A pünkösd az egyik legnagyobb keresztény ünnep, a Szentlélek kiáradásának ünnepe, amelyet egyúttal az egyház születésnapjának is tartanak. De milyennek is ismerjük ezt az egyházat, a szeretet egyházát? Többnyire férfiközpontúnak, a nők szerepét a gondozásra, a családban való helytállásra korlátozza. Pedig a Bibliában számos olyan női alakról olvashatunk, akik tettrekészségükkel, bátorságukkal, eszükkel egy patriarchális világban is megállták a helyüket, így azoknak a nőknek is példaképek lehetnek, akik nem ragaszkodnak a konzervatív életvitelhez.
Dr. Perintfalvi Rita katolikus teológust, Ószövetség-kutatót, a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanárát a feminista teológiáról kérdeztük, valamint arról, hogy mit mond a keresztény egyház és a Biblia a nők szerepéről, jogairól, egyenrangúságáról.
A feminista teológia elsőre ellentmondásos szókapcsolatnak tűnhet, hiszen a kereszténységről azt gondoljuk, hogy konzervatív értékeket képvisel, míg a feminizmusra úgy tekintünk, mint ami modern elveket vall. Hogyan egyeztethető össze mégis a kettő?
– A feminista teológia már az 1960-as években megjelent, nem egy teljesen új dologról van szó. Sajnos ennek ellenére kelet-közép-európai kontextusba még hatvan év elteltével sem gyökerezett meg ez a gondolat. Tehát annak, hogy a feminizmus, a feminista kritika megjelenik a teológiai gondolkodásban, több évtizedes múltja van. Ez a folyamat elsősorban az Egyesült Államokban, majd Nyugat-Európában indult meg, a mi régiónkba jóval később gyűrűzött be. Ettől függetlenül a feminista teológia úttörői már nagymamakorban vannak. Éppen ezért nagyon meglepő számomra, hogy ez a téma mekkora csodálkozást, megrökönyödést vagy éppen ijedséget vált ki a hallgatóságból például Magyarországon is. Holott van a feminista teológiának hagyománya. Ezek a teológusnők professzori címeket szereztek, egyetemi katedrán tanítanak, és meghatározzák a teológiai gondolkodást immár hatvan éve Európában is.
A Bibliában mennyire jelenik meg a férfi és a nő egyenlősége?
– A feminista teológia a teológiai diszciplínákon belül mindenhol megjelenik. Sokan nem is gondolnák, hogy a teológia mennyire összetett tudomány, hány különböző ága van. Ezek közül az egyik a szentírástudomány. Tulajdonképpen ez a teológiai irányzat teszi fel először a kérdést, hogy mit mond a Biblia a nőkről, a női szerepekről, Isten női tulajdonságairól. Olyan kérdéseket tesznek fel, amikkel az addig szinte csak férfiak által művelt hagyományos teológia nem foglalkozott. Ez részben érthető is, hiszen minden tudományban azok határozzák meg a tudomány tárgyát, akik művelik az adott tudományt. A teológia majdnem kétezer évig a férfiak számára volt fenntartva: ők kutathattak, ők gondolkodhattak, ők elemezték a Biblia szövegeit is. Nekik nagyon sok téma nem is jutott az eszükbe, hiszen férfiszemmel látták a világot. Nagyon fontos, női szempontból érdekes bibliai témákat nem vettek észre.
A férfi és a nő egyenlősége kapcsán az Ószövetségben már az első lapokon, a Teremtés könyvében találkozhatunk azzal, hogy az Isten megteremti az embert, mégpedig a saját hasonlatosságára, férfinak és nőnek (Ter 1,27). Ebben benne van az eredendő egyenlőség, hiszen a férfi és a nő egyforma módon az Isten képmásiságát hordozza. Ez az ő egyenlőségüknek, azonos méltóságuknak az alapja. Dorothee Sölle evangélikus teológusnő mondta, hogy ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre. Ezt vissza lehet vezetni ehhez a teremtéstörténeti gondolathoz: ha nem értik meg, hogy a nő azonos rangú és azonos jogú a férfival, akkor azt az Istent sem értik meg, aki őket a saját képmására megteremtette.
