2024. október 4., péntek

Sport

Angol házidöntő jöhet?

Ma este (21) a második számú európai kupasorozat, az El is az elődöntős párharcokkal folytatódik. A legjobb négy közé két angol, egy olasz és egy spanyol együttes jutott, de mivel az angolok másik ágra kerültek, könnyen összejöhet az angol házidöntő – ahogyan az tavalyelőtt is történt, amikor a Chelsea diadalmaskodott.

Törlik a wimbledoni vasárnapot

Jövőre még egy angol hagyománnyal szakítanak. A wimbledoni torna rendezői „mindent a publikumért” jelszóval bejelentették, hogy 2022-től a „középső vasárnap” nem lesz szabadnap, hanem a nyolcaddöntő felét aznap tartják meg.

A Mavs elverte a Warriorst

Az utolsó negyedben kerülte el a Golden State, hogy igazán megalázó legyen a pofon (103:133), amit a Dallas adott nekik. Luka Dončićék 36:12-vel tarolták le a házigazdát az első negyedben, a nagyszünetben 33 ponttal (29:62), az utolsó negyedre fordulva pedig már 39-cel (64:103) vezettek.

Benzema megint bizonyított

Eseménydús első, eseménytelen második félidő jellemezte a Real Madrid és a Chelsea összecsapását a BL elődöntőjének első mérkőzését. A találkozó 1:1-es végeredménye már az első félidőben kialakult.