Gondi Martinát a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatójaként ismerhetjük. A művelődésszervezés, a kultúra megőrzése, a népművészet és a közösségformálás mindig is közel állt a szívéhez. Kommunikációs szakmunkatársként került az intézethez, és hamar megkedvelte az ott folyó munkát. Vezetése alatt a VMMI számos jelentős programot valósított meg a művelődés és a művészetek minden területén. Ezeknek a programoknak az egyik legfőbb jellegzetessége az, hogy a közösségek valós igényeire épülnek, a helyi szükségleteket veszik figyelembe. Így van ez a fölsőhegyi Cifra Palota napközis gyerektábor esetében is, ami számos szervezet és magánszemély közreműködésével valósult meg az elmúlt héten, és amiben ő maga is aktív szerepet vállalt.
Martinával az egyik hosszúra nyúlt tábori nap után találkoztunk fölsőhegyi otthonában, ahol az intézetben folyó munkáról és saját, személyes motivációiról kérdeztük.
Hogy csöppentél bele a művelődésszervezésbe?
Gondi Martina (Gruik Zsuzsa felvétele)
– Szegeden tanultam kommunikáció szakon. Az egyetem elvégzése után nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon nem tudok elhelyezkedni, mert akkoriban nem nagyon volt ezen a területen munkalehetőség. Egy rövid ideig a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségében dolgoztam. Ebben az időszakban láttam azt a híradós riportot, amely az intézet megalakulásáról szólt. Mindig nagyon szerettem a versmondást és minden olyan dolgot, ami a magyar nyelvvel kapcsolatos. A legközelebb a színház világa állt hozzám. Jelentkeztem egy önéletrajzzal, és nagy szerencsém volt, hogy éppen akkor indult az intézet, és szükség volt munkatársakra. Hogy még mindig itt vagyok, az annak köszönhető, hogy ez egy előremutató intézmény. Minden pillanatában benne van a fejlődés, új módszereket lehet behozni, ötletelhetek, hogyan lehetne megoldani a közösségek problémáit, milyen projekteket érdemes megvalósítani. Ez pedig kihívást jelent.
Régóta a munkatársa vagy, több éve az igazgatója is az intézetnek. Mi a feladatod?
– Tizenhárom éve dolgozom a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben, gyakorlatilag a megalakulása évétől. A feladat mindig több és több lett, így az én feladatköröm egyre bővült. Az elején olyan eseményeket kísértem, amelyeket nem az intézet szervezett, de fontos külsős programok voltak. Sutus Áronnal, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökével együtt rengeteget utaztunk akkoriban Vajdaság-szerte. Bejártuk a művelődési egyesületeket, fölmértük a szükségleteket, meghallgattuk egy-egy szakterület nagy öregjeit. Ezután megvalósítottuk azokat a programokat, amikre igény mutatkozott. Mindezt Hajnal Jenő mellett tudtuk megtenni, akitől rengeteget tanultunk szemléletben, tapasztalatban, precizitásban is. Ma már vezetem ezt az intézményt, de mivel nálunk nagyon erős a munkaközösség, ezt nem vezetésként élem meg. Nagyon jó szakemberek dolgoznak itt együtt, akik évek hosszú sora alatt kiváló ismerőivé váltak a saját szakterületüknek. Mindenki önállóan viszi a saját területét, ezért programszervezés helyett inkább ügyvitellel foglalkozok. Ez másféle munkát jelent, de szerencsére kiváló kollégákkal dolgozok együtt, akik nagyon sokat segítenek nekem.
Milyen programok megvalósításával foglalkozik az intézet?
– Hogy csak néhányat említsek: szeptemberben indul a következő viseletvarró tanfolyam, szeptember 28-án pedig Szent Mihály-napi találkozót szervezünk. Folyamatosan zajlik a színjátszás, a könyvkiadás, a digitális könyvtár építése. Az állandó feladatok nyilván nem látványosak, de folyamatosan nyomon követjük, mi történik a terepen, odafigyelünk az egyesületekre, segítjük a működésüket, válaszolunk a kérdéseikre. Nyáron lezajlott a 12. MAdT tábor, július végén zárult a Művészet és műemlékvédelem című programunk, ezzel párhuzamosan futott Mezei Szilárd zenei műhelye, amelyben szintén szerepet vállalt az intézet. Nagyon szeretnénk szeptembertől folytatni a tavasszal kísérleti jelleggel megkezdett programunkat, amely a zenei nevelésről és a gyerekek komolyzene irányába történő érzékenyítéséről szól. Ennek keretében Gábor Zoltán járta a településeket, és zeneórákat tartott. Ezeknek a foglalkozásoknak nagy sikerük volt. Mácsai Mónika óvónő és drámapedagógus vezetésével szervezzük meg a Mutogató programot óvodásoknak és kisiskolásoknak. Ez is egy nagyon hasznos program, hiszen bevisszük a módszertant az osztályterembe, módszert mutatunk a tanárnak. A mi feladatunk nem az, hogy lokális programokat szervezzünk, hanem hogy módszertanokat dolgozzunk ki.
Mi az intézet küldetése?
– A megtartás. Szerintem ez a legfontosabb. Meg kell tartanunk ezt a kultúrát és ezt a színvonalat, művészeti teljesítményt, amit az egyesületeink és a művészeti csoportjaink jelenleg nyújtanak. Mondjuk ki őszintén: a Kárpát-medencében Vajdaságot mindig lenézték, mert nekünk nincs akkora népdalkincsünk, nem meghatározó a néptánchagyatékunk, nem büszkélkedhetünk itt született nagy fejedelmekkel, nincsenek könnyen szerethető turisztikai célpontjaink.
Más régiókban ezek közül sok minden jóval erőteljesebben megvan. Nekünk minden nehezebb volt, ezért mi mindig jobban akartunk. Nagyon büszkék lehetünk például a színházainkra, amelyek világszerte ismertek, és kiváló, botrányosan izgalmas előadásokat készítenek. Büszkék lehetünk a néptánccsoportjainkra is, amelyek olyan erős közösséget és olyan minőséget hoztak létre, amit sokszor még a profi táncosoknál sem látunk. A mi néptánccsoportjaink és népdalkórusaink megélik a hagyományt. Az elmúlt évtizedekben a szakértők Bodor Anikóval az élen föl tudták kutatni és össze tudták gyűjteni azt a vajdasági kincset, amire már fölnézhetünk. Kiderült, hogy nekünk is vannak kincseink, csak ezeket korábban nem ismertük. Most már jól ismerjük, hála a kutatók, a gyűjtők, a hagyományápolók elhivatott és színvonalas munkájának. Ha hagyjuk elveszni ezt a színvonalat, akkor elveszítjük az örökségünket. Ezért vagyok ellensége a mulatós zenének és a hangosításnak, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy miben növünk föl, hogy hajlandóak vagyunk-e visszatérni a természetes zenéhez.
Szerinted milyen ma a vajdasági magyar művelődési élet?
– Már ott tartunk, hogy túl sok a program. A jelenlegi időszak nagyon jó lehetőségeket ad az egyesületeknek. A támogatási rendszernek hála, rengeteg forrás áll a rendelkezésükre, és ezeket a lehetőségeket ki is használják. A rengeteg program miatt szerintem már jobb, ha ezeket összehangoljuk, és inkább a nagyobbakat próbáljuk erősíteni plusztartalommal.
Nyitókép: Gondi Martina (Gruik Zsuzsa felvétele)