A második teremtéstörténet sokkal jobban fókuszál a nemek különbözőségére. Ennek a szövegnek a klasszikus értelmezése, hogy Ádámra az Isten álmot bocsát, kiveszi az oldalbordáját, és megteremti belőle Évát. Ádám, amikor találkozik Évával, azt mondja: ez már csont az én csontomból, hús az én húsomból. A héberül erre használt szó, az ‛äcäm, azt jelenti, hogy valami, ami lényegileg azonos velem. De miért teremt az Isten egyáltalán társat a férfinak? Ádám magányos, mert az állatok között nem talál magának olyan párt, akivel érzelmileg, intellektuálisan meg tudja osztani az életét, és akivel azon is osztozhat, hogy ő lesz az Isten képviselője ezen a világon. Ezért kap egy társat, aki vele azonos, egylényegű és mindenben egyenrangú. Ő lesz Éva.
Az Újszövetségben ebből a szempontból a páli levelek a legfontosabbak. Ezek egy része nagyon elnyomóan beszél a nőkről, de ezeket sokszor már nem maga Pál írta, hanem a tanítványai. A Galatáknak írt levelet azonban biztosan Pál írta, és ebben olvashatjuk, hogy Krisztusban nincsen többé sem férfi, sem nő (Gal 3,27). Ez azt jelenti, hogy a Krisztus után létrejövő első keresztény közösségek másképpen kezdenek gondolkozni a férfi és a nő társadalmi szerepéről. Ekkor még egy antik, erőteljesen patriarchális berendezkedésű társadalomban vagyunk, ezzel szemben ezek a közösségek azt mondják, hogy ezeket az elnyomó struktúrákat nem kell átvenniük a krisztusi közösségeknek. Van ebben egy forradalmi jelleg, ami odáig vezethető vissza, hogy Krisztus olyan mozgalmat akart létrehozni, ahol a nőnek és a férfinak azonos a rangja és a méltósága. Ez azt jelenti, hogy egyik sem nyomhatja el a másikat, tehát a nő sem a férfit. A feminizmus félreértelmezése, amikor a férfiak azt gondolják, hogy a feminista nők mind egy elnyomó struktúrát akarnak felépíteni. A feminizmusnak ez csupán egy túlkapása, de ez nem jellemző az egész mozgalomra. És ez megint csak nem az egyenlőség ideálját hordozza, hiszen egy elnyomó struktúrát építene fel, csak éppen ellenkező előjellel.
Milyen női szerepek jelennek meg a Bibliában?
– Nagyon sokféle nőképet találunk a Bibliában. A feminista szövegelemzés egyik nagy pozitív hozadéka, hogy ráirányult a figyelem a női karakterekre. Tipikus történet Márta és Mária története az evangéliumokban. Amikor Jézus meglátogatja őket, az egyik nőt, Mártát egy klasszikus női szerepben látjuk: sürögforog, elkészíti az ételt, söpröget, tisztogat, szolgálja a vendéget. A másik nő, Mária eközben egyszerűen leül Jézus lábához. A sürgő-forgó nő megkérdezi Jézustól, miért engedi, hogy a testvére egyedül hagyja őt szolgálni. A héber gondolkodásban annak idején leülni a mester, azaz egy rabbi lábához annyit jelentett, mint tanítványává válni. Azzal, hogy Mária leül Jézus mellé, hivatalosan is a tanítványiságot vállalja. Jézus azt mondja, hogy tanulni a hitről és mesterré válva továbbadni a tudást fontosabb és értékesebb, mint az a szerep, amikor az ember otthon mosogat, söpröget, takarít. Itt szemben áll egymással a kétfajta női szerep, és kérdés, hogy melyik a fontosabb. Egy mai nőnek nagyon nehéz egyensúlyba hoznia a szakmai életét és a családi életét. Jézus egyértelműen a tanítványiságot emeli ki ebben a történetben.
Az Ószövetségben nagyon sok női szerep látható. Judit az egyik kedvencem, aki megszabadítja a népet. A történetben Bethulia városát szorongatja az ellenség, nem jut nekik ivóvíz, a szomjhalál fenyegeti őket. A katonák és a hadvezérek azt mondják, hogy ekkora túlerővel szemben nincs mit tenni, meg kell adni önmagunkat. A papok azt mondják, el kell kezdeni esőért imádkozni. Mindez nem hoz eredményt. Ekkor jön Judit, a szépséges özvegy, aki átmegy az ellenség táborába. Holofernész, a hadvezér nagyon elbízza magát, azt gondolja, szexuálisan is megkaparinthatja magának Juditot, de az alkoholtól elveszíti az eszméletét, Judit pedig a saját kardjával levágja a fejét. Ez nagyon nagy megalázottságot is jelent, hiszen Judit a saját fegyverét vette el tőle, azzal ölte meg. Ezek után Judit imádkozik, és egy nagyon szép gondolat jelenik meg: „egy nő keze által szabadítottad meg, Uram, a népet”. A „keze által megszabadítani” kifejezést a párhuzamos szövegek Mózesre használják. Itt tehát Judit egyfajta szabadítóvá, Mózes női párhuzamává válik. Ebből is látszik, hogy ha az Isten női szabadítót akar küldeni, akkor női szabadítót küld. A Római levél 16. fejezete hét fontos nőről beszél, akik közül sokan Pál munkatársaiként spirituális vezetők voltak, és vallási közösségeket vezettek a saját otthonukban. Már ekkor voltak tehát fontos női szereplők.
