A törökfalui iskola az adai Cseh Károly Általános Iskola kihelyezett tagozataként jött létre 1997-ben. Azt megelőzően csak 1–4. osztályig folyt a tanítás, de abban az évben az iskola teljes újjáépítésen esett át, és a szülők, valamint a tanítók kezdeményezésére létrejött a nyolcosztályos iskola. Pályázati pénzekből egy kabinetet is kialakítottak, amely jelenleg informatikai tanteremként funkcionál. Basity Anasztáziának, az iskola egyik tanítójának véleménye szerint már a kezdetekkor nagyon jó kis csapat alakult ki, mind a tanárok, mind a szülők részéről.
– A tanárok többsége utazott Adáról, és mivel kaptunk két személygépkocsit, ezáltal könnyebbé vált az ingázás. 1998-ban született meg az ötlet, hogy szervezzünk jótékonysági bált azzal a céllal, hogy a bálon befolyt pénzt az iskola fejlesztésére fordíthassuk. Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt időszakban minden évben megvalósult, kivéve az idei évet, amikor a koronavírus-helyzet okozta korlátozások miatt elmaradt. Büszkén mondhatom, hogy elsőként a mi iskolai részlegünk volt felszerelve számítógéppel, laptopokkal, projektorokkal, és ennek köszönhetően a diákjaink nagyon hamar megismerkedhettek a technikával, és hamar elkezdhették használni ezen eszközöket, a tanítók és a tanárok pedig minőségi oktatást tudtak nekik biztosítani. Volt olyan választható tantárgyuk, hogy „játéktól a számítógépig”, amelyre örömmel jártak a gyerekek. Mára elmondhatom, hogy sem én, sem a diákok nem igazán tudjuk elképzelni az órákat az elektronikai eszközök használata nélkül. A nyolcosztályos iskolánk megnyitásakor a gyermekek létszáma százharminc körül volt, az elsőtől a nyolcadik osztályig egy-egy tagozattal. Hasonlóan, mint másfelé, a lakosság fogyásával nálunk is csökkent a diákok száma is, jelenleg százan sincsenek, és megtörténik, hogy kombinált tagozatot kell kialakítanunk az alsós osztályokban. A tavalyi évben épp a kombinált tagozaton tanítottam, amikor átkerültünk a távoktatásra. Bevallom, először én is megijedtem, és nem kevés fejtörést okozott, mire megterveztem, hogy hogyan fogom megoldani a tanítást a virtuális tanteremben. Szerencsére szinte mindenkinél volt otthon elektronikai eszköz, amelyet használni tudtak, a Classroom alkalmazáson belül létrehoztunk egy saját virtuális osztályt, kommunikálásra pedig a Meet alkalmazást használtuk – fogalmazott a tanárnő, hozzátéve, hogy ez az oktatási forma kezdetben nagyon érdekes volt a gyerekeknek, elkezdték megszokni, hogy a tanároknak és tanítóknak a hangját hallják, de csak videón keresztül látják őket.
