Nemzetközi művészeti műhely zajlott Zentán június 24. és 30. között neves magyar képzőművészek részvételével. A Zentai Képzőművészeti Alkotóműhely Mezei Erzsébet zentai képzőművész szervezésében valósult meg, ezúttal már a 11. alkalommal. Az idei alkotóműhely érdekessége, hogy egy népdalhoz kötik az alkotást: témájuk a Muzsikás együttes Nem úgy van most, mint volt régen… kezdetű dala, illetve ennek hangulata, érzésvilága.
A munkafolyamatról és az együtt alkotásról a műhely néhány résztvevőjével beszélgettünk.
Mezei Erzsébet elmondta, hogy hosszas gondolkodás előzte meg a témaválasztást:
– Tavaly gyűltünk össze tizedik alkalommal, az lezárása volt az első évtizednek. Most, a 11. alkalommal fölmerült a kérdés, hogy mi legyen a témánk, és úgy gondoltam, érdemes lenne megpróbálkozni a népdalokkal. Rájöttünk, hogy a választott népdal első sora mennyire jó, mennyi gondolat, érzés lehet mögötte. Nem illusztratívan, hanem a szubjektív érzések és az emlékezés mentén közelítjük meg a témát. Ez a sor mindenkiben mást mozdít meg, és mindenkinek a saját világa kerül a vászonra, papírra. A népdalok mindig nagy bölcsességeket tartalmaznak, amibe első hallásra talán bele sem gondolunk. De amikor elkezdjük boncolgatni őket, amikor elgondolkozunk egy-egy szó, egy-egy sor értelmén, akkor rájövünk arra, hogy tele vannak életbölcsességekkel. A jövőben szeretnénk megmaradni ennél a témánál, és további népdalokat találni, amelyeket földolgozhatunk a képzőművészet nyelvén.
Sáli Róza szerint ezt a témát nagyon tágan lehet értelmezni:
– Emberi vonatkozásokra, az ember egyéni életére, a karantén különleges időszakára vonatkoztathatjuk: kicsit minden megváltozott, nem ugyanolyanok a dolgok, mint azt megszoktuk. Az egész világ nem olyan, mint volt, sokkal zűrzavarosabb, és több a rombolás, az omladozás, a harc. Mindenki a saját élményei alapján értelmez. Nagyon sok festő munka közben zenét hallgat. Nekem az a tapasztalatom, hogy elkezdek festeni egy zenére, és amíg azt a képet be nem fejezem, addig nem tudok áttérni másik muzsikára. Ugyanazt hallgatom újra és újra.
Szécsi Valéria számára a múlttal való foglalkozás nem újdonság:
– Már jó ideje foglalkozom a régmúlttal, az enyészettel, a korhadozó fával, lakatlan, elhagyott házakkal. Bennem a népdal hatására is ez jött elő: egyfajta emlékezés, múltidézés, amit ugyanakkor átírunk a mostani világra, hiszen használjuk az internetet, a mai világban élünk. Számomra nagyon fontosak a gyökerek, ez a téma pedig az elmúlást, a visszatekintést, a maradandó tárgyi dolgokat idézi. De ezeket a tárgyi dolgokat felöltöztetjük emlékekkel, eszmeiséggel. Nekem festés közben is jönnek az emlékek, és bár figurálisan semmiképpen nem rakom oda, de a mély érzések, élmények odakarcolódnak.
A művésztelep résztvevőit több esetben évtizedes barátság fűzi össze, mások csak most ismerték meg egymást. Mezei Erzsébet szerint nagyon sok múlik a csapaton, nem mindegy, kik gyűlnek össze az alkotófolyamatra, és hogyan segítik egymást:
– Köztünk nincs féltékenység és irigység, megkérdezzük a másik a véleményét. Attila és Éva eddig minden telepen itt volt, Rózával körülbelül öt éve ismerjük egymást, Topolyán futottunk össze, Valival pedig négy éve találkoztunk személyesen. Ez egy kisebb, baráti művésztelep. Szombaton csatlakozott hozzánk Fődi Éva, aki azzal foglalkozik, hogy a természetből vett motívumokat, főként a terméseket kinagyítja, megmutatja a részleteit, illetve Butterer Kiss Márta, aki nemcsak nagyszerű képzőművész, de kiváló pedagógus is.
A műhelyen zajló alkotófolyamatról elmondta, hogy sokáig nem tudta, pontosan mihez is fogjon az alkotóműhely ideje alatt:
– Két dolog is motoszkált bennem, mindkettő akvarell. Becsén elkezdtem egy sorozatot, ennek a folytatása volt az egyik, amihez nem úgy állok hozzá, mint a hagyományos akvarellhez, hanem egy másik módszerrel csinálom. Újvidéken egy vonalakkal kiegészített, szálkás, színes képet készítettem, ami az akvarellnek és a rajznak az ötvözete, ennek a sorozatnak a folytatása is fölmerült bennem.
Sáli Róza a hozzá egyébként is közel álló pasztellezést választotta:
– Mindig a környező világból, a természetből indulok ki. Ha meglátok valamit, ami érdekes lehet, azt addig alakítom számítógép segítségével is, amíg el nem jutok addig, hogy megvan az alap, amiből el lehet kezdeni dolgozni. Ezen természetesen még rengeteget változtatok: színben, arányokban, formában, egyszerűsítek, összefoglalok. Nekem nagyon fontos, hogy a képnek legyen egy jól körülírható szerkezete.
Szécsi Valéria egészen másképp közelítette meg a témát:
– Mivel nem úgy van az, mint volt régen, én magammal hoztam a régi, elrontott munkáimat, ezeket festem át. Úgy közelítek a természethez, hogy mindig csak a mikrovilágot látom, egy töredéket, egy részletét a természetnek, és soha nem az egészet. A természetnek egy kiragadott fragmentumát dolgozom tovább, ezúttal fűrészporral. Nagyon kedveltem ezt a technikát, és most újra visszatérek hozzá. Egyébként akrilfestéket szeretek használni, szeretek különböző anyagokkal kísérletezni, de ezúttal a fűrészporral foglalkozom.
Kovács Éva egy grafikai eljárással dolgozott Zentán:
– A pozsonyi grafikai körhöz kötődök, klasszikus képzést kaptam. Grafikát tanultam, de átléptem festészetbe, közben volt egy kitérésem a szobrászat felé is. Zentára most fekete-fehér rajzokat, tájképeket hoztam, hogy hidegtűbe átvigyem, és lenyomtassam őket.
Csernik Attila nem hagyományos technikát választott:
– Itt, Zentán, más a hangulat, mint a többi telepen. Itt lehet kísérletezni, mindent meg lehet csinálni. A szabadságát mindenki magának szabja meg, de hogy ezt becsülik-e, elfogadják-e, az más kérdés. Itt elfogadják azt, amit mi gondolunk. Az emberből szabadon, nyíltan kirobbanhat minden, ami benne van. Én ragasztgatok, gyűrök, nem klasszikus technikát használok. Betűkkel dolgozok, ezeknek a vizuális értékére hívom föl a figyelmet. A betűknek is van vizuális értékük, mindent el lehet róluk mondani, amit a színekről is.
|
A 11. Zentai Képzőművészeti Alkotóműhelyen részt vevő művészek: Sáli Róza festőművész, Szeged |