Meg kell említeni Szűz Máriát is, akiről nagyon keveset írnak a szövegek. Ő anyaként jelenik meg, és a legfontosabb feladatot kapja: hogy az Isten fia megtestesülhessen a világba általa. Ebben az egyik legszebb momentum, hogy Mária szabadon dönthetett, hogy felvállalja-e ezt mindazzal együtt, amivel járhat az, ha József jegyeseként teherbe esik a Szentlélektől. Ha ezt valaki csupán külső szemlélőként látja, azt gondolhatja, hogy Mária félrelépett. Tehát egy olyan helyzetre mondja rá az igent, amit az emberek nagy többsége nem fog érteni, és talán meg is kövezik, hiszen az ószövetségi törvények szerint ez a büntetés járt a házasságtörésért. Máriában megvan az a fajta női bátorság, hogy mert szembemenni az ő lehetőségeit keretező társadalmi elvárásokkal. Igent mond az isteni meghívásra, pedig tudja, hogy a korabeli társadalom halállal is büntetheti.
A katolikus női szentek közül kik lehetnek még példaképek egy mai nő számára?
– Nagyon sokan vannak. Nekem Szent Rita a védőszentem, akiről azt érdemes tudni, hogy ő a lehetetlen ügyek védőszentje. Az ő története azt mutatja meg, hogy egy nő az élete során nagyon sokszor kerülhet lehetetlennek tűnő kihívások elé. Rita életében az első ilyen a rendkívül kemény, agresszív természetű férje, aki mellett kitartott, de akit végül is férfiak egy erőszakos csoportja megöl. Ritának azonban ikrei születnek tőle, és azt látja, hogy örökölték az apjuk nagyon agresszív természetét. Rita azért imádkozik az Istenhez, hogy inkább vegye el tőle a gyerekeket, de ne jussanak az apjuk sorsára, ne váljanak gyilkosokká. A két gyerek végül meghal egy betegségben, ezek után lesz Ritából szerzetesnő. A két életszakasz, a családos nőé és a szerzetesé, aki Istennek szentelte magát, nagyon különböző, de mindkettőben megjelenik az a momentum, hogy az Isten lehetetlen próbatétel elé állít. Képes vagyok-e ebbe beleállni? Szent Rita ebből a szempontból egy nagyon fontos példa.
Istenre általában férfiként gondolunk, de az előbb említetted a női tulajdonságait. Van neki egyáltalán neme?
– Nincs az Istennek neme, hogyan is lenne neki. Nagyon gyakoriak az Istenről férfiként beszélő bibliai képek: a király, az uralkodó, a bíró, a harcos. Izajás könyvében női metaforák is vannak Istenre: anya, szülő nő, bábaasszony. Ezekről sokszor elfeledkezünk. A zsidóság kezdetben nem volt egyistenhívő, hanem monolatrikus vallás volt, vagyis Jahve volt a főistenük, akiből később az egyetlen Isten lett. A többi istenség között azonban női istenek is voltak. Amikor pedig kialakult a szigorú monoteizmus, ami kizárólagosan csak egy Istent tisztelt, természetesen a férfi főistent tartották meg, hiszen ez képezte le a korabeli patriarchális társadalom gondolkodását. Ekkor kezdték a szövegeket is megtisztogatni a női képektől, a női jellegű isteni attribútumoktól, csak néhány maradt belőlük. Ilyen például a 103- as zsoltár 13. verse, amelyben helyet kap egy kettős metafora: az Isten olyan, mint egy anyaként irgalmazó atya. Ez a saját fordításom. Az eredeti héber szövegben irgalmazó atya áll, de az ő irgalmas szavuk visszavezethető az anyaméh szóra. Ez a kép az Istenhez való kapcsolódás közelségét fejezi ki: semmi nem lehet hozzám olyan közel, mint az Isten. Ez az Isten pedig megbocsátó, és egyben atya is, aki kimondta rám az elfogadó igenjét. Nagyon szép ebben a szövegben, hogy az anyai és az atyai motívum együtt jelenik meg. Ez mutatja meg, hogy az Isten valójában se nem férfi, se nem nő, másképpen mondva egyúttal nő is, és férfi is. Ez a szöveg valójában azt mondja, hogy felejtsük el ezeket a kategóriákat, nézzünk mögéjük, hiszen az Isten valójában egészen más. Ez már Karl Rahner gondolata, aki azt mondta, hogy bármilyen képet elgondolunk az Istenről, az mindig csak egy kép marad, de nézzünk néha a képek mögé, hiszen ő az, aki egészen más.
