Mint ahogyan lapunkban erről már beszámoltunk, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közös szervezésében idén immár tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tábora. A MAdT tábor a színházról, az alkotás szabadságáról és a kitartó munkáról szól. Minden nyáron olyan fiatalokat várnak a rendezvényre, akik kedvelik a színjátszást, a rendezést, a közös alkotást, és nyitottak a kísérletezésre. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a táborban folyó gyakorlatok a színházi munka mellett az élet egyéb területein való sikeres helytállásra is felkészítsék a résztvevőket. Így az sem véletlen, hogy az oktatók között rendszeresen jelen vannak drámapedagógusok is. Varga Tamás színész, a VMMI munkatársa, a MAdT fő szervezője ezúttal munkájának erről a szegmenséről mesélt nekünk.
Mesélj a színésszé válás felé vezető út pedagógiai hátteréről!
– Úgy gondolom, hogy a színésszé válás felé vezető út az önismeret útja, ezért a pedagógusnak is ebben kell segédkeznie. A tanárnak ugyanis ugyanolyan szerepe és egyben feladata is a személyiség kifejlődésének terelgetése, mint a szakma alapos és szakszerű ismertetése és átadása. Igaz, hogy a munkám jelenleg már nem teszi lehetővé, hogy tanítsak, a volt diákjaimat a mai napig a sajátomnak érzem, még ha közben az akadémián másik tanáruk is lett. Ugyanúgy számíthatnak rám barátként és szakemberként is, mint korábban, még akkor is, ha közben már színészek lettek, vagy épp más szakma felé terelte őket az élet. Az általunk megrendezésre kerülő rendezvényeken és képzéseken mindig remek szakemberekkel dolgozhatnak, és ezek az alkalmak talán csak apró állomásai lehetnek annak az útnak, amit az amatőr színjátszók bejárnak, mégis ugyanolyan felelősséget érzek irántuk, mint a volt diákjaim felé.
Hogyan folyik a tehetség felismerése és ápolása?
– Felismerni nagyon egyszerű. Hagyni kell, hogy a tehetség a felszínre törjön. Olyan ez, mintha a pillangót a szárnyának tanulmányozásán keresztül próbálnánk megismerni. Ahogy hozzáérünk a szárnyához, elvesszük tőle a repülés képességét, ha viszont hagyjuk, hogy a saját erejéből felemelkedjen és repüljön, akkor azt ismerhetjük meg igazán, hogy ki ő valójában. A színésszé válás felé vezető út ugyanis rengeteg hibáról és az ezen hibák kijavítására irányuló törekvésről szól. Ha valaki tehetséges, az nem azt jelenti, hogy mindent ösztönből tökéletesen megcsinál. Sokszor kell elbukni, hogy végül sikerüljön valami. A mester – ebben az esetben egyszersmind a mesterség – útja nem az, hogy egyszer megcsinál valamit tökéletesen, hanem az, hogy annyiszor meg kell próbálni, amíg az tökéletes nem lesz. A tehetség ápolása pedig ebben kell hogy segédkezzen. Lehetőséget nyújtani, hogy a tehetség minél több helyzetben kipróbálhassa magát, ezáltal pedig egyre több tapasztalatot szerezve fejlődhessen.
A gyerekek, a fiatalok számára milyen jelentőséggel bír a drámapedagógia? Úgy a színésszé válás esetén, mint általában az életben.
– A drámapedagógia abban segít, hogy megtanítson széleslátóan és kreatívan gondolkodni, ezért szerintem nagyon nagy jelentőséggel bír. Manapság sokkal nagyobb szükség van nemcsak gondolkodó, de a gondolataikat megformálni tudó emberekre is. A mai világban lehetőség van arra, hogy az ember akár egy 5-6 perces netes videó megnézése után készen kapjon egy véleményt valamiről, amit aztán a sajátjaként mondhat tovább. Mondanom sem kell, hogy ennek milyen következményei lehetnek. Ha nem tudunk saját véleményt formálni valamiről, amit jobbik esetben saját tapasztalatokon alapuló gondolatokkal támasztunk alá, akkor az agyunk nem lesz különb egy kapunál, amit hol ilyen, hol olyan színre festenek, attól függően, hogy milyen vélemény uralja éppen.
Milyen módszerekkel dolgoznak a szakemberek, és mi ezeknek az alapvető hatásuk?
– Sokféle módszer van, több könyv is gyűjti ezeket a gyakorlatokat. A VMMI kiadásában látott például napvilágot Perényi Balázs Improvizációs gyakorlatok című kötete, amelyben a szerző jó néhányat összefoglal. A drámapedagógia olyan helyzeteket teremt, ahol egyénenként és csoportosan is lehetőség van állást foglalni valami mellett vagy valami ellen, és azokat elvekkel és érvekkel is alá kell tudni támasztani. Ezek a helyzetek általában izgalmas, játékos módon vannak tálalva, tehát a résztvevők egy nagyon szórakoztató foglalkozásban vehetnek részt. Persze passzív megfigyelőként is részt lehet venni, de még nézőként is szórakoztatóak és izgalmasak a foglalkozások. Mivel egyszerre tanít és szórakoztat, együttműködésre és egyéni gondolatok megformálására is késztet, mindenkinek azt tanácsolnám, hogy ha alkalma nyílik rá, feltétlenül aktívan vegyen részt ezekben a játékokban. Mindenképpen megéri.
Téged mi mozdított abba az irányba, hogy a színművészetet ötvözd, kiegészítsd az oktatással, neveléssel?
– Mivel számomra a színház a fejlődést jelenti, az oktatáson keresztül pedig nemcsak tanítani, hanem tanulni is rengeteget lehet, nem is volt kérdés, hogy előbb-utóbb bevonz majd ez a terület. A szüntelen kutatás és a fejlődés igénye ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy úgy érezzem, jó úton vagyok. Most, hogy kevesebb alkalmam van gyakorlatban is tanítani, bevallom, hiányzik, ám a munkámnak köszönhetően lehetőségem nyílik arra, hogy ha személyesen nem is, de szervezőként a képzések által lehetőséget tudjak biztosítani a folyamatos és minőségi színházi fejlődésnek. Persze tudom, hogy a tetteim legfeljebb egy pillangó szárnycsapásainak felelnek meg, ugyanakkor hiszem, hogy minden tettnek megvan a maga eredménye még akkor is, ha az pillanatnyilag szemmel alig látható.
Milyen terveid vannak még ezen a területen?
– Jelenleg tervezünk egy olyan vajdasági képzéssorozatot, ami az általános iskolák és a középiskolák pedagógusainak nyújt lehetőséget arra, hogy megismerjék a drámapedagógia módszereit. Szeretném, ha a pedagógusok fantáziát és új lehetőséget látnának ebben az irányvonalban arra, hogy a diákok képzését még hatékonyabbá, még izgalmasabbá tegyék. Sokszor elég egy fél mondat is ahhoz, hogy a fiatal generáció új erőre kapjon, a drámapedagógia pedig ennél jóval többet kínál. Bevonja őket egy izgalmas alkotómunkába, hogy aztán közösen szerezzenek új tapasztalatokat, amelyek által jobban megismerhetik nemcsak magukat, hanem a környezetüket is.
