Milan Rakić hosszú évek óta a hazai élet egyik jeles személyisége zenészként és szervezőként. Tavaly Urok projektjével hívta fel magára a figyelmet, a több művészeti ágazatot is magába olvasztó vizuális zenei előadásával. A szinte összművészetiként ható produkció szép útra indult volna el idén, mert több neves nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott, a történet viszont mindenki számára ismerős erről az évről. Az Urok megálmodójával az újvidéki Duna-parton beszélgettünk a hűs fák árnyékában, a természet hangjainak gyűrűjében, a hangok születéséről, életéről, utairól és haláláról.
Lassan tíz éve már, hogy a hazai színtér megdöbbenésére úgy döntöttél, visszavonulsz az aktív színpadi élettől. Akkor miért határoztál így?
– A The Stone zenekarral 2011-ben fejeztem be az együttműködést mint basszusgitáros, a May Resulttal pedig ma is dolgozunk – persze csak idézőjelben, de van most három dal, amelyek valamiféle alkotói fázisban léteznek. Akár az is megeshet, hogy még az év végéig megjelenik valami a zenekartól több mint tizenkét év kihagyás után. Az aktív zenéléssel való felhagyás leginkább a The Stone-ból való kilépést jelentette. Minden harag nélkül váltunk el, nekem egyszerűen nem volt már lehetőségem a munkám miatt hosszú hónapokra külföldre utazni. A May Result nem működött aktív zenekarként akkoriban, de amint látod, most valami ismét történik, persze minden kötelezettség nélkül.
Mikor született meg az elképzelés az Urok projekt megvalósítására?
– Az ötlet még 2006–2007 között megfogalmazódott bennem, ekkor még igen aktívan koncerteztünk. Akkoriban gondolkodtam el egy egy olyan kísérleti-hangulati zene megalkotásán, amely leginkább a Mortiis szintin alapuló korszakát idézi. Igazság szerint annak idején a May Resultba is azért hívtak el zenélni, mert kerestek valakit, aki ambient zenét készít szintetizátorral, valamint a szélsőséges metálzenéért is rajong. 1997–2000 között otthon, házi körülmények között sokat vételeztem Ancient Forest projekt név alatt, olyan előadók hatására, mint a Burzum, az Evol, a Pazuzu. Rengeteg ötletet készítettem, persze nem stúdióminőségben, ezért hivatalosan nem is jelentettem meg őket soha. Reklámanyag viszont létezett a projektről, koncerteken terjesztettem a nevet szórólapok segítségével. Így találtak meg a többiek, látták, van egy őrült, aki ambient zenét akar játszani, és metálkoncertekre jár. Amikor beszálltam a zenekarba, leginkább az Ancient Forest első lemezére tervezett témákat használtam fel, később a The Stone bevezető részeiből is néhányat. Ezek a témák mindig fejlődtek a megalkotásuktól a vételezés pillanatáig. Az Urok projekt tehát mindig létezett ötlet szintjén, mozgolódott bennem, de csak pár éve jutott kifejezésre.
Mikor érezted, hogy elérkezett az idő a produkció megvalósításához?
– Az első fellépésemre Belgrádban került sor tavaly május 25-én. Erről készült is egy ötkamerás felvétel, amely elérhető UROK – Chronology of DeadWorlds – Impulse I címen a YouTube csatornán. A koncertet megelőző négy-öt hónapban, valamikor 2019 elején erős késztetést éreztem a megvalósításra, de fogalmam nem volt, hogyan kellene kivitelezni. Az elképzelések napról napra változtak, sok új ötlet érkezett, kísérlet, ambient, industrial jellegű hatásokkal. Valami belső erő hajtott, hogy csináljak valamit, szinte késztetést éreztem, mint aminek muszáj megtörténnie. Aztán rájöttem, a végtelenségig agyalni fogok, ezt pedig úgy tudtam lezárni, hogy lefoglaltam magamnak előre egy időpontot a belgrádi Elektropionir klubban. Így már rákényszerültem, hogy négy hónap alatt véglegesítsek mindent, hisz akkor nincs visszaút. Nem éreztem szükségét annak, hogy ez zenekar legyen, individuális történetnek gondoltam, aztán ez is változott a napok teltével. Egy szibériai barátom segített volna ki a fellépés során gitárkísérettel, de a koncert előtt két héttel kiderült, hogy nem hagyták jóvá a tartózkodási kérelmének meghosszabbítását, így el kellett hagynia az országot. Amikor ez kiderült, tényleg nem tudtam, mitévő legyek, majd egy közös, szintén szibériai ismerősünk sietett a segítségemre a kivitelezésben. Ő elvállalta a gitárrészek feljátszását, de ahogy elkezdtük a közös munkát, elindultunk egy másik irányba. Ő sokkal inkább audiovizuális előadásként látta az egészet, szerinte a gitár nem fért bele a látványtervebe, majd én is rájöttem, igaza van. Ezért előregyártott gitárhangmintákat készítettünk. Így történt, hogy valójában egy többdimenziós fellépést hoztunk létre. Közösen, létezik a zene, a látványvilág, egy videóvetítés, valamint a színpadi előadás. Mindezek külön is megállják a helyüket, és közösen is értelmezhetőek, összeillő egységet alkotnak. Az Urok koncepciójáról így elmondható, az élet és a véletlenek alakították, egyik darabkáját sem terveztük meg annyira, mint amennyire kényszermegoldásokból állt végül össze az egész, egy olyan projekt, amely járja a saját önálló útját, mi csak elősegítjük a megvalósítását. Persze most már megint máshogy néz ki, akadnak újabb ötletek, újabb tervek, amelyek várnak a megvalósításra.
