Gonoszűzés, télűzés

A farsang a vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. Hagyományosan vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. Jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, viszont alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat a 16. és 17. században bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották. A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó időszak, amit nagy mulatságok közepette ünnepeltek, és ami télbúcsúztató is egyben. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karnevált, Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

A farsang eredetéről, az időszak jellegzetességeiről, vajdasági specifikumairól és a mára fennmaradt, népiképp elcsökevényesedett formájáról Nagy Abonyi Ágnest, a zentai Városi Múzeum néprajzkutatóját kérdeztük.

Mikorra nyúlik vissza a farsangi népszokások eredete és kialakulása?

– A farsangi szokások kialakulása a nagyon régi időkbe nyúlik vissza. Ami a magyarokat illeti, az első írásos feljegyzéseink Mátyás király idejéből származnak, amelyek zajkeltésről, rendbontásról szólnak, és az ezek miatt kirótt büntetésekről. Innen tudhatjuk, hogy zajlottak álarcos felvonulások, nemcsak a királyi udvarokban, hanem a többi társadalmi réteg körében is. Gonoszűzés, télűzés okán került ezekre sor, és általános jelenség volt egész Európában. A magyar népszokások közé is úgy került más területekről. Amiben biztosak lehetünk, hogy a kereszténység előtti pogány, télűzéssel kapcsolatos szokásokra vezethetőek vissza.

Igazán a 19., 20. századtól tudjuk nyomon követni az alakulásukat, hiszen ekkor már a néprajzosok is javában foglalkoztak velük. Az egyik legjelentősebb a mohácsi busójárás, amely világhírű, és ahol leginkább igyekeznek ma is az őseredeti maszkokat autentikusan bemutatni. Fontos tudni ugyanis, hogy minden tájegységnek megvannak a jellemző álarctípusai.

Ami a teljes európai folklórt illeti, a legjellemzőbb állati maszkok közé tartozott mindenütt a medve, a ló, a kecske és a gólya, ami a mi környékünkre ugyanúgy jellemző, és ugyanúgy a mai napig felfedezhető a felvonulásokon.

A felvonuláson és zajkeltésen túl mi minden tartozik még ebbe az eseménykörbe?

– A magyar népszokásokban van még egy olyan jelentős értelmezése a farsangnak, hogy nem csupán a hideget és a betegségeket igyekeztek ezáltal elűzni, a telet „eltemetni”, hanem az agrárkultusznak megfelelően a növények fejlődését elősegítő tavasz eljöttét is „megsürgetni”. Ezek mellett a párválasztásban is fontos szerepet játszott, hogy a legények és leányok ne maradjanak pártában. Ez azért is volt erre megfelelő időszak, mert ilyenkor még lehetett vigadozni, bálokat, sőt lakodalmakat is tartani. Az ezt követő böjti időszakban mindezekre már nem volt lehetőség, utána pedig már a munka zajlott a szántóföldeken. Ezt még a nagyanyáink idejében is szigorúan betartották. Ami magukat a farsangi mozzanatokat illeti, a felvonulás és mulatozás mellett ott volt még a hamvazás, amikor hamuval vagy korommal kenték be az utcán a járókelők arcát, az álarcoskodás/alakoskodás, a dramatizált szokások közül pedig a bőgőtemetés, amikor a nagybőgőt az asztalra fektették, és temetési alakoskodás során elbúcsúztatták, majd egy marék föld rászórásával szimbolikusan eltemették, jelezve, hogy ezzel húsvétig véget ért a zene és a vigalom.

A mi környékünknek melyek a mai jellegzetességek ebből a szempontból?

– Napjainkra már leginkább csak a maszkos felvonulások maradtak fenn. A 70-es évek elején három észak-bánáti faluban Katona Imre és Tóth Ferenc gyűjtés közben Szajánban a bőgőtemetést lelte még fel, Padén az álarcosbálokat, Egyházaskéren a hamvazás szokását emelték ki helyi sajátosságokként. Én a 90-es években Fölsőhegyen gyűjtöttem adatokat a farsangi népszokásokról. Ott még jelen volt a bőgőtemetés, ám a hozzá tartozó folklórszöveget már nem ismerték, ezért újra be kellett tanítani. A szokások ott a mai napig élnek, csak kicsit megváltozott formában. Az a nagy szerencse, hogy a vonatkozó szövegek archívumokban megmaradtak, és ily módon bármikor feleleveníthetőek. Mégiscsak a mi kultúránk elemei ezek, szinte belénk vannak kódolva, ezért gyökerestül nem lehet őket kitépni. Manapság az iskolák és az óvodák összefogásával történnek az álarcos felvonulások a faluban. A pedagógusok felkészítik a gyerekeket, majd maszkokban körbejárják velük a falut. Közben pedig a helyi asszonyok megsütik számukra a fánkot.

Az utóbbi 10-20 évben nagyon sok minden megváltozott felénk a népszokásokban, a farsangiaknak például olyan nyomai maradtak, hogy inkább csak bálokat tartanak zenészekkel, álarcos versenyeket szerveznek, ahol zsűri dönt a legsikerültebb maszkokról, de az eredeti mondanivalója a farsangnak nem igazán maradt meg.

Mi lehet az oka, hogy a néptánc, a népzene ápolása napjainkban erősödik, míg a farsangé talán kevésbé?

– A régi világban inkább a névnapokat tartották, ma pedig a születésnapokat. Megváltozott a társadalom. A dallam nélküli folklórszövegek látszólag jobban kikoptak a hagyományainkból, kivesztek a köztudatból, de az ezzel foglalkozó egyesületek még éltetik a családi hagyományokat is. Mert amikor a közösségben már nincs jelen, akkor a család szerepe lenne, hogy továbbadja a szövegfolklórt. Például ilyen szempontból a betlehemezés szokása is eltűnt a családokból, megjelent viszont a templomokban. Ugyanígy a farsangi szokások is csak nyomokban maradtak meg, sokszor átalakulva, a családoknál, például az ilyenkor fogyasztott ételek szintjén.

A mai modern városi kultúrában mindazok a pogány hiedelemben gyökerező szokások, amelyek a farsanggal kapcsolatosak, másképp élnek tovább, teszem azt, a hagyományos maszkok mellett megjelennek a tévésorozatok alakjai és a rajzfilmfigurák is. Ez magában is érdekes kutatási terület, hiszen sok mindent elárul az adott személyről, milyen álarcot visel.