Ady Endrét a magyar költészet kiemelkedő alakjaként tartjuk számon. Küzdelemmel teli versei, kicsapongó életmódja miatt mégis ellentmondásos alakja a magyar irodalomnak. Reisinger János irodalomtörténész szerint Ady leginkább két szóval jellemezhető: roncs és ragyogás. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által szervezett vajdasági körútja során Csókán Ady költészetéről és személyéről tartott előadást a helyi könyvtárban, ahol elmondta: Ady nemcsak a legnagyobb szóművészeink között van, nemcsak kiemelkedő szimbolikával verselt, de politikai és nemzeti kérdésekben való tisztánlátása és versei gondolatisága is figyelemreméltó.
Reisinger János Csókán (Fotó: Gruik Zsuzsa)
A tanár urat az előadás után kérdeztük Ady költészetéről és üzenetéről a ma embere számára.
• Mi emeli Adyt a legnagyobb költőink közé?
– A költészet nyelvi jelenség, ezért a legnagyobb költőink azok lehetnek, akik a nyelvben hoznak valami újdonságot, valami változást, valami szokatlant. Ezt Adynál pontosan ki tudjuk jelölni. A megszólalásnak nála azt a fokát látjuk, amikor a legmagasabb hangon kezdi a költő, és mindenki izgul, hogy hogyan fogja ezt tartani. Ha nagyon magasan kezdünk valamit, az óhatatlanul esést fog jelenteni. Ami érdekes, hogy Ady elkezdi nagyon magasan, és nem engedi leesni a verset, hanem ugyanazon a szinten viszi előre. Ezt többféle módon éri el: ismétlésekkel, kihagyásokkal, rímkésleltetéssel. Olyan egyszerű, sőt talán ősi költészeti fogásokkal, amelyek régen a népköltészetben is megvoltak, csak nem tudatosan. Eközben ez nem egy önmagában való dolog, hiszen Ady valamit akar mondani. És amit mondani akar, az is rendkívüli. Egyik prózaírásában azt mondja, hogy a sötétségben járó nép elé ne lobogót, hanem lámpást vigyünk. Ady a legnagyobb bajnak azt tartotta, hogy a nemzeteket általában az úri osztályok és a politikusvezetők tönkreteszik, az embereket elvakítják és manipulálják. Ezért szerinte a költészetnek és a hírlapi publicisztikának is az a feladata, hogy felnyissa az emberek szemét. Ez pedig csak nagyon hatásos, gyors nyelvi fordulatokkal lehetséges. Ha életet akarsz menteni, akkor el kell kiáltanod magad, hogy tűz van, és menekítened kell az embereket a házból. Nincs idő értekezésre, lassúságra. Ezért mozgósítja Ady a nyelvi eszközöket.
• Hány verset írt?
– Körülbelül 1200-1300-at, ami tíz kötetet jelent. Gáncstalan vers kevés van köztük. Kosztolányi azt mondta, hogy Ady egy sehonnai, bitang ember, aki dacos, kényeskedő, kelleti magát, ráadásul sokat iszik és randalírozik. Hát hogy jön ő Petőfihez vagy Aranyhoz? Semmi keresnivalója a költőink között, csak megmételyezi a verskultúránkat és az erkölcseinket. Azt is felhozta ellene, hogy a több mint 1200 versből 30-40-nél több jó verse nincsen. Babits szerint valóban 30-40 olyan Ady-vers van, ami minden szintet megüt, de azok a költők, akiknek ennyi jó versük van, a világirodalom első sorába tartoznak. Nagyon meg kell nézni, hogy melyik költőtől lehet az egész világirodalomban 30-40 verset kiemelni.
• A 21. századi embernek mit mondanak a versei?
– Ez a század már nem annyira nemzetben gondolkodik, mint Ady idejében. Ma már fogyasztók vannak, a fogyasztói társadalom eltörölni látszik a nemzetet. Ezért Ady hatása sem egyenletes, legalábbis a hetvenes-nyolcvanas évek óta. Én úgy látom, hogy Ady hatása mára a nemzet szempontjából kicsit visszaesett. Az egyéni élet szempontjából nem feltétlenül ez a helyzet. Nagyon sok olyan ember van, akinek az élete zsákutcába került, aki csalódott. Ők az ilyen versektől biztatást és vigasztalást várnak. De a nemzet ma, a 21. században, mivel eltörölték a nemzeteket, és minden a fogyasztói társadalom törvényei szerint történik, nem tudja kellőképpen értékelni Adyt.
• Ő még nemzetben gondolkodott?
– Teljes mértékben. A nemzeti létünkkel leginkább együtt érző két költő Petőfi és Ady. Ők bátran ki merték mondani, hogy a mi uraink vezetnek minket bele a kátyúba, a szerencsétlen tömegek pedig magatehetetlenül sodródnak, mert igazi polgárság, demokrácia és liberalizmus nincs. Ma már a liberalizmus szitokszó is, pedig akkoriban Adynak a legfőbb kifejezése volt. Ő úgy gondolta, hogy ha nincs szabadság, akkor az emberek csak félelemből vagy számításból tesznek dolgokat, ennek meg nincs erkölcsi értéke.
