A tavaly kitört koronavírus-járvány miatt bevezetett távoktatás elősegítette és meggyorsította a technológia integrálódását a tanítás folyamatába, egyúttal kihívás elé állította a tanítókat, tanárokat is. A technológiai újítások megismerése és elsajátítása mellett kiemelt szerepet kapott a mentális egészségük megőrzése is. Egy ilyen embert próbáló időszak hatással van a tanárok lelkiállapotára is, és személyiségétől függően mindenki másként éli meg ezt az állapotot. Polyák Szollár Annát, az adai Műszaki Iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanárát kérdeztük arról, miként élte meg az elmúlt egy év történéseit, illetve miből próbált erőt meríteni a mindennapokhoz.
– A tavaly bevezetett távoktatás kihívások elé állította a tanárokat is. Hogyan birkóztál meg vele?
– A távoktatásra való átállás az én esetemben szakaszosan zajlott. Az első a teljes sokk és kapkodás, kétségbeesés volt – hiszen olyan helyzet elé kerültünk, ami teljesen ismeretlen volt a számunkra, mégis egyik napról a másikra kellett belesimulni, és természetesen mindannyian szerettük volna minél jobban csinálni. Miután a kezdeti reményvesztettségen túlléptem, hamarosan már nagyon élveztem, hogy új módszereket próbálhatok ki, folyamatosan tanulhatok valamit. Persze ez tudatos elhatározás volt a részemről, nem szerettem volna egyfolytában keseregni és panaszkodni, hiszen egyébként is egy nehéz és megterhelő élethelyzetben voltunk. Szóval igyekeztem kihozni a helyzetből a maximumot, mindig kitalálni valami újdonságot, hogy a diákok se veszítsék el a lelkesedésüket azonnal, és úgy érzem, ez elég jól sikerült is. A szeptembertől kezdődő új tanévben nagyon bíztam benne, hogy a dolgok lassan visszatérnek a normális kerékvágásba, így bevallom, a téli és a tavaszi újabb fejezetek a távoktatásban már kicsit nehezebbek voltak a számomra, de igyekeztem, hogy ebből kifelé ne sokat mutassak. Azt hiszem, mindenki kisebb lelkesedéssel kezdett bele újra az otthon végzett munkába, az viszont könnyítés volt, hogy nem voltunk teljesen tapasztalatlanok. Összességében olyan ez a helyzet, mint egy hullámvasút, és nagyon tudatosnak kell lenni, ha az ember nem akar belefásulni.
– Ti, mint tanárok, kaptok-e valamilyen pszichológiai (lelki) segítséget?
– A munkaközösségünk jó csapat, így mindig tudtuk egymást bátorítani, akár csak egy-egy poénnal, akár konkrét tippekkel, segítségnyújtással vagy egy jó beszélgetéssel, ami eltereli az ember figyelmét a nehézségekről. Persze emellett fontos, hogy az embert otthon is támogatás vegye körül, hiszen a távoktatás nemritkán akár az egész család mindennapjait is átformálja, más lesz a napok felépítése, és hogy gördülékenyen menjenek a dolgok, ahhoz kell az együttműködés.
– Léteznek-e olyan tanári továbbképzések, amelyek a mentálhigiéné, a lelki egészség témakörével foglalkoznak? Lenne-e rá igény?
– Ez idáig nem vettem részt ilyen továbbképzésen, viszont látok benne fantáziát. Leginkább olyan formában tudom elképzelni, mint egy videósorozat vagy podcast, amelynek az egyes részeit akkor nézhetjük meg, amikor belefér az időnkbe. Mivel a távoktatás egyébként is több munkát ró a tanárokra, a kötött időben zajló továbbképzések beillesztése a napirendünkbe talán még nehezebb, mint máskor, a témával viszont biztosan hasznos volna foglalkozni.
– Hogyan motiválod magadat a munkád során?
– Számomra a legnagyobb motivációt a diákok jelentik, nekik szeretnék élményt nyújtani, hiszen a leginspirálóbb számomra az, amikor azt látom, hogy egy-egy óra végén lelkesen, a témakört, kérdésfelvetéseket továbbgondolva hagyják el a termet, tehát azt érzem, hogy sikerült valami maradandót átadnom. Mivel a mai világ rengeteg ingert és élményt nyújt a fiatalságnak, nem is annyira egyszerű ezt a négy fal között, egy tanteremben megvalósítani, ezért erre törekednem kell folyamatosan.
– Mit gondolsz, mivel lehet megelőzni a kiégést (burnoutot)?
– Jómagam még nem vagyok hosszú ideje a pályán, ez a hetedik munkaévem, így nem tapasztalom még a kiégés jeleit, ám olvastam a témáról, hiszen sokan beszélnek róla, társadalmunk gyakori problémája ez. Én például nagyon fontosnak tartom, hogy legyen valamilyen kreatív hobbim, szeretek a két kezemmel készíteni valamit, ez a tevékenység teljesen kikapcsol, és könnyebb utána visszaülni a gép elé, újrakezdeni a munkát. Ide sorolnék egyébként bármilyen képernyőmentes, alkotó jellegű tevékenységet, legyen az sütés-főzés (nem muszájból, hanem élvezetből), írás, festés vagy akár zenélés. Nagyon fontos ugyanakkor az elcsendesülés is: egy rövid séta a szabadban, egy kávé a kertben vagy csak egy kis relaxálás, amikor tényleg kizárjuk a külvilágot és az összes problémánkat. Azt tapasztalom, hogy amilyen egyszerűnek tűnik, olyan nehéz ezt a gyakorlatban megvalósítani. Természetesen lényegesnek tartom a megfelelő mennyiségű alvást, a természetben töltött időt és a közösségi eseményeket is, ez utóbbiból sajnos manapság kevés jut, de reméljük, ez hamarosan változik. Ezek a dolgok, tudatosan beépítve őket a dolgos hétköznapokba, szerintem segítenek abban, hogy ne fásuljunk be a munkánkba, és mindig sikerüljön új lendületet szereznünk.
– Miként reagálsz a stresszes helyzetekre? Hogy érzed, jobban leterheltek a tanárok, mint korábban?
– A stresszkezelést folyamatosan tanulnom kell, mert hajlamos vagyok apró dolgokon is hosszú ideig rágódni és agyalni. Néhány mély levegő és egy jó kávé azonban többnyire sikeresen megnyugtat, és lehetővé teszi, hogy a probléma megoldására fókuszáljak, ahelyett hogy aggodalmaskodom.
Szerintem fontos lenne, hogy el tudjuk választani egymástól a munkavégzést és a teljes kikapcsolódást, ez például nagyon nehéz a távoktatás idején, hiszen egyfolytában online vagyunk, és nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy amikor pihenünk, kikapcsoljuk az értesítéseket, és tényleg csak a saját dolgainkkal foglalkozzunk. Én ezt semennyire sem tudtam eddig megvalósítani, tulajdonképpen állandóan elérhető vagyok, mert ha nem, akkor azon nyugtalankodom, hogy lemaradok valamiről, de próbálok apró lépésekkel haladni. A távoktatás idején drasztikusan megnőtt a képernyő előtt töltött időnk, ez sem testi, sem lelki egészségünk szempontjából nem kedvező, így sokkal nagyon figyelmet kellene fordítanunk arra, hogy elég időt töltsünk képernyőmentesen, a szabadban vagy akár egy jó könyv társaságában. Ez egy tanulási folyamat, ami nem könnyű, de próbálkoznunk kell, a saját magunk érdekében.
