Nyert hét világbajnoki címet, tízszeres Európa-bajnok és három sikertelen próbálkozás után negyedszerre, tavaly az olimpiai indulás is összejött Ružičić-Benedek Dalmának, aki 2012-ben a magyar válogatott tagságát szerbre cserélte. Az Echo Tv riportjában elhangzott, hogy a 35 éves sportoló letette az evezőt, ez azonban nem teljesen fedi a valóságot, Ružičić-Benedek ugyanis a hétvégén rajthoz állt a Szerb Kupa első fordulójában.
A kajakos 2004-ben, 2008-ban, 2012-ben is lemaradt az olimpiáról, s 2016-ban a riói ötkarikás játékokon egyéniben és négyesben is rajthoz állhatott, így teljesült a nagy álma, de aki az olimpia előtti hercehurcát megélte, az biztos, hogy az unokáinak is mesélni fog róla…
– A riói olimpiát megelőző eseményekre valóban jól illik a hercehurca szó, mert, hol az volt, hogy egyesben indulok, aztán, hogy párosban, aztán, hogy már senki nem tudja, melyik számban indulok, s azok a hetek-hónapok igencsak idegőrlőek voltak. Amikor vége lett az olimpiának, akkor azt éreztem, hogy amit több mint húszévnyi kemény munkával és ennyi idősen el lehetett érni a sportágban, az nekem sikerült. Ekkor elgondolkodtam, hogyan tovább. Azt tudtam, hogy időre van szükségem, mivel mind fizikailag, mind lelkileg nagyon megviselt a 2016-os év – nyilatkozta a Magyar Szónak Ružičić-Benedek, hozzátéve, „a szerb rendszer hasonló a magyarhoz, vagyis nem lehet azt, hogy valaki kihagy egy évet, és semmi sem változik, ugyanúgy tagja a válogatottnak”.
– Ahhoz, hogy valaki kiharcolja az olimpiai részvételt, négy éven keresztül jól kell teljesítenie. Én ebben a mókuskerékben tizenhét éven át voltam, és Rio után azt éreztem, ahhoz, hogy összeszedjem magam, megengedhetek magamnak egy laza évet.
Ružičić-Benedek nemrég részt vett a Szerb Kupa első fordulójában, ahol a lazábbra vett élsportolói életforma és a civil élet felé fordulás jelei azonnal meglátszódtak az eredményén.
„A válogatón biztosan rajthoz állok, aztán pedig nem tudom, hogy mi lesz. Nemrég elkezdtem mozogni, mert a testem jelezte, igényli a mozgást. Egy kicsit eltávolodtam a kajakozástól, de Belgrádban rájöttem arra, hogy mennyire szeretek kajakozni, milyen jó volt beülni a hajóba. Rádöbbentem arra, hogy nem mindig az a jó, ha az ember 120 százalékosan pörög, keményen edz, hajtja magát. A válogatón tök utolsó lettem, de úgy szálltam ki a hajóból, hogy te jó ég, én ezt imádom!”
Amikor az élsportolók több évnyi embert próbáló teljesítmény után egy új munkakörben próbálják ki magukat, akkor eleinte nem megy zökkenőmentesen a dolog. Ružičić-Benedek egy budapesti ügynökségnél kezdett el dolgozni, amely elsősorban a társadalmi felelősségvállalással foglalkozik.
„Nagyon furcsa, nagyon nehéz, de szerencse, hogy a munkaidőm rugalmas, és van időm mozgásra. Vannak napok, amikor nyolc órát kell ülni a gép előtt, de a monotóniatűrésre már elég jól fel vagyok készülve a sportnak köszönhetően, mert egy harminc kilométeres evezés sem sokkal érdekfeszítőbb. Az élsporttal töltött évek alatt kialakult bennem egy rendszer, hogy amíg nincs meg a kitűzött cél, addig csinálom, s így van ez most a munkahelyen is, amíg nincs kész a meló, addig nem hagyjuk abba” – mondta Benedek-Ružičić, aki kellemesen meglepődött azon, hogy amikor az új munkaterületén kerül kapcsolatba személyekkel, mennyi embernek mond valamit a neve:
„Van, hogy a nevem hallatán rémlik nekik valami, de olyanok is akadnak, akiknek az arcom az ismerős, viszont a kettőt nem mindig tudják összekötni. A varázsszó ilyen esetekben a kajak-kenu, ami nem is meglepő, hiszen Magyarországon ennek a sportnak komoly hagyományai vannak, sikersportnak számít. Néha én is meglepődök azon, hogy ennyire a köztudatban szerepelek. Persze kivételek is vannak, mint például az a szerelő, aki mikor hallotta a nevet, akkor rákérdezett, hogy nem szoktak-e szívatni a nevem miatt, mivel hogy pont ugyanúgy hívnak, mint a kajakost…”
