Messzebbről kell indítani, és nem is kell mindenáron következtetésig eljutni. A gondolatok, akár egy bűvész a cilinderből, meglepetéseket húznak elő. A gondolatok asszociációk, más gondolatok sorát húzzák elő, amelyeknek – mondjuk – egyéb céljuk nincs, mint a benyomás szerezte élmény, amelyet magával visz az olvasó.
Talán nem véletlen, hogy éppen a bűvészkedés példájával hozakodunk elő. A bűvész, az illúzió mágusa, a valóságot átalakító szakma művelője. Munkahelyi leírásában szerepel, hogy közönségét arról győzze meg, hogy amit lát, az nem úgy van. És amit nem lát, abból következik az, ami van, ami megfogható, valóságos. Egy üres cilinder csak egy üres cilinder. De az üresség nem úgy van. Az ürességben van valami, ami odavarázsolja a nyulat. A tapsifüles pedig rugdalózik, mozog az orra, nagyon is élő, létező dolog. Miképpen került a cilinderbe? Hogyan varázsolható elő az ürességből? Az emberek nem okvetlenül erre kíváncsiak. Sokkal inkább várakozással telten látni akarják, ahogyan ez megtörténik. A várakozás pillanataiban lélegzetüket visszafojtva figyelik az attrakciót, amelyről pontosan tudják, hogy trükk, de örömmel tölti el őket. Örülnek, hogy lesz valami az ürességből. Tapsolnak és bólogatnak, a bűvész pedig, aki az üres cilinderből elővarázsolta a nyulat, meghajol. Nagy dolgot hajtott végre. Megteremtette a hitet. Ebből a hitből táplálkozik a remény, sokkal bonyolultabb, érzékenyebb és rétegezettebb formákban, de alapvetően mégiscsak ebből, hogy az ürességben élet van. Egy nyúl élete. Csak egy tapsifüles élete, amely egyébként nagyon is hétköznapi, előadások között répát rágcsál a ketrecében. Ilyesmire nem gondolunk, mert az a nyúl, amelyet a bűvész elővarázsol a cilinderéből, nem az a nyúl, amelyik a répát rágcsálja. Az elővarázsolt nyúl a miénk.
Dávid Csilla: Fényjáték
Mi szeretnél lenni? A nyúl, a cilinder vagy a bűvész? Ha ezt a kérdést feltesszük, nagy valószínűség szerint legtöbben azt válaszolják, hogy a bűvész. És ki nem lett volna bűvész gyerekkorában? Ki ne akarta volna megtapasztalni azt, hogy elkápráztatja a közönséget, hogy a semmiből valamit varázsol – teremt. Megteremti a valóság illúzióját. Ezt és így természetesen nem gondolja egyetlen gyermek sem, mert még mindenségközelibb a gondolkodása, számára a képzelet és a valóság nem szétválasztott, hanem összetartozó. Az összes örömmel és félelemmel, amit ez az összetartozás jelent. Az ajándékot hozó Jézuska a szélkötő Kalamonával beszélget a sarok mögött, mígnem előbbi elkergeti az utóbbit, nyugodt álmot hozva. A gyerek számára a trükk nem illúzió, hanem valóság. Mint ahogyan valóban az, hiszen megtörténik. És ami megtörténik, arról nem állíthatjuk, hogy nem valóság. Attól trükk, hogy nem tudni, hogyan csinálják (üres cilinder, a bűvész előtt álló asztal belső felére felerősített zsákban a nyúl, amelyet, folyamatosan szóval tartva a közönséget, és ezáltal elterelve a figyelmét, becsempész a cilinderbe).
Nyúl és cilinder senki nem szeretne lenni, ha nem a bűvész, akkor a néző szerepét választaná – ki akarna eszköz lenni és ki akarna bizonyíték lenni? Még ha az a bizonyíték fontos dolgot is bizonyít, nem mást, mint azt, hogy az ürességből lesz valami. Felnőttlétünkre és a mindennapokra levetítve és leegyszerűsítve elmondhatjuk, hogy általában nem töprengünk azon, hogy közönségből és bűvészből hányszor válunk cilinderré és nyúllá, hányszor hisszük azt, hogy ismerjük a trükköket, és ha nincs kedvünk, nem veszünk részt az előadásban? Ez ám az igazi illúzió.
Máshonnan közelítve a cilinder a magasság és mélység problémakörét rejti. Nem eszköz, hanem lehetőség. Arany János négy sorba sűrítve megfogalmazta ezelőtt 159 évvel. A kalapom, mondja Arany János, cilinder – magyar költőről van szó, nem egy ánglius úrról, kalapja van tehát, amely akár cilinder is lehet, alkalmi viselet, tesszük hozzá, van olyan helyzet, amely cilindert követel, de nem általános. Ha efelől kételyek merülnek fel, úgy Kányádi Sándorhoz lehet fordulni, Arany János kalapja című versében a pontos leírás –, nem holmi csekélység – folytatja Arany János –, ha fölteszem: magasság, ha leveszem: mélység.