Mi volt az alapkoncepciód ezzel a produkcióval, mit szerettél volna közölni általa?
– Én is azok közé tartozom, akiket lenyűgöz a világegyetem rejtelme: kik, mik, miért, hol vagyunk, mi a tér, a végtelen valójában? A személyes kutatásaimra Milutin Milanković Osztrák–Magyar Monarchia korabeli szerb matematikus elméletei hatottak leginkább, aki a Föld mozgásában beálló változások éghajlatra gyakorolt hatásával foglalkozott. Minden könyvét megvásároltam, és komolyan belevetettem én is magamat a kozmológiába. Ennek hatására elkezdtem én is azon gondolkodni, hogy olyan hangokat használok fel az Urok zenéjéhez, amelyeket a természetben rögzítek, nem pedig én állítok elő. Ezek hallhatóak a felvételeken, különféle utai zajokat, gépek hangját, a gyomrom működését vettem fel. Persze a technika segítségével módosítottam őket, az átdolgozásukkal hoztam létre egy hangszőnyegskálát, amelyet a zenéhez is használok, a fellépéseken pedig ezekre az előre vételezett hangsávokra játszom szintetizátoron.
Az interneten igen gazdag zörejskálát találsz, ami szerintem ingyenesen letölthető. Miért nem ezeket használtad fel, ahelyett hogy zajvadászattal foglalkozol?
– Van pár hang, amit az internetről töltöttem le, az ipari gépek hangjával voltam bajban, az én felvételeim nem feleltek meg annak a tonalitásnak vagy minőségnek, amire szükségem volt. Arra a kérdésre, miért tartottam fontosnak ezt így megvalósítani, annyit tudok mondani, ezek az élet hangjai, az élet pillanatai, amelyeket megfogok, nem engedem őket meghalni, új formát, energiát kapnak a digitális feldolgozás által, új életet kapnak, bővül a jelentőségük az univerzumban. Zenei kísérlet az élet-halál körforgásának megörökítésére. Minden hang megszületik, elmúlik, én viszont meghosszabbítom az életüket.
Az elmesélésed alapján nem mindennapi körülmények között alakult ki a bemutatkozó fellépésed. Hogyan élted meg?
– Gazdag színpadi tapasztalattal rendelkezem, mégis ezt tartom az eddigi karrierem legeredetibb pillanatának. Ameddig nem álltam fent a színpadon, gyakorlatilag azt sem tudtam, mi vár rám odafent. Hihetetlen, de még lámpalázas is voltam. Az első fellépésemre rengeteg barátom eljött, valaki egyenesen a csehektől érkezett csak emiatt. A klubot egyébként szándékosan választottam, mert tudtam, ott adottak a feltételek ahhoz, hogy az egész napot a terep előkészítésére szánjuk. A közönségvárást is úgy oldottuk meg, hogy a vendégek nem a terembe, hanem egy külön zárt helyiségbe érkeztek, ahová függönyöket szegeltünk, és csak kisebb várakozás után léphettek be a terembe. A visszajelzések alapján még a közönség is izgult, mert nem tudták, mire számíthatnak. A fellépést úgy képzeltem el, hogy a bevezető rész után lépünk a színpadra, majd ezt követi az ötvenperces fellépés, amelynek a lezárása a levezető rész, amikor lemegyünk a színpadról. Ez így is történt, mi elhagytuk a színpadot, levetkőztünk, majd hátulról kimentünk, és elindultunk a klubba sört venni. Mivel a köpeny nélkül nem látott bennünket a biztonsági személy, ezért megállított, és kérte a belépőt. Kisebb magyarázkodás után beengedett minket, majd vásárlás után ismét kint beszélgettünk. Akkor vettük észre, hogy a közönség még mindig bent van. Mivel senki nem látta még a fellépést, az outro után is vártak odabent, nem tudták, hogy befejeztük. Így történt, hogy pár perc csend után indult meg a taps, mi ekkorra már rég kint söröztünk, a közönség pedig bent tartózkodott. Váratlanul hatott az egész reakció, a koncert után pólókat akartak venni, alig tudtam elmagyarázni, nincs, mert a terv szerint ez egyszeri fellépés, nincs tovább. Az persze benne volt a pakliban, hogy ha jól érzem magam a helyzetben, akár folytatom is, és ez meg is történt, mert az első alkalom új horizontot nyitott előttem, és innen már minden beindult magától. Új energiákkal töltött fel a bemutatkozás, azóta is fejlődik, soha nem lesz ugyanaz, semmi sem tervszerű, bármi megtörténhet, mert nincs elvárás, noha van egy alap, de bőséges a tere az improvizációnak.
