Házi kápolna a családi ház tövében

Mgr. Borbély Zoltán orgonaművésszel és feleségével, dr. Miklós Réka egyházzenésszel többször is beszélgettem az elmúlt években, hiszen azóta, hogy Grazból hazaköltöztek Zentára, Zoltán szülővárosába, nagyon sok egyházzenei történésnek voltak mozgatói, kezdeményezői. Ezúttal a találkozásunk apropóját az adta, hogy tavaly családi házuk udvarában egy kápolnát építettek, amely saját elmélyülésüket is szolgálja, ugyanakkor a közösségi életnek is egy újabb színteret adtak.

A Krisztus Király házi kápolna a házuk tövében, tulajdonképpen a házuk folytatásaként épült fel, a kívülről jövő az udvarról talál bejáratot, ők maguk pedig az ebédlőjükkel összekötő folyosóról. Nyugalmat árasztó a hely, az utcáról nem is látni, a járókelő csak annyit vehet észre, hogy az emeletes házuk mellett van még egy hozzákapcsolt, szintén magas épület. A kapujuktól hosszú udvari járda vezet a bejáratáig, és mögötte szántóföld van, tehát a külső zajok sem igen juthatnak be. Ahogy belépek, meleg van bent, Zoltán már rám vár, és Réka is azonnal megérkezik. A fal mellett felállított padokra ülünk le beszélgetni.

• Milyen igény hívta életre, hogy házi kápolnát építsetek az udvarotokban?

Réka: – Mindketten egyházzenei háttérrel rendelkezünk, egyetemi oktatást is kaptunk ezen a téren, Zoli orgonaművész, én pedig gregorián karvezetési mester szakon diplomáztam, és ezután egyházzene-tudományból írtam a doktori munkámat Grazban. Volt egy saját indíttatásunk, hogy beindítsuk a vajdasági kántorképzőt, ez meg is történt, és már akkor is a férjem gyakorlóorgonáján folytak az órák, ugyanis akkor még a Jézus Szíve-templomban nem volt fűtés, és a téli foglalkozásokat a saját otthonunkban tartottuk. A nappalink elég szűknek bizonyult ehhez, ráadásul az orgonaszoba borzasztó körülmények közé, a pincébe volt bezsúfolva, és a hangszernek mindenképp szerettünk volna egy megfelelőbb helyet. Eredetileg ez a kápolna lakószobának indult, aztán önmaga adta a további lehetőségeket.

Egy szakrális térbe való visszavonulás hatalmas energiaforrás, és ebből naponta jó meríteni, főleg ebben az elvilágiasodott életterünkben. Elég sokat utazunk, és sokféle szakrális teret láttunk, tudtuk, mik az elképzeléseink. Én egy bencés közösségbe is tartozom, próbaidős obláta vagyok Németországban egy evangélikus női kolostorhoz tartó közösségben, így a bencés szellemiség jegyében próbáltuk elképzelni a kápolnát. A kialakításánál fontos volt tehát a mértéktartás, a kortárs szellem és a hagyományos érték, ami itt fel is lelhető. A kápolna négyzet alaprajzú, nagy belmagassággal, latin nyelvű felirattal a falon, de merítettünk persze a gregorián hagyományból is, hiszen mint gregorián szakos szerettem volna, hogy megfelelő betűtípusok legyenek a falon, amelyek régiesek is, ugyanakkor modernek is. A teremben körben padok kaptak helyet, így több ember is zsolozsmát tud bent végezni. A fali megvilágítás mellett döntöttünk, habár középen is van egy teremmegvilágítás. Ami a további berendezést illeti, az oltárkép mellett nagyanyám ezüsttel futtatott gyertyatartói kaptak helyet mint családi ereklyék. A családi hagyatékból származó textíliáink is vannak, ha misét tartanánk. A kápolnánk a schwanbergi bencés közösség nyomán is nemzetközi és felekezetközi spirituális hajlékká kíván lenni minden idelátogató számára. Az nagyon fontos egy spirituális hajléknál, hogy énekelt liturgia és énekelt zsolozsma is legyen benne.

Zoltán: – Több út vezetett a kápolna felé. Számomra az egyik ötletadó az volt, hogy a grazi szlovén közösség egyik tagja hosszú betegsége idején megfogadta, hogy ha meggyógyul, kápolnát építtet a Szűzanya tiszteletére, ez engem mélyen megérintett. A másik, hogy abban az időben, amikor terveztük a munkaszoba berendezését, nagy lelki krízisben voltam, egyre inkább kikristályosodott, hogy kápolnát szeretnék, ahol egyedül lehetek Istennel. A kápolna megálmodása, megtervezése életem egyik legszebb projektje lett.

• Mélyen hívő emberek vagytok. Három kislányotok van. Gyermekeiteket hogyan vezetitek a hit útjára?

