Érccel mért életek

Tavaly év végén mutatták be Kabók Erika Érccel mért életek – Radnóti Miklós nyomában című filmjét, amelyet a XIX. Lakiteleki Filmszemlén két különdíjjal is jutalmaztak: a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, valamint a Honvédelmi Minisztérium különdíjával. A film egyrészt Tóth Péter Lóránt versvándor vállalását mutatja be, aki Bortól Abdáig végigjárta az erőltetett menet útját, másrészt azt is körbejárja, hogy mi minden őrzi a munkaszolgálatosok emlékét Borban. A mintegy húszperces film új, izgalmas információkat tartalmaz a bori munkaszolgálatosok sorsáról, akiket Magyarország fejenként mintegy 30 kiló ércért adott el, és kötelezett kényszermunkára.

A film operatőrjei Hegedűs Dániel, Ótos András és Farkas Miklós, vágója Slobodan Gabrić, narrátora Kartali Róbert, szerkesztője és riportere Kabók Erika, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese és a Magyar Televízió munkatársa, akit a film létrehozásáról, a benne található újdonságokról és a bori Radnóti-kultuszról kérdeztünk.

• Hogyan, miért készült el ez a film?

– Nagyon keveset tudunk arról, hogy mi történt Radnótival, amikor 1944-ben Borban volt. Meg akartam tudni, van-e kultusza ott, ahol életének utolsó hónapjait töltötte, majd amikor információkhoz jutottam, szükségét éreztem annak, hogy ezeket másokkal is megosszam.

A kezdetek 2001-ig nyúlnak vissza, amikor a Politika című napilapban olvastam egy aprócska hírt arról, hogy ellopták a bori Radnóti-szobrot. Ez Varga Imre szobrászművész munkája volt, amely támaszkodva, viharkabátban, hatalmas cipőben, előrebiccentett fejjel ábrázolja a költőt. Ismertem és szerettem ezt a szobrot, ezért amikor meghallottam, hogy ellopták, fölkerekedett bennem a vágy, hogy megtudjam, mit jelent ez a boriaknak, annak a városnak, a lakóinak, ahol Európa egyik legnagyobb kényszermunkatábora volt. Úgy gondolnak-e rá, hogy egy szobor eltűnése nem nagy dolog, máshol is előfordul, sajnos ilyen világot élünk, vagy esetleg sokkal többet jelent nekik a Radnóti-szobor?

Találkoztam a polgármesterrel, a múzeum igazgatónőjével, írókkal, költőkkel, a kultúrközpont vezetőjével, és azzal az élménnyel tértem vissza, hogy Radnótinak igenis kultusza van Borban. A halálának évfordulóján minden évben kilátogatott az értelmiség a Bori-tó partjára, ahol a szobor is állt a valamikori Heidenau tábor közelében, arccal Magyarország felé fordulva. Nem említették Radnótit a vezetéknevén, „naš Miklós”-nak hívták. Számukra a kényszermunkatábor és a második világháború szörnyűségeinek szimbóluma volt Radnóti.

Ekkor döntöttem el, hogy mindent megmozgatok annak érdekében, hogy újra álljon a szobor. Egymagamban ezt nem tudtam véghez vinni, így Kasza Józsefhez fordultam, aki akkor a VMSZ elnöke és Szabadka polgármestere volt. Ő ígéretet tett, hogy segít pénzt szerezni. Fölhívtam Varga Imre szobrászművészt, aki elmondta, hogy a nemzetközi előírások szerint egy formából öt szobor önthető, amiből négyet készítettek el. Így volt még egy lehetőség, ezért mondtam, hogy megpróbálom kijárni, hogy újra álljon a bori Radnóti-szobor. A művész úr elnevette magát, és annyit mondott: „Aranyoskám, maga milyen naiv!” Végül mégis sikerült.

Megkezdődtek az előkészületek, Varga Imrével leutaztunk Borba, kiválasztotta a város által fölkínált helyszínek közül az egészségház előtti teret, és 2004-ben, Radnóti halálának hatvanadik évfordulóján fölavatták az új szobrot. A város azt is fölajánlotta, hogy adnak bronzot, öntőmestereket, elkészítik a talapzatot, de a művész úr kívánsága az volt, hogy az ő felügyelete alatt öntsék ki a szobrot, és a saját öntőmesterével dolgozhasson együtt, abból az anyagból, amit addig is használtak. Ezért Budapesten öntötték ki a szobrot, és a kész alkotást hozták Borba.

• Milyen újdonságok derülnek ki a filmből a nézők számára?

– A műfajt úgy határoznám meg, hogy ismeretterjesztő szándékkal készült dokumentumfilm. Azt szerettem volna, hogy a néző minél több információt kapjon egyfelől arról, hogyan működött a munkatábor, másfelől arról, hogy mi történt Radnótival. Harmadrészt azt is szerettem volna bemutatni, hogy mi az, amit Borban láttam, tapasztaltam.

