A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat Vajdaság közös szervezésében második alkalommal folyik Zentán viseletkészítő tanfolyam. A 120 órás képzés az ősszel kezdődött és március végéig tart. A tanfolyamvezető Tajti Erzsébet ruhaipari szakoktató, a Hagyományok Háza viseletkészítő-oktatója, valamint munkatársai, Donkóné Birkás Tünde és Borbásné Budai Valéria ruhaipari szakoktatók.
A képzésre 14 hallgató jár 8 településről: Magyarkanizsáról, Horgosról, Bácskossuthfalváról, Hódegyházáról, Szenttamásról, Nagykikindáról, Felsőhegyről és Zentáról. A viseletkészítő tanfolyam előzményeiről Nádi Karolina koordinátort kérdeztük.
• 2018-ban már volt egy viseletkészítő tanfolyam, 2019 őszén pedig másodszor is elindították. Milyen igény hívta életre a képzéseket, és mutatkoznak-e már az eredmények?
– A tanfolyamnak egyértelműen látszik az eredménye abból is, hogy az előző tanfolyamon végzett varrónők igen sok megrendelést kapnak. Az első tanfolyam előtt nem volt hasonló a Vajdaságban, és nagyon kevés olyan ember volt, akihez egy néptánccsoport vagy egy kórus tanácsért folyamodhatott, illetve még ha néprajzosoktól kaphatott is tanácsot, nem volt, aki elkészítse, vagy csak nagyon kevesen. A megnövekedett pályázati lehetőségeknek köszönhetően tényleg sokan megtehették mostanában, hogy új viseleteket varrattak, és részben ez sarkallt bennünket arra, hogy elindítsuk a tanfolyamot, és hogy másodszor is megszervezzük. Ez a probléma, hogy nem voltak varrónők, akik megvarrják és szakszerűen elkészítsék a ruhákat, mindenhol jelentkezett, hiszen minden településnek van művelődési egyesülete, mindenhol szeretnek szép ruhát viselni, így művelődési egyesületek képviselői is járnak a tanfolyamra, és varrónők is.
A tanfolyam oktatói által a vajdasági varrónők megismerkedhetnek a magyar paraszti kultúra egyik legreprezentatívabb területével: a népviselettel, mind elméleti, mind gyakorlati síkon. Az első tanfolyam vizsgadarabjaiból készült kiállítás nagy sikerrel járta be a vidéket, egyes darabjai Egerbe és Kunhegyesre is eljutottak.
Aztán igazán szerencsésnek éreztük magunkat, amikor másodszor is vállalták oktatóink, Tajti Erzsébet tanfolyamvezető és oktatótársai, Donkóné Birkás Tünde és Borbásné Budai Valéria, hogy a kilométereket nem sajnálva hónapról hónapra eljöjjön hozzánk, hogy átadják rendkívül széles körű tudásukat, sokéves tapasztalatukat.
• Sokfelől jönnek a hallgatók, és sokféle előtudással. Milyen tananyagot irányoztak elő a számukra?
– A tanfolyamon minden résztvevő olyan értékes ismereteket sajátíthat el, amit a maga gyakorlati tudásának megfelelően a későbbiekben alkalmazni tud, hiszen a csoportok eltérő előtudású személyekből állnak össze: ki-ki erősebb technikai vagy esetleg néprajzi tudással érkezik. Ez így volt az első tanfolyam esetében, és most is.
Külön öröm számunkra, hogy oktatóink a saját szülőföldjük népviseletének tanulmányozására biztatják a hallgatókat. Emellett arra is biztatják őket, hogy bátran vegyenek részt a különféle pályázatokon, megmérettetéseken, s ezzel is gyarapítsák tudásukat – így történt, hogy kiválóan szerepeltek az előző tanfolyam hallgatói a népi iparművészeti zsűrizésen, most többen, a második tanfolyam hallgatói közül is a békéscsabai textiles konferenciára készülnek, s bízom benne, hogy majd hamarosan a Országos Népművészeti Kiállításra is.
Az oktatóknak is, és nekünk, szervezőknek is fontos, hogy az általános anyagok mellett és a jól ismert tájegységek viselete mellett a hallgatók megismerkedjenek a vajdasági viseletekkel is. Az előző tanfolyam során behatóbban megismerkedtek Doroszló viseleti anyagával, most pedig dr. Silling István néprajzkutató és felesége, Mária jóvoltából a bácskertesi-kupuszini viseletet mutatták be, és külön öröm volt, hogy egy fityulát teljesen szét is szedtek a hallgatókkal együtt, hogy lássák, hogyan kell a kupuszini fityulát elkészíteni, mert sajnos a falujukban nincs már olyan szakember, aki készíti.
Általános és helyi ismeretek
Tajti Erzsébet tanfolyamvezetőnél a képzés részleteiről érdeklődtünk:
• Mi az, ami belefér ebbe a 120 órás képzésbe? Mennyire lehet részletekbe menően foglalkozni egy-egy tájegységgel?