• Ady nagyon ellentmondásos személyiség volt. Hogyan lehet ő példakép a számunkra?
– Olyan értelemben nem lehet példakép, mint például Berzsenyi, Arany vagy Petőfi, hiszen az életével szinte lenullázta a példaképszerűségét. Ellenben bátorságban, tisztánlátásban továbbra is felnézhetünk rá. Nem egy integrált személyiségként lehet példaképünk, hanem abban, amit bizonyos dolgokban mondani tudott. Egyébként a huszadik században talán már nincs is, aki teljes személyiségével példakép lehetne, nagyon ritkán lehet ilyen költőt találni. A huszadik századtól egyre inkább afelé haladunk, hogy csak egy példakép létezik: Jézus Krisztus. Ő az, aki nem eszmény, hanem követhető példa. Ady istenes verseiben sokat harcol Istennel, de Jézussal gyengébben áll. A Júdás és Jézus című versében árulja el, hogy számára Jézus nem olyan erőt adó, valóságos személy, mint amilyen lehetne.
• A költő sokat harcol a verseiben Istennel, a szerelmeivel is. Ezek a gyötrődések mit adnak a gyerekeknek, aki az iskolában találkoznak a költeményeivel?
– Ha valaki küzd valamiért, az nem rossz dolog, hiszen az egész élet küzdelem. „Előtted a küzdés, előtted a pálya, / Az erőtlen csügged, az erős megállja. / És tudod: az erő micsoda? – Akarat, / Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat” – mondta Arany János. A küzdést senki nem kerülheti el, megküzdünk önmagunkkal, másokkal, a körülményekkel. Tehát az élet küzdelem, a küzdés pedig pozitív dolog. Csak az a kérdés, hogy miért küzdünk, milyen eszközökkel, kikre számíthatunk. Megengedünk-e például, visszavágást, durvaságot, lejáratást, vagy ezeket egyáltalán nem engedjük meg.
• Küzdelmei tiszták voltak?
– A mi küzdelmeink sem mindenben tiszták, de pusztán az megérdemel minden figyelmet és megbecsülést, hogy küzdésre méltónak látjuk az életet, hogy küzdünk a természetünkkel, a rossz jelenségekkel, küzdünk a jó érvényesüléséért, nem pedig megadjuk magunkat, hogy közönyösen, fásultan éljünk. Ady tollal küzdött, és ebben is lehet hibákat elkövetni. De sokatmondó, hogy Petőfiről azzal a címmel írt, hogy Petőfi nem alkuszik. A legnagyobb küzdelem önmagunkkal folyik. „Már magamat sem ismerem / S Hozzád beszélni rontás fullaszt.” El-elárulja Ady is, hogy mennyit küzd önmagával.
• Az előadáson azt mondta, annyit ér számunkra egy-egy költő, ahány versét tudjuk fejből. Ezek alapján mennyit ér számunkra Ady?
– Az előadásaimon mindig megkérdezem a közönséget, ki tudna elmondani egy verset Adytól. Ritkán jelentkezik bárki. Negyven vagy ötven évvel ezelőtt lehet, hogy a közönség tíz vagy húsz Ady-verset is el tudott volna mondani. Azoknak a verseknek, mint A föl-földobott kő, A grófi szérün, A Hortobágy poétája, Az Értől az Oceánig, a Fölszállott a páva a hatvanas meg a hetvenes években nagy keletjük volt. Akkor el lehetett volna mondani, hogy „ifjú szívekben élek”, ami szintén egy Ady-verscím. Gimnazista koromban versengve tanultunk Ady-verseket, mindenki mást. Egy osztály vagy egy közösség több tucat Ady-verset is elmondhatott volna. Most nehéz egy-két emberre is rábukkanni, akik elmondanak akár egyet.
• Mi lehet ennek az oka?
– Ennek az az oka, hogy a tanári pályán is visszaszorult a memoriter alkalmazása. Pedig szerintem a magyartanárok úgy szerettethetnék meg a költészetet, hogy ők maguk az órákon fejből mondanak verseket. Ezzel tanúsíthatják, hogy mennyire sokat jelent egy vers. Azt is elmondhatják, hogy mikor tanulták meg, vagy mikor jelentett számukra sokat az a vers. Szerintem az irodalomoktatás mindmáig csenevész. A líra elég mély dolog, és még az irodalomtanárok is inkább az elbeszéléseket vagy a regényeket kedvelik, nem annyira a mélyebb drámákat vagy a lírai megfogalmazásokat. De nem hiszek teljesen abban sem, hogy az iskolának kell megszerettetnie a költészetet. Mindenki azt szereti meg, amit személyesen fölfedez. Ha könyvtárban járunk, leemelünk egy Ady-kötetet, és megakad a szemünk valamin, azt megjegyezhetjük, leírhatjuk, az interneten előkereshetjük. A versolvasás visszafogottsága a gondolkodás általános visszamaradottságával magyarázható.
