Pesten a hétvégeken mindig érdemes volt elmenni a Petőfi Csarnokba. A bolhapiacra. Merthogy ott aztán volt minden. Ott emeltem fel a pultról egy pillekönnyű, sörösflakon kinézetű tárgyat. Ez állt rajta: A kommunizmus utolsó lehelete. Tagadhatatlanul szellemes. Meg is vettem. Jutott mindez eszembe a minap, olvasván a híradást, miszerint elkészült az első űrillatú parfüm. Állítólag évekig tartó kísérletezés eredményeként, valamint az asztronauták beszámolói alapján. Annyit tudni még, hogy puskapor, málna, odaégett marhahús és a rum illatának elemei is megtalálhatók benne. Ez persze nem sokban különbözik bármely rendesebb P. Howard-féle kocsma füstfelhős aromájától (esetleg ott a rum dominánsabb). Vagyis kár ezért kimenni az űrbe, akár házilag is elkészíthető. Forgalmazni lehetne aztán például férfiaknak a Mars dezodort, nőknek a Vénusz parfümöt, kisebb horzsolásokra pedig megteszi a csillagporkrém.
A hangok a világűr felé irányulnak. Az ember így gondolta régtől fogva, amikor a hangjegyeknek nevet kellett adni. A kotta történetéről ezúttal mindössze annyit kell tudnunk, hogy a középkorból, Firenze városából származnak az első feljegyzések. A kotta sokáig négyvonalas rendszerből állt, mai formája a XVII. században alakult ki. A mostani hangjegyek latin megnevezése pedig így fest: do – dominus – Isten; re – rerum – anyag; mi – miraculum – csoda; fa – familias planetarium – bolygók, naprendszer; sol – solis – Nap; la – lactea via – Tejút; si – siderae – csillagok. Kár lenne tagadni, a névkeresztelőkor az ember tekintete az égboltra szegeződött, mintha onnan várna jóváhagyást. Vagy csak a csillagközi csendet akarta betölteni? Merthogy a csend kozmikus jelenség, s még maguk az angyalok is – hacsak tehetik – lábujjhegyen járnak. És a tárgyak is hallgatnak például, a templomaink pedig szokásosan csendszigetek. No de a bolygók? Csendburokban lennének? Egy eligazító szöveg szerint bizony a csillagoknak, bolygóknak is van hangjuk, s azok legalább olyan változatosak, mint a hangszerek világa. A NASA révén ebbe bele is hallgathatunk. Merkúr, Jupiter, Szaturnusz… mind más és más hangszín, néha csak hullámzó zörejek halmaza, máskor ritmikusan állandósuló zúgás, a harmadik olyan téliesen orkánszerű. A mérések azt mutatják, minél nagyobb egy csillag, annál mélyebb a hangja, a hangzása pedig többek között kémiai összetételétől és a bolygó életkorától is függ.
Tudományos álláspont szerint a vákuum miatt a világűrben nincsenek hangok, az emberi fül számára hallható frekvenciájú hangok valóban nem terjedhetnek, ám a nagyon alacsony frekvenciájú infrahangok igen. Így aztán egy űrszonda révén kísérteties hangfelvétel jut el hozzánk például a Jupiter közelségéből: a lelassuló napszélről, amely aztán hirtelen lökéshullámra vált. És meghallgathatjuk azt is, miként fúj a szél a Marson.
Kozmosz és harmónia viszonyrendszeréről már a görögök is sejthettek valamit, Püthagorasz számára például a zene a különböző magasságú és távolságú, megszakított és folyamatos hangok mozgása; szerinte a Hold a Földtől egy egész hangnyi (nagy szekund) távolságra van, a Hold és a Merkúr, valamint a Merkúr és a Vénusz között ez félhangnyi (kis szekund). És így tovább. Az első személy, aki komolyan elgondolkodott a fizika és a zene kapcsolatán, a német Johannes Kepler volt. Úgy vélte, a Naprendszer működése közvetlenül átalakítható zenei hangokká, ahol az egyes bolygók szögsebessége adja meg a megfelelő frekvenciát. E felfedezését a szférák zenéjének nevezte, és A világok harmóniája című munkájában részletességgel leírja. Ennek alapján minden bolygónak van egy „dala”, amelyet a rá jellemző hangfajban „énekel”. Kepler megpróbálta az isteni harmónia szempontjából leírni a Naprendszert, míg végül rátalált egy olyan rendszerre, amely „matematikailag is helyes, és harmóniailag is kellemes”.
A hangrendszerek asztronómiai azonosítása persze csak egy a sorakozó rejtélyek közül. Egyelőre még igen sok a fehér folt. Előfordulhat például, hogy száz év múlva külön szótár készül majd, amennyiben a bolygóhangok részecskéiből értelmes szavak alkothatóak. Továbbá kiderülhet, hogy a mezzoszoprán hangfekvésben finoman trillázó égitestek vidáman forognak jóval tovább, míg a szószátyár, esetleg éppen hangoskodó, ordítozó, feleselő bolygók korábban felrobbannak. Csak szólok, hogy a Föld hangja csúnyán zörejes.