A zenei tér, ahonnan jöttél, inkább egy határokkal szegélyezett terület. Miként találtad meg magad az improvizációban?
– Ahogy te is mondod, az extrém metálzene zárt dimenzió, szigorú szabályokkal, kevés a szabad tér. Az extrém műfajokban is lehet rögtönözni, de igen kis mértékben, követned kell a struktúrákat, mert szétesés lesz a vége, ha mindenki a sajátját játssza egy olyan sűrű zeneerdőben. Akkor hiteles a metál, ha minél hűebben tudod előadni a felvételen hallhatót, itt viszont a zenei alap eleve több átjárást tesz lehetővé. Az adott pillanatban kifejezheted az érzelmeidet, hangulattól függően. Magamon is észreveszem a változást az előadások alkalmával, új mozdulatok születnek, új hangok. Ugyanazt a koncertet még soha nem játszottuk el kétszer.
A múlt évben több koncerten is felléptél extrém metálzenekarok társaságában. A közönséget sikerült magatok mögé állítani?
– Én is meglepődtem, amikor a romániai Negură Bunget utódzenekara, a Sur Austru elhívott minket vendégként a romániai fellépéseikre. Nem szégyelltem megkérdezni őket, hol látják ők az Urok projektet ebben a történetben, mert én ugyan nem értettem, mikét találkozik majd ez a mélyen hangulati előadás a black metallal. Mindenesetre elfogadtuk a vendégzenélést öt fellépés erejéig, de azzal a feltétellel, hogy mi legyünk az elsők, és kapjunk időt a színpadi előkészületekre, mert szerintem ezt az előadást megöli, ha látja a közönség a készülődést. Visszatérve az érdeklődéshez, a koncertek után rengetegen jöttek oda hozzánk kérdéseket feltenni a produkcióval kapcsolatban. Egy metálkoncert után nem marad sok kérdés, vagy jó volt, vagy nem. Az Urok esetében pedig inkább kételyek vetődtek fel a közönség soraiban: mi volt ez, és mit akar mondani, mi az, amit nem tudok, de talán tudnom kellene a befogadáshoz?
Érdekes, hogy az extrémmetál-rajongókat megnyertétek egy ilyen lassú előadással. Szerinted mi ennek az oka?
– Nagy kérdés, eljött volna-e valaki, ha mi egyedül lépünk fel. Megeshet, hogy senki. De egy black és thrash metal zenekar mellé tökéletesen passzolhat az Urok-szerű zene is, ez bebizonyosodott. Az extrém metálos közönség a hiedelmekkel ellentétben sokkal szélesebb zenei spektrumot fogad be az átlagos zenehallgatónál, különbözhet a technikai megvalósítás, mégis ugyanazzal az energiával rendelkezik a Cannibal Corpse, az Emperor és akár a Mortiis. De a metál ilyen, ami tetszik neki, azt magába olvasztja, tehát az alap mindig ugyanaz marad, ehhez jönnek más hatások, így gazdagodik, szimfonikus, jazz- vagy akár folkelemekkel. Mindezek egy stabil szerkezetre, érzésre épülnek, ami viszont állandó. Az Urok projektet a metálszíntértől nem lehet elválasztani, mert az alap ehhez köti, ugyanakkor más zenei terekben is megállhatja a helyét. Amikor megteremtesz egy művet, te már nem dönthetsz a sorsáról, arról a közönség ítélkezik, ezt el kell fogadni. Én mondhatom, nem akarom, hogy az Urok ide-oda legyen sorolva, de megtörténik, mert az emberek úgyis elhelyezik valahová, ez pedig tőlem teljesen független.
Az Urok projektben mindannyian maszkok mögé rejtőztök. Miért tartod ezt fontosnak?
– Mert ez egy saját entitás, amelyet én, illetve mi szolgálunk ki. Nem akarom, hogy bárki keverje a személyemet azzal, amit a színpadon képviselünk, de egyébként is azt gondolom, ez nem jó tendencia. A modern világ misztikuma gyilkos, az embereknek pedig szükségük van a rejtélyekre. Mert csak az hajt új utakra, amit nem ismersz, az ismert dolgok nem érdekesek senkinek.