– Ezt megelőzően a szülőknek kellett őket korlátozni, hogy ne üljenek annyit a számítógépek előtt, most pedig ennek felülírásaként az előállt helyzetben fordult a kocka, és a számítógép szolgált segítségül a tanuláshoz. Idővel viszont már mondogatták, hogy unalmassá kezd válni, és jobb lenne visszamenni az iskolába. Főleg a kisebb diákok körében volt megfigyelhető, hogy hiányzott nekik a közvetlen kapcsolat, a jól megszokott társaságuk. Tanítói szempontból is teljesen más egy előadás élőben, mint online, figyelemmel tudjuk őket követni, a testbeszédükből leolvassuk, hogy sikerült-e megérteniük a tananyagot, vagy sem. Az online oktatás bevezetését követően úgy éreztem, hogy sikerült átadnom nekik a tananyagot, viszont amikor a korlátozások enyhítése után visszatértünk az iskolába, azt kellett tapasztalnom, hogy ez még sincs így. Az új tanévet úgy kellett kezdenünk, hogy újra átvettük az alapokat, amelyek fontosak a tananyagban való továbblépéshez. A távoktatással kapcsolatban ez mint negatív tapasztalat maradt meg bennem. Ettől eltekintve a szülőket dicséret illeti, próbáltak nekünk is segíteni azáltal, hogy többet foglalkoztak a gyerekeik tanulásával. Természetesen fontos és hasznos, hogy a digitális technika begyűrűzött, és az oktatás részévé vált, a személyes kapcsolatot és jelenlétet azonban semmi sem pótolhatja. Aki az iskolában is jól tanult, az szorgalmasan és becsületesen csinálta otthon is, akik pedig nehezebben, azok kicsit elvesztek az otthoni tanulás során, mivel nekem sem volt módom jobban ellenőrizni, felügyelni őket. Nem meglepő módon időnként adódtak olyan kifogások, hogy nincs internetük, miközben a társaiknak volt, némely eredményeket tartalmazó fotó pedig homályos lett. Ilyen esetekben meg kellett kérnem a szülőt, hogy nézzenek utána a dolgoknak. Akadt olyan problémám is, hogy a telefonom nem tudott csatlakozni a Meet alkalmazásra, és nem voltam elérhető. Olyankor felvettem az órát, a linket átküldtem nekik, és a későbbiekben meg tudták nézni. Ez viszont több időt igényelt, és pluszmunkát jelentett számunkra is, illetve elegendő időt kellett a diákoknak is adnunk a feladatok elvégzésére és megoldására. Nagyon sokszor előfordult, hogy még este is jelzett a telefonom, és folyamatosan érkeztek a megoldott feladatok. Ha a tanuló esetleg nem tudta elküldeni, akkor meg kellett várnia a szülőt, aki csak este ért haza a munkából, tehát előfordult, hogy egész késői órában vártam az üzenet megérkezését. A távoktatás voltaképpen egész napos munkát jelentett, és végig figyelnünk kellett, készenlétben állni a nap minden percében. Ez az új helyzet a szülők számára is teljesen új beosztást, életvitelt jelentett. Ami talán pozitívum, hogy a szülők is beleláttak a pedagógus munkájába, amit korábban talán nem így gondoltak volna, sokkal jobban átértékelték a saját és a tanítók szerepét és helyzetét is – mondta Basity Anasztázia, és így folytatta:
– Az idei évben, amióta visszajöttek, az alsósok rövidített órákkal vannak benn az iskolában, néhányon pedig a virtuális térben vesznek részt. Próbáltunk olyan tantárgyakat online-ra tenni, amelyeknél kevésbé fontos a személyes jelenlét. Az évzárással kapcsolatban elmondhatom, hogy a tavalyi év végén, amikor már kicsit enyhítettek a szigorításokon, akkor a nyitott teraszunkon tudtunk tartani egy kisebb műsort, amellyel elballagtattuk őket, a szülők pedig, ha korlátozott létszámban is, de részt tudtak venni rajta. A mostani évzáróra már jobban készülünk, és abban bízunk, hogy ez már más lesz, és hasonlít majd a járványhelyzet előtti évzáró ünnepségekre, de természetesen ismét nyílt téren tartjuk meg, megelőzve az esetleges problémákat. Az érettségi már nemcsak a magyart és a matematikát érinti, hanem többek között biológiát, földrajzot, fizikát is tartalmazó vegyes tesztről van szó, amire sokat kell készülniük a tanulóknak.
Az adai Göblös Péter szintén az iskola tanítója, és kulcsszerepet játszott a technikai megoldásokat illetően.
