget, hogy a tanárok útmutatásával, időnkénti segítségével, kihasználva a modern információs technológia vívmányait, haladjanak a tananyaggal, elvégezzék a rájuk szabott feladatokat, együttműködjenek a tanáraikkal, az osztályfőnökükkel, és elsajátítsák az előírt ismereteket, magukévá téve a tudást. Számukra a próbazáróvizsga jó alkalom arra, hogy meglássák, hol tartanak, mik a hiányosságok, mely feladattípusokon kell még dolgozniuk. Számukra valószínűleg nem járt több szorongással a tesztelés két napja, mint amennyivel szembesülnek egy-egy ellenőrző vagy írásbeli dolgozat kapcsán, hiszen megvannak azok a tényezők, amelyek segítenek a vizsgadrukk leküzdésében: az előzetes, alapos tanulás, a tananyag bevésése, valamint – ami szintén nagyon fontos – fel tudják idézni a tananyagot, amit elsajátítottak. Mert nem elég megtanulni, hanem tudni kell azt prezentálni az adott vizsga- vagy felelési helyzetben. Ha utánakeresünk a szakirodalomban, azt ajánlják többek között, hogy aki sikeres „vizsgázó” szeretne lenni, gyakorolnia kell például az ún. szerepléses helyzetben való megfelelést, hangos tanulással, a szóbeli kifejezőkészséget napi egyórás olvasással, és az sem árt, ha nem kampányszerűen tanul az egyén, csupán felelés, dolgozatírás előtt vagy éppen vizsgaidőszakban. A rendszeres tanulás azonban meglehetősen kevés tanulóra jellemző iskoláinkban.
Minden felelés, ellenőrző vagy írásbeli dolgozat egyfajta stresszhelyzetet jelent szinte minden érintett számára. A stressz valójában a munkahelyeken is jelen van, és két iránya lehet: előreviheti a munkát, de ha túl erős, akkor káros is lehet. Az ún. jó stressz, az eustressz szükséges ahhoz, hogy hatékonyan végezzük el a munkát. Az erős és hosszan tartó stressz azonban növeli a kiégés veszélyét, és rontja a munka hatékonyságát, az eredményességet. Ezt még distressznek is nevezik. Azt is tudni kell, hogy a megélt stressz leképződése egyéni dolog, és több tényező is hatással van rá, például a velünk született genetikai adottságok, a szocializációs folyamat, azaz hogy milyen családban nőttünk föl, és milyen hatások értek bennünket az iskolában. Például, ha valakiben gyermekkorától kezdve elfojtják a természetes gyermeki kíváncsiságot, vagy éppen folyamatosan negatívan értékelik a teljesítményét az iskolában és otthon is, akkor nagyobb valószínűséggel lesz lámpalázas feleléskor, a későbbiekben pedig vizsgadrukkos az egyetemen.
A körülményekhez és a jelenlegi lehetőségeimhez képest megpróbáltam összegyűjteni az idei próbazáróvizsga tapasztalatait, és a hozzám befutó információk igencsak elgondolkodtattak. Azt vettük észre, hogy az idén több tanuló nagyon lazán vette a próbazáróvizsgát. Arra sem vették a fáradságot, hogy végigolvassák az összes feladatot, a többoldalas tesztből például csak egyet dolgoztak ki, a többi feladattal nem is próbálkoztak. Az idén többen voltak azok is, akik meg sem jelentek a próbazáróvizsga második részén. Amikor az osztályfőnök hazatelefonált, hogy merre van a tanuló, éppen a szülő volt az, aki nem az iskolát, az iskolai elvárásokat, a pontosságot, a záróvizsgán és egyben a próbazáróvizsgán való részvételt és jó teljesítményt várta el gyermekétől, hanem támogatta őt a késésben, miszerint gyermeke „megebédel”, és majd jönni fog, vagy éppen azt állította, nem tudta, hogy a próbazáróvizsga „kötelező”. Mindez számomra intő jel, és úgy látom, sok esetben a gyerek alacsony iskolai teljesítménye a szülői teljesítményigény hiányából ered: hogy gyermeküknél kialakítsák és ápolják az egyre magasabb teljesítményre való törekvést, a siker elérésének igényét. Úgy látszik, a gyermekeink egy részéből hiányzik a teljesítménymotiváció. Valószínű, hogy ennek hiánya az őket tanító pedagógusokat is terheli. A teljesítménymotiváció és igényszint az évek folyamán alakul ki. A különböző típusú iskolai feladatok elvégzése előtt a diákok meghatároznak egy igényszintet a jövőbeli teljesítményükre vonatkozóan. Kitűzésében mindig benne van a siker elérésének és a kudarc elkerülésének motívuma is. Fontos tudni azt is, hogy az igényszint kialakulásában a társas hatásoknak is nagy szerepük van: a társas összehasonlítás folyamata során a diákok óhatatlanul összemérik teljesítményüket a társaikéval, és ennek megfelelően határozzák meg a saját teljesítményre vonatkozó elvárásaikat. Az igényszint kitűzésében a közvetlen környezet reakciói, értékelései is szerepet játszanak. Ezért, ha egy tanuló megfelelő, támogató családi légkörben nő fel, ahol a szülők reális elvárásokkal vannak gyermekük teljesítményével kapcsolatban, arra buzdítják őt, hogy egyre magasabb célokat tűzzön ki maga elé, és hogy hatékony problémamegoldással keressék meg a megoldásokat, akkor erre a tanulóra a sikerkeresés lesz a jellemző. A sikerkereső magatartás ellentétes pólusa a kudarckerülő magatartás, amikor a tanuló olyan feladatokat választ, amelyeknek végeredménye előre látható. Mondhatjuk, hogy a legkisebb ellenállás útját választja. Kerüli a kockázatos helyzeteket, igényszintje is irreális, vagy a túlságosan egyszerű feladatokat választja, vagy pedig a túlságosan nehéz helyzeteket preferálja. Nem jellemző rá a céltudatosság. Könnyen eltéríthető, elijeszthető.
Hogy több legyen a sikerkereső, és kevesebb a kudarckerülő, a jövőben igen sok munka vár ránk, pedagógusokra, valamint a szülőkre és a szűkebb és tágabb közösségünkre is.