Fölkerestem azt a családot, akiknek a háza a Heidenau táborral szemben állt. Itt raboskodott Radnóti Miklós a társaival együtt. A legenda szerint a Mošić családtól kaphatta azt a kockás füzetet, amelybe följegyezte életének utolsó tíz versét, és amely később Bori notesz néven híresült el. A túlélők azt mesélték, kevéske élelmet cserélt el a füzetért. Arra voltam kíváncsi, tud-e minderről valamit az ott élő család. Stevan Mošićtyal beszéltem, aki nem tudta megerősíteni a történetet, de nem tartja kizártnak sem, mivel az ő apja és annak testvére akkoriban iskolás fiúk voltak, és lehetett füzetük, amit akár Radnótinak is adhattak.

A notesz mellett a másik új információ, ami megjelenik a filmben, a magyar munkaszolgálatosokkal kapcsolatos. Olvastam egy bori kolléganő írását arról, hogy mekkora tiszteletlenség az, hogy hétezer zsidó van eltemetve a bori temetőben, de nem gondoskodik senki a környezetről, nem kaszálták le a füvet sem. Ennek nyomán indultam el, és próbáltam megtalálni az emlékművet. Először a régi temetőben kerestem, kétméteres gazok között, elhanyagolt részen, majd kiderült, hogy az új temetőben van. Megrendítő élmény volt körbejárni, ugyanis három méterrel mögötte két, egymással párhuzamos járda fut, amelyek között föl van púpozva a föld. Ha ott hétezer munkaszolgálatost temettek el, az borzasztó. Egy vasrácsos ajtót is láttunk, amelyről a temető egyik alkalmazottja azt mondta, hogy ott a magyarok vannak eltemetve. Végül kiderült, hogy 47 ládika van, amiben magyar munkaszolgálatosok csontjai vannak. Se dátum, se semmi, nem tudtuk, ki alakította ki a kriptát, ki és honnan hozta a csontokat, illetve mikor történt mindez. Ez most augusztusban történt, amikor ismét leutaztunk Borba, és Tóth Péter Lóránt versvándor elindult az erőltetett menet útján. Próbáltunk az esemény mellett más információkat is begyűjteni.

• Hogyan látja, Radnóti megkapja a neki járó elismerést akár nemzeti, akár nemzetközi szinten?

– Borban mindenképpen. A magyar kormány 1979-ben Radnóti-szobrot ajándékozott a városnak, és ekkor alapult a helyi könyvtár is. A bori könyvtár első kiadványa a Bori notesz volt, ami szerintem egy nagyon szép gesztus. A tavalyi jubileumra sem választottak másik kiadványt, hanem Bori noteszek címmel ugyanezt adták ki újra. Ehhez fölhasználták a versek fordításait és Aleksandar Zograf belgrádi karikaturista képregényét a bori történésekről és a Bori noteszról. Tehát a könyvtár megalapítását és jubileumát is egy-egy Radnóti-kiadvánnyal ünnepelték, ami szerintem fontos döntés volt. A szobor újraállításával kapcsolatban nagyon is nyitott volt a város, minden támogatást megadott. Én értelmiségiekkel tárgyaltam, és ők mind azt a benyomást keltették, hogy Radnótinak ott bizony kultusza van.

• Önmaga számára mit jelent Radnóti?

– Azok a versek, amelyeket maga után hagyott, a világirodalom gyöngyszemei. Tragikus sorsú költő, aki 35 évesen olyan szerelmes verseket tudott írni embertelen körülmények között, amelyek gyöngyszemekké nemesítik ezeket a sorokat.

• A közönségnek mikor lesz lehetősége megnézni a filmet?

– Egyrészt most folynak a tárgyalások a Magyar Televízióval arról, hogy műsorra tűzzék. Másfelől valószínűleg föltöltjük majd az egyik filmmegosztó oldalra is. Azt szeretném, ha minél több iskoláshoz eljutnának ezek az információk, mert nem csak a szoborról vagy Borról van benne szó. A film szinte két részből áll: a bori történet mellett a versvándor vállalását is elmeséli, aki 820 kilométert tett meg gyalogosan, illetve egy kis szakaszt vonaton. Néhány helyszínen jelen voltam, és ennek apropóján Radnótiról és az erőltetett menetről is próbáltam információkat zsúfolni a kisfilmbe, elsősorban a vajdasági szakaszról. Ha lehetséges, szeretném az iskoláknak ingyenesen eljuttatni a filmet. Mindössze 19 perces, szerintem minden magyartanár megengedheti magának, hogy ennyi időt Radnótinak szenteljen. A vetítésnek ma már nincs technikai akadálya, nem kell hozzá különösebb fölszerelés, így nagyon sok gyerekhez eljuthat a film.