– Először is, szeretném elmondani, hogy nagyon jó a csapat, nagyon ügyesek az asszonyok, és szívvel-lélekkel dolgoznak. Ami a tananyagot illeti, tematikusan haladunk, de azon belül szabadon változtathatunk, és változtatunk is, tehát egy tanfolyam sem egyforma. Az előző tanfolyam anyagába a doroszlói helyi viselet került bele, most a kupuszinai hagyományőrzők mutatták be a viseletet, tehát mindig vannak vendég előadóink, illetve Nagy Abonyi Ágnes zentai néprajzkutatótó adja a legnagyobb segítséget. A decemberi találkozónk alkalmával egy egész Bácskát, Bánátot átfogó előadása volt, amelyben az itt élő, nemcsak magyar nyelvű, hanem szerb, horvát, bunyevác nemzetiségek viseletébe is bevezette a hallgatókat. Tehát kapunk segítséget, és célunk is, hogy ne csak az általános, régies magyar paraszti viseleteket nézzük meg, szabjuk ki és varrjuk meg, hanem a helyit is erősítsük.
Elméleti és gyakorlati része is van a képzésnek, és minden néprajzi területről kiemelünk egy-két népcsoportot vagy viselettörténetileg markánsabb települést, és azokkal foglalkozunk. Az elméleti előadásokat elméleti vizsga is követi, és a tananyag elsajátításához a hallgatókat jegyzetekkel látjuk el, és nekik maguknak is kell gyűjtőmunkát végezniük.
• Elég komoly diplomamunkát kérnek a hallgatóktól!
– Nem szoktuk titkolni, hogy a tanfolyam végén egy minimum húszoldalas dolgozattal zárnak, és egy 14-15 tételből összeállított elméleti kérdéssorra adnak választ. Van, aki a vizsgadolgozata mellé vizsgaremeket is csatol, ami nem kötelező, de ajánlatos. Aki képes rá, és olyan anyagot választ, azt valóra is váltja, vagyis nemcsak papíron írja le, hanem meg is varrja, és öt tökéletesen elkészített munkadarabot kell a vizsgára hozni.
• Blokkokban folyik a képzés, vagyis minden hónapban egy hétvégét töltenek Zentán, amikor csütörtöktől szombat estig tartanak a foglalkozások. Mekkora fejlődés tapasztalható a hallgatóknál ősz óta?
– Személyre szabott a fejlesztésünk. Szerencsés vagyok, mert két szakoktató kollégám is elkísér, Donkóné Birkás Tünde és Borbásné Budai Valéria, és mi mindhárman ruhaipari szakoktatók vagyunk, de autodidakta módon és különböző tanfolyami oktatásokon szereztük meg a néprajzi ismereteinket, valamint a viselet- és divattörténeti ismereteinket. Így hárman a 14 hallgatónak olyan személyre szóló mentorálást adunk, hogy mindenki azon a területen teljesedhet ki, amelyiken a legjobb. Látjuk, hogy ki az, aki képzett varrónő, és miben lehet megerősíteni a viseletkészítés terén, ők könnyebben is veszik az akadályokat, tehát gyorsabban tanulnak. Vannak olyan hallgatók is, akik a varrás terén nem képzettek, viszont gyermekcsoport- vagy tánccsoportvezetők, néprajzi alapismeretekkel rendelkeznek, és mondjuk az a céljuk, hogy saját csoportjuknak egy esztétikus színpadi fellépőruhát készítsenek, őket ebben segítjük. Van olyan is, aki csak a fejdíszeket kutatja, vagy már készíti is, és annak próbáljuk tágítani a látókörét. A tanfolyam végén zsűriztetni fogjuk a munkadarabokat, hogy a Hagyományok Háza és a népi iparművészeti zsűri által jóváhagyott zsűriszámokkal ellátott munkadarabok szülessenek. Fontos még az is, hogy a hallgatók nem egyforma darabokat készítenek, de még az egyformán belül is törekedünk az egyediségre.
• Úgy tudom, az első tanfolyam hallgatóival azóta is tartják a kapcsolatot. Össze tudják-e őket fogni, igénylik-e továbbra is az önök támogatását?
– Közösséget építettünk a tavalyi csoporttal, és most is ezt tesszük. Fontos, hogy jó hangulatban teljenek a foglalkozások, ne csak a száraz tananyaggal foglalkozzunk. Az idei hallgatókkal is december elején megajándékoztuk egymást, úgynevezett szeretetvendégséget tartottunk, amit mi, oktatók is nagyon élveztünk, és hallgatók is értékelték. Tehát nemcsak a tananyagra szorítkozunk, hanem az emberi oldalunkat is igyekszünk megmutatni mi is, és ők is. Az első generációval is van egy internetes zárt csoportunk, azon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Kérdeznek tőlünk, tehát továbbra is számítanak ránk. Most éppen a békéscsabai textiles konferenciára készülünk, és akiknek van kedve pályázni, azt segítjük, amennyire tudjuk. Azt szeretnénk, ha egy közösség jönne létre, a fizikai távolság ellenére tartanánk egymással a kapcsolatot, és úgy látjuk, hogy erre igény is van.
