Manapság, ha akad egy kis időnk, hogy valami olyannal foglalkozzunk, ami kikapcsol, akkor általában az emberek arra gondolnak, hogy végre aludhatnak egy jót, vagy esetleg megnéznek egy filmet, ami megfelel egy családi programnak, de arra is, hogy lekösse a gyereket, és akár egy páros kuckózós estére is kiválóan alkalmas. Aztán jönnek a dilemmák, hogy mennyi az ideális idő, amit a gyerek tévé előtt tölthet, vagy egyáltalán tölthet-e bármennyit is. Mi az, amit megnézhetek egy gyerekkel? Mit jelent a korhatár-besorolás? Számos tanulmány és neves pszichológusok mesélnek arról, hogy mik a hátrányai annak, ha a gyerek televízió mellett nő fel, amit kutatással támasztanak alá. Magam azt vallom, hogy határokkal és keretek közé szorítva nem bűn, ha akár a kétéves gyermekünkkel megnézünk közösen egy életkorának megfelelő mesét. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy megannyi olyan mese, kisfilm létezik a világban, amelyek valamire tanítani akarják a gyerekeket. Külön kiemelném a magyar népmeséket, mert azok tényleg tanítanak, nevelnek, és számos következtetést lehet levonni belőlük.
A Mindenki című magyar kisfilmet Deák Kristóf rendezésében mutatták be 2016-ban. A film története a mindennapi életben is előfordulhat, éppen ezért pedagógusszemmel nem tudja az ember úgy végignézni, hogy ne keltsen benne mélyreható érzelmeket. A film felépítése egyszerű, ennek ellenére csodás történetet mond el. Mindössze 25 perc, mégis nagyon komoly pedagógiai kérdéseket feszeget, ilyen mozzanat például a versenyszellem káros hatása.
A cselekmény:
A film legelején új diáklány érkezik az iskolába. Hosszú hajú, copfos, igen félénknek mondható kislány. Az iskola körbemutatása közben éppen kóruspróba zajlik az intézményben, az igazgató gyorsan meg is említi a kar sikerességét, és azt, hogy sorra nyerik a versenyeket. Zsófi (az új lány) ekkor felfigyel az énekre, megtetszik neki, és mivel a kórusban mindenkit szívesen látnak, később fel is veszik tagnak.
Zsófi ekkor összebarátkozik egy kórustaggal, Lizával, aki igen népszerű az osztálytársai körében.
A kóruspróbákat Erika néni (az énektanár) szigorú természetével vezényli végig, és többször elmondja, hogy a következő énekverseny nagyon fontos az iskolának és a kórustagoknak is, hiszen svédországi utazás a fődíj.
A film központi szerepe egy hibásnak bizonyuló pedagógiai módszer, amit Erika néni alkalmaz, ugyanis egy igen sajátos módszerrel éri el, hogy ne kerüljenek hamis hangok az előadott dalokba. Azokat a gyerekeket, akik nem teljesen tisztán énekelnek, megkéri, hogy ne énekeljenek, csak tátogjanak hangtalanul. Zsófi is (az új lány) a tátogók táborába került egy próba után.
Liza a következő kóruspróbán figyeli az énekkar tagjait, és feltűnik neki, hogy többen vannak, akik tátognak, nem csak az új barátnője, Zsófi.
A tanárnő magyarázata szerint ez a megoldás valójában mindenkinek jó, hiszen a tehetségtelen gyerekek is végül jutalomban fogak részesülni.
A kisfilm végén a történet óriási fordulatot vesz. A fellépés napján Erika néni kiáll a színpadra, majd amikor beint a gyerekeknek, egyikük sem kezd el énekelni, mindenki tátog, ezzel lázadva az igazságtalan pedagógiai bánásmód ellen.
Ilyenkor elgondolkodok, pedagógusként is: volt-e már olyan a pályám során, hogy igazságtalan voltam? Tapostam-e már a gyerekek önbecsülését akaratomon ellenére a mélybe? Mondtam-e olyan dolgot, amit egész életében magával hordoz? Nos, szívem mélyén nagyon remélem, hogy nem. Legalábbis olyat nem, ami negatívan hatott rájuk.
Én is hordozok egy-két mondatot a tarsolyomban, egy-két megalázást, amelyekkel kapcsolatban eldöntöttem, hogy ilyen soha nem leszek. De mindezek megmaradnak bennünk, nemcsak általános iskolában, középiskolában és az egyetemen, hanem később is, a munkahelyünkön.
A film legnagyobb tanítása talán az elfogadás. Egyik gyermek sem születik úgy, hogy különbséget tesz tehetséges, illetve kevésbé tehetséges társa között. Nincs kevésbé értékes gyermek vagy tehetségtelen diák. Minden gyermek értékes, nekünk, pedagógusoknak pedig az egyik legfőbb feladatunk, hogy ezeket a csiszolatlan gyémántokat fényessé tegyük. A film végén az összefogás csodás ereje mutatkozik meg. Semmi sem lehetetlen, nincs szükség szuperképességekre, csak tiszta, gyermeki, önzetlen érzésekre.
A film kiválóan alkalmas egy osztályfőnöki óra kitöltésére, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek visszatérő problémák lehetnek egy-egy osztályközösségben. Remekül szemlélteti az összetartozást, a barátság erejét, a baráti támaszt, és ami a legfontosabb: mások elfogadását.
Mindenképpen felsőbb osztályokban ajánlanám ezt a filmet, mert ebben a korosztályban jobban felszínre kerülnek azok a témakörök, amelyeket a film is feszeget. Ha valakinek erre a filmre esik a választása, beszélgessen el a gyerekkel/gyerekekkel arról, hogy senki sem lehet tökéletes, de mindenki értékes, független attól, hogy milyen a külseje, hányas tanuló, hogyan sportol, vagy hány nyelven beszél. Hiszen mindenki valami másban nagyon jó.