Réka: – A gyermekeink nem járnak az iskolai hittanra, és én ezt vállalom is, mert mi a plébániai hittant fontosabbnak tartjuk. Erőltetni soha nem erőltettünk semmit, a gyerekek maguktól vesznek el, amit szeretnének. Nem mondom, hogy mindenbe be akarnak kapcsolódni, de ünnepekkor bevonjuk őket egy egyszerűbb, gyerekbarát zsolozsmába, az nekik is érdekes esemény. Olyankor eljött az ovis pajtásuk is családostul, és nagyon jó volt, mert a kisgyermek az agapét egészen másképp érezte át, mint azt egy felnőtt teszi. A gyerekek bevonása sem az egyházzenei tevékenységünkbe, sem a liturgiába nem lehet egy merev pedagógia része. A gyerekek rengeteget elraktároznak ebben a korban, és majd később bontakozik ki belőlük. Csak egy példát említenék, hogy az öt és fél éves kislányomat egy alkalommal el kellett magammal cipelnem kóruspróbára, végigvárta azt, és két héttel később elkezdte a polifon részeket maga énekelgetni. Ez egy kéthetes ülepedési szakasz után történt meg, de hány példát hallunk arra, hogy a gyerekből évek múltán jön ki valami, amit raktározott. Mi így állunk ehhez a dologhoz. Szívesen énekelik a lányaink az adventi hírnököt, ilyenkor az asztali imát arra cseréljük fel, tudják, hogy milyen liturgikus időben vagyunk, és az alapdolgokat már a három és fél éves is ismeri.

Zoltán: – Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy én a vallásosságot rossz szónak tartom, mert a vallásosság mindig egy külső máz, és én azt mondanám, hogy mi a gyerekeket hitre neveljük. Én sem tartom magam vallásosnak, hanem hívőnek.

• Azóta, hogy megépült a kápolna, sok mindennek teret ad, és nem csak a család spirituális elmélyülését szolgálja. Milyen tartalommal töltődik meg?

Zoltán: – Kóruspróbákat, alkalmi, ünnepi imaórákat tartottunk itt, most, hogy a Jézus Szíve-templomban beindultak a vajdasági Pax Humana zentai rendezvényei, ezt mindig összekapcsoljuk egy itthoni rendezvénnyel is, amelyet a kápolnánkban tartunk. Cseh Péter Mihály nagydorogi atyának, a zentai Nagy József atyának volt itt lelkigyakorlata, és tervezünk még hasonló szép lelki alkalmakat, továbbá kántorképzős foglalkozásokat és magánének- és orgonaórákat is tartunk itt.

Réka: – A kápolna otthont adott a Házas Hétvége több rendezvényének is. Mi ebbe a programba januárban kapcsolódtunk be, és az első találkozókat itt tartottuk meg Nagy József atyával, és egy külön élmény volt, hogy itt összekovácsolódtunk, és utána az agapé a mi nappalinkban volt, tehát mindig volt a kápolnának egy hívogató szava.

Zoltán: – A házasságunk válságos időszakba került, úgy indultunk el a Házas Hétvége közösség felé, hogy gondunk volt, ezt szerettük volna megoldani, és ezt másoknak is ajánljuk, mert ez egy olyan közösség, ahol a házastársak közötti kommunikációt fejlesztik és tanítják, és nekünk sokat segített. Így indult, hogy az alapozó kurzus után a további találkozókat itt tartottuk.

• Mikor volt a kápolnaavató?

Réka: – 2018 novemberében, Krisztus Király ünnepén, és ez alkalomból Szakály Józsefet, a szabadkai Munkás Jézus-templom plébánosát, barátunkat és a kántorképző előadóját meghívtuk, hogy tartson egy ünnepélyes énekelt vesperálást. Gyönyörű szép volt, és habár ez nem igazi búcsú, mert itt nincs gyónás meg áldoztatás, és nincs mise, de attól függetlenül ez volt a mi ünnepünk. 2019-ben ugyanezen az ünnepen ugyanígy meghívtuk a most már prépost atyánkat Szabadkáról, és akkor a család is jelen volt a kápolnában. Eljöttek a férjem szülei, néhány rokon, az ovistársak, meg szülők, akik ugyancsak házas hétvégések, és egy családi esemény alakult ki.

• A kápolnában kapott helyet az orgona is. Zoltán, te itt is gyakorolsz?

– Az elmúlt években itthon egy szűk folyosón voltam kénytelen gyakorolni, és most nagyon örülök ennek a térnek. Ahogy mondta, kántorképzős foglalkozások is vannak itt, de az is megesik, hogy ha a zeneakadémia hallgatóival nem tudunk összehozni egy időpontot, akkor eljönnek ide hozzám órára a kápolnába.