Őrzik a mesterséget

A zentai Rozetta Kézműves Társaság éves programjában kiemelt helyet foglal el a drukkolóműhely működtetése. Sokan igénylik a régi mintákat, vidéki hímzőkörök keresik meg őket, és a saját tagságuk hímző-varró csoportja is nagyon aktív. A mintaszerkesztésnek köszönhetően a mai lakáskultúrába illő darabokat készítenek.

Hétköznaponként is többször, de szombatonként biztosan megtelik a zentai Rozetta Kézműves Társaság székháza, hiszen akkor találkozik a szervezet talán legtömegesebb szakága, a hímző-varró szakcsoport. Délután jönnek össze, néha húszan vagy még többen is, és mindenki teszi a dolgát. Aki a minták szerkesztéséhez is ért, az azzal foglalkozik, van, aki drukkol, van, aki hímez, és míg folyik a munka, a beszélgetés és az eszmecsere sem marad el. Feltöltődés és kikapcsolódás ez mindannyiuknak, ugyanakkor fontos feladatot is betöltenek, hiszen őrzik a mesterséget, széles körben terjesztik, és igyekeznek a fiatalokkal is megszerettetni.

A kézművestársaság a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően 2018-ban vásárolta meg Kiss György zentai mintaszúrómester hagyatékát lányától, Domány Katalintól, és így alakították ki a drukkolóműhelyt.

Legutóbb egy olyan alkalommal látogattunk el hozzájuk, amikor a zentaiakon kívül Csókáról, Csantavérről, Topolyáról, Törökkanizsáról és Törökfaluból is jöttek szigetvári fehér hímzést tanulni, ugyanis náluk a képzések is nagyon fontosak. Amelyik technikában a zentaiak az erősek, azt ők tartják, amit máshol tudnak jobban, ahhoz előadót hívnak, ahogy legutóbb Topolyáról is Roza Erzsébetet.

Nagy Abonyi Ágnes, a Rozetta Kézműves Társaság elnöke elmondta, hogy nem volt elég felszerelniük a műhelyt, működtetni is kell, így a Csoóri Sándor Alapnál, a Magyar Nemzeti Tanácsnál és a tartományi oktatási titkárságnál többször is pályáztak.

– A megvásárolt hagyatéknak köszönhetően nagy kincsnek vagyunk a birtokában, amit megfelelően kell tudnunk használni, és meg is kell őriznünk az utókornak. Kiss György hagyatékának a lelke a mintaszúró gép, amivel a mester a mintákat készítette, továbbá a mintadúcok, ami a szúrógép elődje volt, és azzal nyomták rá a mintát az anyagra. Hozzátartoztak kék és fehér porfestékek, viasz, spiritusz, ultramarin por és még néhány olyan összetevő, ami ahhoz kellett, hogy a mintát átvigye az anyagra. Hozzánk kerültek a kiszúrt mintalapok, és vannak kiszúratlan minták is. Különösen a fehér hímzés mintakincset és a tűfokos mintakincset fejlesztették magas szintre, mivel ezt kérték az itteni magyar hímzőink, ezt használták a legtöbbet az 1900-as évek elejétől az 1970-es évekig. Aztán már nem készültek új minták, vagy ha igen, nem mindet szúrták ki.

A Hagyományok Háza Hálózat Vajdaság és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmailag folyamatosan mellettünk áll, így amikor Kiss György hímző mintakincsét rendeztük, Magyarországról jöttek szakemberek útmutatást adni, többek között Beszprémy Katalin, valamint Illés Károlyné Ani, aki a minták szerkesztését tanította a tagságunknak, de bármilyen más szakmai kérdéssel is fordulhatunk hozzájuk. A hímzőszakcsoportunkban azt tartjuk a fő feladatunknak, hogy megőrizzük a mi vidékünkre jellemző fehér hímzést, valamint a tűfokos hímzést, amiből szintén sok van a hagyatékban is. Nemcsak a meglévőket vigyázzuk, hanem gyűjtjük is a mintákat, igyekszünk másoknál is fellelni eddig még nem látottakat, hiszen nagyon sok szekrényben lapul még odahaza a nagymama vagy a dédmama régi terítője, ágyneműje, ami így volt kivarrva. Az utóbbi évben a Rozettán belül a legtöbbet a hímzőszakcsoporttal foglalkoztunk, ugyanis hajlunk a népi iparművészet irányába, és ez nem azt jelenti, hogy a többi szakág kevésbé fontos, csak most ezt szeretnénk magasabb szintre fejleszteni. Így például a foltvarrók közül most többen is tanulják a hímzést, hiszen aki szereti a kézművességet, az több mindenbe belekóstol, egyik tevékenység hozza magával a másikat. Foglalkozásaink alkalmával próbáljuk ráirányítani a figyelmet arra, hogy a kézművesség nemcsak abból áll, hogy hímezgetünk, varrogatunk, hanem közben megismerjük a népeink hagyományvilágát, értékvilágát, azokból merítünk, ami itt van körülöttünk.

Szűgyi Zsuzsanna, a szakcsoport vezetője azt hangsúlyozta, hogy habár sokan kételkedtek a drukkolóműhely létjogosultságában, az elmúlt egy év megmutatta, hogy nagy a kereslet az újonnan szerkesztett és drukkolt minták, valamint a megőrzött mintakincs iránt is:

– A Népi Technika főépületében lévő irodahelyiségből alakítottuk ki a mintaszúró, sablonkészítő és drukkolóműhelyünket, igazi kis oázis lett, ahol szívesen dolgozunk. Közülünk többen szerkesztjük is a mintákat, ami igazi kihívás mindannyiunk számára. Ezt is tanulni kellett, és minél többet gyakoroljuk, annál szebb példányok készülnek. Sokat dolgozunk vidékre, most is Csantavérről, Bácsfeketehegyről kérték, hogy drukkoljunk nekik, és ilyenkor itt hagynak 10–20 méter anyagot, amit mind ki kell drukkolni. Egész Vajdaságból keresnek bennünket, sőt még Kragujevacról is jelentkeztek, ugyanis közel tízezer mintalapunk van, ami mind rendszerezve található meg a célnak megfelelő fiókos szekrényben. A kategorizálást témák és technika szerint végeztük el, vagyis eleve külön szedtük a virágos, gyümölcsös, leveles mintákat, külön tettük a karácsonyi meg a húsvéti hímzéseket, a többit pedig technikája alapján soroltuk valahová. Kiss György leltárában még koszovói, horvát, bunyevác és szlovák minták is találhatók, amelyek a lánya elmondása szerint úgy kerültek hozzá, hogy vidékről elküldték neki a mintát azzal a kéréssel, hogy készítsen nekik ugyanilyet, és ő saját magának is átmentette ezeket. Sokféle mintánk van tehát, ami lehetővé teszi, hogy olyan darabokat készítsünk, amelyek megállják a helyüket a mai lakáskultúrában. Az is a célunk, hogy minél szélesebb körben használják őket a mai háziasszonyok, és megmutassuk nekik, ez mennyivel igényesebb, mint a sorozatgyártmány. Nyitottak is erre a fiatalok, hiszen a csoportunk időről időre nyílt foglalkozásokat tart, ahová sokszor az anyukák gyermekeikkel jönnek el.