Szeles Veronika népdalénekes (Gruik Zsuzsa felvétele)
Szeles Veronika Zenta egyik legfiatalabb népdalénekes-tehetsége. Népdaltanárnője Csizmadia Anna, korábban az Életfa díjas Tóth Rozáliától is tanult énekelni. Még csak az általános iskola hetedik osztályát végzi, de már komoly sikereket tudhat maga mögött. Egy magyarországi országos vetélkedőről arany oklevelet hozott haza, az általa látogatott szegedi alapfokú művészeti iskola ösztöndíjban részesítette, az idei Szólj, síp, szólj! vetélkedőn pedig arany minősítést szerzett. Az éneklés mellett citerázni is tanul. A népi kultúra szeretete egész családjában föllelhető, ő maga muzsikus nagyapja nyomán csöppent bele a népzene világába. A közegben végre otthonra lelt, ezért hosszú távú tervei között továbbra is szerepel mind a citerázás, mind az éneklés.
Veronika rendszeresen föllép rendezvényeken, a zentai közönség legutóbb a városnapi rendezvénysorozaton találkozhatott vele. A fiatal népdalénekest a népzene szeretetéről, az indulásról és terveiről kérdeztük.
• Hogy kerültél kapcsolatba a népzenével?
– A tatán keresztül, aki muzsikus volt. Mégpedig igazi muzsikus, mert nem tudott kottát olvasni, csak hallás után játszott. Lakodalmakban, katonák búcsúestjén zenélt. Én négy éve citerázok, és három éve énekelek. Amikor elkezdtem, megdicsért a tanárnőm, hogy milyen gyorsan tanulok dalokat, és hogy jó vagyok a népdaléneklésben. Öt évet néptáncoltam is, de ezt már abbahagytam, pedig ez volt az első, amivel képviselni kezdtem a népzenét és a népi kultúrát. Sajnos a csoport nem volt összetartó, voltak csúfolódások is. Végül tavaly, az iskola miatt hagytam abba, mert Szegeden tanulok népzenét, és pont ugyanaznap kellett átmennem a szegedi iskolába, mint amikor a néptáncóra is volt.
• Milyen iskolába jársz?
– Zentán járok általános iskolába, emellett heti egy napot Szegeden töltök, ahol a Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanulója vagyok. Az alapfokú művészeti iskolában tanulok népi éneket, másodéves vagyok. Amikor befejezem a nyolcadikat, ennek az iskolának a gimnáziumában szeretném folytatni a tanulmányaimat. Továbbra is éneket tanulok majd. Sajnos ebben az iskolában most citerát nem lehet tanulni, de ha lesz diplomám, szeretnék majd ugyanide visszajönni citerát tanítani. Zentán születtem, a város számomra a szülőföldemet jelenti, egy jó otthont és a legszebb kisvárost. De itt nincs olyan népművészeti iskola, mint Szegeden.
• A citera mellett az énekléssel is hivatásszerűen szeretnél foglalkozni?
– Igen, mindkettővel. Szeretnék majd föllépéseket, és cédéket is adnék ki, emellett gyűjteném az énekeket is. Mostanában leginkább az ördöngösfüzesi népdalok tetszenek, ezek nagyon megfogtak. De a Dél-Alföldről is szeretnék még dalokat hozni. Az ördöngösfüzesi dalokban a ritmus, a belőlük sugárzó jókedv tetszett meg. Nagyon tetszik, amikor egy népdalban érezhető, hogy milyen érzelem van benne, mit üzen. Nagyon szeretek énekelni. Szerintem a népdaléneklés beleszűrődik a mindennapokba. Az ének, a zene, a tánc, az egész népi kultúra mindig ott van, minden egyes pillanatban.
• A népdalban lévő érzelmeket nehéz átadni az éneklés során?
– Szerintem nem nehéz. Nincs neki külön technikája, hiszen ha például szomorú vagy, az látszódik a szemeden, a mimikádon, meg a dalba is belerakod a szomorúságot. Éneklés közben átadod a hallgatóságnak, hogy te milyen hangulatban vagy.
• Van kedvenc dalod?
– Nincs, mindegyiket szeretem. A hangulatomtól függ, hogy éppen melyikhez van kedvem. Úgy vagyok vele, hogy amikor szomorú vagyok, énekelek, amikor boldog vagyok, énekelek. Mindig énekelek, és szinte mindig népdalokat. Néha előfordul az is, hogy éppen a modern zenéhez van hangulatom, akkor ilyet hallgatok.
• Kik a példaképeid?
– A tanárnőm, Csizmadia Anna, a tatám, mert ő igazi muzsikus volt, valamint Agócs Gergely bácsi, aki a Fölszállott a páva című műsorban zsűrizik. Leginkább az énektudásuk, illetve a népi kultúra képviselése terén nézek rájuk föl. Annával jó köztünk az együttműködés. Megértjük egymást, jól tudunk haladni, és jó vele a kapcsolatom.
• Versenyeken, vetélkedőkön szeretsz föllépni?
– Sok megmérettetésen veszek részt, de ezeket nem nevezném versenyeknek, inkább tudásfejlesztőként tekintek rájuk. Amit a zsűri mond, azt én magamba zárom, és igyekszem a tanácsaik alapján minél tökéletesebbre fejleszteni az énektudásomat. Nemrégiben például a Fölszállott a páva előválogatóján vettem részt Budapesten. Találkoztam ismerősökkel, és szereztem új barátokat is. Apukám biztatott, hogy nevezzek be, és hogy sikerülni fog. Végül nem úgy sikerült, ahogy vártam, mert nem jutottam tovább, de úgy vagyok vele, hogy majd legközelebb megcsinálom. Itt a zsűri azt javasolta, hogy ha izgulok is, azt ne sugározzam ki az arcommal, ne gondoljak arra, hogy jaj, mi lesz most. Csak menjek ki a színpadra, és gondoljam azt, hogy egyedül énekelek. Szeretném elérni, hogy ne izguljak a föllépéseken, de ez egyelőre nehezen megy.
• Korábban mondtad, hogy azért is énekelsz, hogy barátokat szerezz. Milyennek látod a népdalénekes közösséget?
– Sokkal jobb, mint az iskolai közösség, ahol sokszor nem fogadják el, hogy nekem ehhez van tehetségem, és én ezt csinálom. A népi közösségben sokkal inkább otthon érzem magamat. Egyetértek azzal, hogy a korosztályomban sokszor mintha ciki lenne szeretni a népzenét, ezért sokkal könnyebben barátkozok olyanokkal, akik szintén kedvelik a népi kultúrát.
