Resócki Rolland közel tíz éve kutatja a bácskai és a bánáti Tisza mente tradicionális táncéletét és tánckultúráját. Erre a területre az eddigi néptánckutatás „fehér foltként” tekintett. Az aktív táncolás mellett tamburaprímásként és vőfélyként is tevékenykedik.
Honnan jött az ötlet, hogy néptánckutatással foglalkozz, mi motivált erre a feladatra?
– A néptánc a szenvedélyem, ezért úgy éreztem, mindenképpen tudnom kell az összes vajdasági táncelemről. Sokszor kérdezősködtem, hogy hol találhatnék olyan táncanyagokat, amelyek segítségével megismerkedhetek a saját tájegységem táncaival, de mindig azt a választ kaptam, hogy ezeket senki nem gyűjtötte. Számomra ez hihetetlennek tűnt, ezért nem hagyott nyugodni, így hát komolyabban is utánajártam. Megtudtam, hogy a moholi Bartusz Szilvi bácsi rengeteg videóanyagot készített, de mire felkerestem volna őt, sajnos elhunyt, a hozzátartozói pedig az összes eddig összegyűjtött anyagtól megváltak. 2010-ben kezdtem el mélyrehatóbban vizsgálni ezt a témát. A továbbiakban sikerült felvennem a kapcsolatot a budapesti Zenetudományi Intézet munkatársaival, és mint kiderült, bizony ott voltak a Zenetudományi Intézetben a táncos gyűjtések Óbecséről, Moholról, Völgypartról és Kispiacról, egészen a polc alján porosodtak. Ennek kapcsán 2013- ban szerveztem is egy tanulmányutat.
A bácskai Tisza mente néptánckutatása terén elért eredményeidért 2016-ban elnyerted a Népművészet Ifjú Mestere címet Budapesten. Akkor abban a pillanatban milyen érzések kavarogtak benned?
– Mérhetetlenül nagy elismerést jelent számomra, viszont egy kis ürességet is éreztem, hiszen egészen addig rengeteget dolgoztam. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy még csak most kezdődik a történet, elkezdtem népszerűsíteni, használatba venni a leírtakat. A kitüntetés még inkább arra ösztönöz, hogy folytassam a kutatásaimat. Bízom benne, hogy hosszú távon lesz ennek hozadéka.
Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Néprajz Tanszékének mesterszakos hallgatója vagy. Miért tartottad fontosnak, hogy beiratkozz az egyetemre?
– Az alapképzést tavaly fejeztem be a Néprajz Tanszék táncantropológia szakán, majd ugyanezen a szakon folytattam a tanulmányaimat mesterképzésen, illetve a doktori cím megszerzése is a terveim között szerepel. Az egyetemre való beiratkozást azért tartottam fontosnak, mert úgy éreztem, mindenképpen folytatni szeretném azt, amit eddig kikutattam. Egyik nagy célom, hogy az összes Tisza menti néptáncanyagot megírjam egyetlenegy könyvben, amelynek célja, hogy minél többen megismerjék a benne lévő táncos folyamatokat, motívumokat stb. Mindez jó érzéssel tölt el, hiszen az a tudat, hogy valami értékeset hagyok magam után, rendkívül lelkesítő számomra.
Táncoktatóként hogyan látod, mennyire érdeklődnek a mai fiatalok a néptánc iránt?
Fiatalok, barátok, vajdasági néptáncosok (Fotó: Gruik Ibolya)
– Szerencsére a tanítványaim is ugyanolyan elhivatottak a hagyományok iránt, így ők is szívesen meghallgatnak egy jó széki lassút, mint ahogy mi is így tettünk annak idején. Emlékszem, hatodikos koromban a téli szünetet csak azzal töltöttük, hogy minden egyes estén másnál tanyáztunk, elővettük a kazettákat vagy CD-ket, amelyeken végighallgattuk a koreográfiákat, majd ugyanazokat eltáncoltuk újra meg újra. Ez így ment éveken keresztül. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a gyerekeket már tízéves korban kell elszántan tanítani, hogy beléjük rögződjenek a népi táncok, motívumok, ugyanis ők valóban használni fogják ezeket a táncanyagokat, akár lakodalomban is.
Jelenleg milyen terveid vannak?
– Bár ez hosszú távú tervnek mondható, de szeretném elindítani a Cécómozgalmat, amelynek a lényege, hogy hétvégente a Tisza mentiek összeüljenek tamburázni és táncolni, ahol csak a zene és a tánc játszik szerepet. Persze, ehhez az kell, hogy elvessük a néptánc magját.