A gondolati horizontot igencsak tágító perspektíva nyílik az Arany János-i nézőpontból. Ha ezt a négysoros verset is odavesszük, akkor a bűvész cilindere nemcsak az illúzió megteremtésének eszköze, hanem az ember nézőpontjának a mértékegysége is. Mit gondolunk a cilinder felől, amikor a bűvész elővarázsolja belőle a nyulat? Üresnek látjuk-e, vagy a mélység és magasság általunk, az ember által alakított cselekedetek megélésének is látjuk? A semmi akkor valami, ha létrejön. A mélység a magasság által kap dimenziót (és fordítva), mindkettő pedig az emberi cselekedet által. A szó is cselekedet, a gondolat is, ha megfogalmazódik. Ez alól nincs felmentés.
De mit is állít Arany János, akinek általában viselt kalapját megismerhetjük Kányádi verséből, amikor azt mondja, hogy a kalapom: cilinder? A divat kifejezi a korszellemet, a vágyakat, a társadalmi különbségeket, a kaszton belüli összetartozást, a szubkultúrához tartozást. A divat az emberek lelki igényeinek viseletben történő kifejezése, hirdetése. Igaz ez a cilinderre is, amelynek sorsa nem volt egyszerű, nehezen hódította meg a világot. Viselői többszöri próbálkozását követően tudott csak megmaradni a ruhadarabok között. A tizennyolcadik század utolsó évtizedeiben Olaszországban tűnt fel a kürtőkalap, onnan került át az ángliusokhoz, ahol viselői, a reszketők, száz évvel azt követően, hogy George Fox életre hívta ezt a vallási közösséget, némi üldöztetést, kivándorlást követően úgy döntöttek, hogy ideje volna különállásukat kifejezni, amihez a cilindert választották. Csakhogy olyan erős riadalmat okoztak, oly mértékben ijesztő volt a cilinder kinézete – ormótlannak tartották –, hogy le kellett mondani a viseléséről. Annak ellenére, hogy az akkoriban pompázatos és színes kalapok divatjában ez a fekete és hosszúkás, kürtőre emlékeztető kalap a kvékerek összetartozását és a számukra fontos értékként megjelenő egyszerűséget volt hivatott kifejezni, a legkevésbé sem azt fejezte ki az emberek számára. Közcsendháborítás miatti eljárás indult a cilinderviselők ellen, akik így jobbnak látták egy-két évtizedre a szekrénye száműzni a feltűnőnek számító fejfedőt. Újabb próbálkozásaikkal ugyanúgy jártak. A kürtőkalapnak másfajta jelentést kölcsönöztek a franciák, akik a forradalom idején úgy látták, hogy ez a fejfedő az egyszerűség jelképe – polgári viselet, nosza, a fejükbe nyomták. A népjogok hívei büszkén viselték a cilindert, az uralkodók tiltották, majd az idők múlásával és a politikai elképzelések alakulásával teljes győzelmet aratott – immár a divat letéteményeseként került vissza az ángliusokhoz, ahol töretlen maradt a sikere akkor is, amikor másutt már leáldozóban volt, el is feledkeztek arról, hogy mit jelképez – a népjogok híveinek összetartozását. Mire általános viselet lett belőle, addigra kikopott belőle az üzenet, a népjogok, egyszerűség, puritánság. A költő kijelentése azonban eszünkbe hozza, felidézi a cilinderviselés üzenetét. A kalapom: cilinder – Arany János a hangsúlyt, a dolog fontosságát kettősponttal jelzi. A négysoros vers folytatása a költői üzenet örökérvényűségének példája, szabad utat enged az értelmezésnek, a kvékerek istenhitétől a forradalmi hevületig, Széchenyi különállásától és szellemi nagyságától a művész szabadságáig vagy a polgári felemelkedésig igen sok dolgot sorolhatunk, és nem tévedünk.
Valószínűtlen, hogy amikor a bűvész a cilinderből elővarázsolja a nyulat, a cilinder történetén vagy Arany versén töprengünk. Legfeljebb arra gondolunk, hogy azért éppen cilinder, mert elég mély ahhoz, hogy ne lehessen belelátni, és megtörténhessen a csoda, a varázslat, a trükk. Az ürességből legyen valami, aminek ámulva tapsolhatunk. Pedig mindvégig és mindennap megtörténhet az, hogy az ürességből létrejön valami. Hiszen éppen ezzel a reménnyel indulunk neki az új napnak. És fohászkodunk azért, hogy így legyen. A mélység és a magasság, az üresség és a csoda nem a cilinderen, nem a nyúlon és nem a bűvészen múlik. De kellenek ahhoz, hogy el ne feledkezzünk a felfedező megtapasztalás öröméről.