– Tudni kell, hogy én már 2012-től próbálkoztam olyan ötlettel, hogy az óráimat közvetítettem a neten, amit a szülők is figyelemmel tudtak kísérni, tehát akaratom ellenére végül is készültem erre a vírusos helyzetre. A tanórák közvetítése az újdonság erejével hatott, egységesen tetszett a szülőknek és a gyerekeknek is. Ezután jött a tavalyi év, amikor is át kellett állnunk a távoktatásra, és ismét előkereshettem a régi dolgokat, most már azonban másként szerettem volna ezt megvalósítani. Amikor bejelentették, hogy szünet lesz, fogtam a projektort, hazapakoltam, és kialakítottam egy tantermet. Akkor még nem volt fehér táblám, és a falra vetítettem a tananyagot, az órát pedig a Facebookon közvetítettem, mivel az volt a legegyszerűbb megoldás, és azt mindenki használja. Be tudtam úgy állítani, hogy a webkamerán én látszódjak, és ha az interaktív táblát rákapcsoltam a számítógépre, akkor a tanulók jó minőségben láthatták a tábla képét, és nagyon jól tudták követni, hogy mi történik az órán. Hallották a hangomat és látták a képet is, kommunikálni pedig a chatablakon keresztül tudnak. Ha olyan óránk volt, hogy beszélgetni kellett, akkor én is a Meet alkalmazást használtam. Azoknál a családoknál, ahol a szülők segítettek a gyerekeknek, visszakérdezték az anyagot, megnézték a házi feladatot, és segítettek azon feladatok elvégzésében, amelyeket nekem kellett volna az iskolai tanítás alkalmával, ott másodikban nem merült fel probléma. Viszont azokban a családokban, ahol a szülők ráhagyták a gyerekekre a dolgot, komoly problémák jelentkeztek. Amikor a füzeteket néztem át, rájöttem, hogy a rossz és hibás berögződés következtében nem tudják, hogyan kell kerekíteni a betűket, ezt pedig igen nehéz kijavítani. Ebből a szempontból hatványozottan fontos szerepük van a szülőknek, a távoktatás csak ott tudott igazán jól működni, ahol ők is besegítettek – mondta, hangsúlyozva, hogy a távoktatással nem lehet kiváltani a személyes jelenlétet.
– Úgy gondolom, hogy a digitális technika bevezetésének és alkalmazásának vannak pozitív hozadékai is, például, ha valaki hiányzik az iskolából, akkor a Meeten keresztül részese tud lenni az órának, hozzászólhat, felelhet. Külön Facebook-csoportunk volt, ahol mindig ment az élő közvetítés, de a felvett óra megmaradt a csoportban, így bármikor vissza lehetett nézni. Ideiglenes megoldásnak jó, arra viszont bizonyítékot kaptunk, hogy ez hosszú távon nem működik. Lehet alkalmazni az esetleges hiányzásokból eredő lemaradás elkerülésére, a pedagógusnak azonban ott kell lennie, ellenőriznie kell a gyerekeket. Mint tanító is mondhatom, hogy sosem volt könnyebb és egyszerűbb a munkanap megkezdése, mint otthon, mégsem tartom jó és végleges megoldásnak. Az órák megfeszített tempójúak voltak, amelyekbe igyekeztünk csakis a lényeget összesűríteni. Ám sajnos a személyes jelenlét hiányából adódóan a második év elején sokkal nagyobb hangsúlyt kellett fektetni az ismétlésre. Úgy gondolom, hogy nagyon jól átálltunk a félórás tanórákra, viszont a gyakorlás szempontjából ez nem megfelelő. Nincs időnk plusztevékenységekre, amelyek érdekesebbé tudnák tenni az órákat. Ezek után igen nehéz lesz visszaszokni, ha újra negyvenöt percesek lesznek az órák. Szerintem ősztől újra visszaáll a normális iskolai oktatás, és azzal több időnk lesz gyakorolni is. Egyes osztályfőnöki órákat arra használtam fel, hogy robotokat programozzunk, foglalkozzunk velük, ám ezt is félre kellett tennem, mivel most még nem megoldható, de bízom benne, hogy a következő évben visszatérhetünk ehhez is.
Csuzdi Juditot, az egyik végzős diák édesanyját arról kérdeztem, hogy miként tudtak megbirkózni az otthoni tanulás nehézségeivel, és hogy a gyermekének sikerült-e jól felkészülnie az érettségire.
