Lukács Imre (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
A zentai Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó igazi kincsesbánya volt a zenekarokat illetően is, hiszen aki ízes népzenére vágyott, az egész délután hallgathatta. A folkkocsmában többek között a temerini Köcsög citerazenekar is fellépett, muzsikájuk pedig gyorsan maga köré gyűjtötte a bámészkodó, lézengő embereket. Mintegy odaláncolta a nézőket és arra késztette őket, hogy mindvégig ott is maradjanak, és élvezzék a temerini népdalokat.
Lukács Imrével, a zenekar vezetőjével a bemutatkozójuk után beszélgettünk.
•Tavaly még nem láttunk itt benneteket ilyen felállásban. A Köcsög citerazenekar új formáció?
– A zenekar létrejöttének kiindulópontja az volt, hogy rájöttem, a környékünkön mindenki mindent muzsikál, temerinit meg senki. Évtizedek óta néptánccal és népzenével is foglalkozom, és muzsikálunk székit, kalotaszegit, dunántúlit, sárközit meg mindent, a temerini, ami meg a miénk, az kimarad, és úgy éreztem, hogy ez így nincs rendben. Én is mindig olyan anyaghoz nyúlok, amihez van könyvem meg szakirodalmam, és minden máshoz volt, a temerinihez meg nem. Viszont 1986-ban kaptam egy könyvet Csorba Bélától Temerini néphagyományok címmel, melyben kották is vannak, és elkezdtem őket olvasni. Nagyon jó nótákat találtam benne, jó balladákat és virrasztóénekeket is, és jött az ötlet, hogy ezeket meg kellene tanulni. Nem is gondolkodtam zenekarban meg színpadi előadásban, de mikor megtanultam belőlük párat, akkor már nem volt kérdés, hogy másnak is meg kell-e mutatni. Erre rájátszott, hogy a feleségem nagynénjének a férje, Hévízi Péter sógor gyerekkora óta citerázik, és úgy tanult meg rajta játszani, hogy kikönyörögte az apukájától a ganglépcsőn ülve, hogy vegyen neki egy hangszert, és ő azóta citerázik. Ismeri az összes nótát, meg tudja különböztetni, mi az operettnóta, mi a nóta és mi a népdal, meg még kólót is citerázik.
Temerini népdalokat játszik a Köcsög citerazenekar (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
A temerini népdalokból meg tudja mondani, melyiket melyik nénitől hallotta harminc-negyven évnek ezelőtt, vagyis hihetetlen adatközlő. Vele telenként összejöttünk citerázni, láttam, hogy ő hogyan citerázik, miket játszik, és amikor néhány évvel ezelőtt meghívtak Magyarkanizsára a kukoricafesztiválra, akkor ő meg én álltunk össze és mentünk el. Velünk jött Darázs Imre táncos barátom is, aki meg énekelt, és nagyon nagy bátorítást kaptunk az ottani emberektől. Mások is látták, hogy Hévízi sógornál nem színpadi muzsikálásról van szó, hanem ő citerával él, és biztattak bennünket, hogy muzsikáljunk együtt. Ebbe még belesegített az is, hogy a nóták felét öregapám, Lukács Mihály énekelte föl az ötvenes években, és ez adott még egy löketet a lendülethez. Szóval összeálltunk, Darázs Imre lett a köcsögdudásunk, aztán meg tavaly még Juli lányom is csatlakozott hozzánk, aki már akkor ugyancsak citerált. Adott volt tehát minden a közös citeráláshoz, és úgy éreztük, hogy ezt nem szabad nem csinálni, mert az szinte bűn lenne. Ez nálunk egy életszerű citerázás, mi nem úgy citerázunk, hogy megtanuljuk és eljátsszuk, hanem úgy játsszuk, ahogy megéljük. Azóta rengeteg helyre hívnak bennünket, egyszerűen nem is jutunk el mindenhová.
Hévízi Péter (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
• Akkor ti most egy űrt töltetek be a temerini népzenei életben!
– Nekem ezzel az a célom, a feladatom, hogy a temerini leírt meg felénekelt hagyományokat továbbvigyük. Vérbeli táncos ember vagyok, aki a kalotaszegit, a székit, a rábaközit meg a Galga mentit nagyon szeretem tanítani is és táncolni is, viszont ez a tevékenység egy nagy űrpótló. Hévízi Péter kiváló adatközlő, ő rengeteg dalt tud, és vétek lenne nem muzsikálni vele, nem tanulni tőle.
• Mennyit gyakoroltok együtt?
– Mostanság mindannyian annyira el voltunk foglalva, hogy már három hónapja nem volt időnk együtt citerázni, de a tél talán nyugodtabb lesz, és többet össze tudunk jönni vagy nálam a műhelyben, vagy Péter sógornál. De láthatta, hallhatta a közönség itt Zentán is, hogy az életszerű citerázás az másmilyen, mint a színpadi, ahhoz nem kell olyan jellegű gyakorlás, azt élni, csinálni kell. Hévízi Péter számára a Köcsög citerazenekarral való muzsikálás jó alkalom arra, hogy azokat a nótákat játszhassa, amelyeket gyerekkora óta ismer, amelyeket az öregektől hallott.
• Hogyan tanult meg citerázni, és milyen a Köcsög zenekarban muzsikálni?
– Öregapámat meg egy idős bácsit hallgattam mindig Temerinben az Újsoron. Volt ott egy nagyon káromkodós ember, és láttam, hogy ő hogyan citerál, és én is meg akartam tanulni, így kikönyörögtem egy hangszert, és iskoláskoromban már felléptem az osztályban gyereknótákkal. Van egy zenekarunk, a Kéknefelejcs, ami 1977-ben alakult, és azóta ott muzsikálok, aztán a háborúban egy kicsit pihentettük a dolgot, de azóta újból kezdtük, és csináljuk. Aztán most Imrével citerázunk, azt szoktuk mondani, hogy verjük, mint Lajos az apját, mármint a citerát. Amit itt a táncháztalálkozón is hallottak, az mind a fejemben van, de fel is vannak írva, hogy melyiket kitől tanultam. Sokat tanultam a Danyi Sanyi bácsitól, Kálmány Ilonka nénitől meg sok újsoritól, mert azok mindent tudnak. Nekem egyébként nagyon tetszik ez a mi Köcsög zenekarunk, ami biztosan majd szélesedik is, de ha így marad, így is jó, szeretjük.