Az egyházban hagyományosan férfiak töltik be a vezető pozíciókat. Látsz ebben változást?
– A feminista kritika azt is megfogalmazta, hogy majdhogynem kétezer éve kizárólag férfiak vesznek részt a döntéshozatalban, elég csak megnézni a pápaválasztást. A második vatikáni zsinaton (1962–65) azonban már megjelentek a nők is, tanácsadói és megfigyelői szerepben, ahol nyilvánvalóan nem hozhattak döntéseket. Ami mindenképpen egy új elem, az Ferenc pápa gondolata, amely szerint akkor lenne igazából egyenlőség, ha a nőket is be tudnák vonni a döntéshozatali folyamatokba a társadalmi élet minden területén, az egyházban is. Nyilván felmerül a kérdés, hogy ezt hogyan lehet megtenni, ha a nők nem lehetnek papok. A női papságról sokáig gondolkodtak, végül II. János Pál véglegesen lezárta ezt a lehetőséget. Azóta ehhez a témához nagyon nehéz hozzányúlni, hiszen aki megteszi, az akár eretneknek is minősülhet. Ferenc pápa sem a női papságról beszél, hanem a diakonátus rendszeréről. A katolikus egyházban a papi rendnek három fokozata van: diakónus, pap és püspök. Az egyház történetében kilencszáz éven keresztül női diakónusok is voltak, de később ez a gyakorlat eltűnt. Ferenc pápa ebbe szeretné ismét bevonni a nőket. A kérdés az, hogy ez majd milyen formában és mikor sikerül. 2013-ban került a pápai székre, azóta hét év eltelt. Azt látjuk, hogy a retorika szintjén mint igény megjelenik a nők bevonása, de hogy ebből mikor lesz valóság, az akár évtizedek kérdése is lehet. Pedig ez egy sürgető téma, főleg ha azt nézzük, hogy egy vasárnapi szentmisén mekkora a női többség. Biztosan vannak ezek között a nők között olyanok, akikben megvan a vágy ennek a szolgálatnak a betöltésére.
Egy hívő nő vajon mekkora egyenlőséget tapasztal a közösségen belül nők és férfiak között?
– Ez az egyes közösségektől függ. A katolicizmuson belül is vannak különféle irányzatok. Az egészen zárt közösségek, mint a fundamentalisták, gyakran úgy gondolkodnak a nőkről, mint azt egyes páli levelekben olvashatjuk: ne szólaljon meg a közösségben, ne tanítsa a férfit. Vannak ennél sokkal nyitottabb közösségek, ahol a nők sokkal nagyobb szerephez jutnak: imákat, közösségeket, ifjúsági csoportokat vezethetnek, taníthatnak hittant. A teológiai fakultáson, egyetemi katedrákon már nagyon kevés nőt találunk. Nem azért, mert nincsenek teológusnők, vagy mert a férfiaknál kevésbé tehetségesek, hanem valahogy hiányzik a nyitottság ezeknek a nőknek az alkalmazásához. Sokszor azt érzem, hogy óriási az attól való félelem, hogy ez a fajta női szemlélet bekerül az egyházi gondolkodásba. Holott a női „másság” sokkal inkább egy gazdagító kategória. Egyházi közösségekben a nők egyenrangúsága, szerepvállalása attól is függ, hogy milyen annak a közösségnek a lelkipásztora. Ha ő támogatja a nőket, akkor jutni fog nekik szerep, de ha nem, akkor marad a templomsöprés és a virágdíszítés feladata.