– Vegyes érzelmekkel fogadtuk a távoktatás bevezetésének hírét. Nagyon rövid ideig érdekesnek tűnt, egy idő után viszont a gyermekemnek is elkezdett hiányozni az iskolai közeg, a kis barátai. Korábban mindig az volt a probléma, hogy iskolába kell menni, most viszont szívesen elfogadták volna ezt. Habár a digitális felületeknek köszönhetően nagyon sok dolgot meg lehetett oldani, és a diákok látták a tanárt, hallgathatták, de teljesen más hangulatúak voltak az órák. Elmondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok a tanárokkal, mert szívvel-lélekkel tanítottak, és többször is visszakérdeztek, maximálisan arra törekedve, hogy a gyerekek megértsék a tananyagot. A tanulás szempontjából a lányommal nem volt probléma, ugyanúgy tanult otthon is, mint az iskolában. Ahogy tudom, összességében másoknál sem volt gond, kivéve egy osztálytársukat, akinek nem volt meg a szükséges technikai felszereltsége, de neki is sikerült segítenünk közösen – fogalmazott Csuzdi Judit, majd hozzátette:
– Annak köszönhetően, hogy otthonról kellett időre elküldeniük a házi feladatot, megtanultak egyfajta időbeosztást. Korábban úgy érezték és gondolták, hogy bármikor megcsinálhatják a házi feladatot, bármennyire is mondogattuk nekik, hogy időben legyenek meg vele. A felvett órák pedig külön nagy segítséget jelentettek a szülőknek is, és így sokkal könnyebben tudtunk nekik segíteni. Mivel az én gyermekem is nyolcadikos, külön öröm számomra, hogy a helyzet ellenére a tanárok alaposan felkészítették őket az érettségire. Volt olyan eset, hogy különórákat is tartottak egyes tantárgyakból, amennyiben szükség volt rá. Úgy értékelném, hogy az online otthoni tanulás sokkal jobban összekovácsolta a diákokat, mivel sokáig nem tudtak személyesen találkozni, és akikkel kevesebbet beszélgettek azelőtt, utána már azzal is többet értekeztek. Ilyen szempontból jót tett a közösségüknek az otthoni tanulás, és bizonyos szinten pozitívnak tartom.
Kecskeméti Szabina, egy másodikos és egy hatodikos gyermek édesanyja számolt be arról, hogy milyen kihívást jelentett számára a járványhelyzet által előidézett távoktatás.
– Nekem a tavalyi év folyamán egy elsős és egy ötödikes gyerekem volt, úgyhogy nálunk teljesen fel volt borulva minden. Az elsőssel kellett tanulnunk az alapvető dolgokat, a betűket, összeadást, kivonást, az ötödikesnek pedig minden új volt, a tanárok, tantárgyak is, úgyhogy fel volt adva számunkra is a lecke. A tanulást úgy tudtuk kivitelezni, hogy a nagyobb lányom a szobájában tanult számítógépen, a kisebbet pedig ki kellett költöztetni a nappaliba, és megengedtük neki, hogy a saját laptopunkat használhassa, amit korábban mindig tiltottunk neki. Emellett még ott volt az öccsük is, aki óvodás. Igyekeztünk őt is lefoglalni, hogy ne sokszor forduljon elő az, ami egyszer megtörtént, hogy beintegetett a tanító bácsinak. Az elsősre sok időt kellett fordítanunk, mivel akkor tanulták a betűk összekötését, és nem szerettük volna, ha a második évet lemaradással kezdi. Mozgalmas időszak volt, egyik szobából a másikba kellett szaladgálnom. Ami talán szerencsének mondható, hogy nem volt munkahelyem, így tudtam időt szánni a gyerekek tanulására és segítésére is. Amikor a kisebb befejezte fél tíz körül, akkor kezdtem el főzni, neki pedig azt mondtam, hogy míg az ebéd készül, addig próbálkozzon elkészíteni a házi feladatot. Elismerem, hogy nagyon sokat segítettek a tanítók vagy tanárok is, akik nagyon jól kezelték az előállt helyzetet. Néhány alkalommal fordult csak elő az, hogy a tanár olyan feladatot adott, és olyan weboldalra mutatott rá, ahol mi sem tudtunk könnyen boldogulni, és segíteni a gyerekünknek, de ilyen esetekben is készségesen segítettek. A gyerekek létrehoztak maguknak egy külön Facebook-csoportot, ahol egymással tudtak kommunikálni. Nagyon ritkán megtörtént persze az is, hogy megcsúsztunk a házi feladatok leadásával, de a tanárok és tanítók is elnézőbbek voltak, és sosem volt ebből különösebb gond.
