Ez még a jelen, de már sejlik a jövő

Sós Csaba a klasszikus szövetségi kapitányok kimértségével értékelte a magyar úszók teljesítményét a vasárnap befejeződött budapesti világbajnokságon, s attól függetlenül, hogy több éremre számított, azért érződött a részéről az elégedettség, mert összességében a magyar versenyzők hozták azt, amire számítottunk.

Egy évvel az olimpia után nem lehet még nemzedékcseréről beszélni, mert az úszóviadalok legjobbjai ismertek a sportágban, de azért máris látszik az, hogy az úszásban legerősebb nemzetek igenis olimpiai ciklusokban gondolkodnak, mert Michael Phelps és Ryan Lochte után máris új amerikai csillag tűnt fel, s láthattunk olyan elképesztő eredményekre képes 15 éves gyerekeket is, akik Tokióban már fő esélyesként állhatnak fel a rajtkőre. Vannak elégedett nemzetek, mint amilyen az amerikai, a brit és végső soron a magyar is, de vannak elkeseredett országok, mint például az egykoron nagyhatalomnak számító Németország, amely Rióban érem nélkül zárt, most pedig egy ezüstöt nyert Franziska Hentke révén. Svédország és Ausztrália esetében még nem rossz a kép, de például a skandinávok elgondolkodhatnak rajta, hogy a három aranyukat és egy ezüstjüket egymaga Sarah Sjöström nyerte, amivel ki is érdemelte a 17. vizes világbajnokság legjobb úszónője címet (a férfiaknál ez a 7 arannyal büszkélkedő amerikai Caeleb Dressel lett), az ausztráloknak pedig nem szabad elfeledniük azt az időszakot, amikor az érmek színét tekintve egy szinten voltak az amerikaiakkal.

Szerbia esetében sem történt előrelépés, hacsak nem vesszük annak a zentai Sabo Sebastian feltűnését. A leghozzáértőbbek szerint is Sabo képességeinek határai nagyon messze vannak, s Tokióban még csak 24 éves lesz. A legjobbak dolgába beleszólni azért borzalmasan nehéz, a közelmúlt legjobbjai sem itt szerezték meg a kellő tudást és erőnlétet, s ha el szeretné érni például Milorad Čavić szintjét, világos, hogy mi a teendő.

A Duna Aréna felépítése telitalálat volt. Már az úszóprogram délelőtti részén is szinte megtelt, a világ meg csak szájtátva figyelte, hogy a döntőkre pótszékes telt ház kerekedett, s a magyarok milyen szenvedéllyel és hozzáértéssel buzdították a legjobbjaikat, vastapssal jutalmazták meg más nemzetek bajnokait is. Tizenegy világcsúcs született a pazar létesítményben, a cápadresszes időszakot leszámítva ennyi még nem volt a világbajnokságok történetében, és az is nagyon fontos a mai világban, hogy a külföldi vendégek majdnem tökéletes elégedettségi mutatóval hagyták el az országot.

A magyar úszók eredményeit elemezve a sor élére természetesen Hosszú Katinka kívánkozik, aki csak dicséretet érdemel, mert egy nyolcnapos versenysorozatban úgy beosztani az erejét, hogy még a zárónapon is testhosszakkal veri meg az egész világot – nem mindennapi teljesítmény. Hosszú tulajdonképpen hozta azt, amit mértani pontossággal kiszámított a férjével, és a kirándulása a klasszikusan nem az ő versenyszámaiban azt mutatja, hogy esze ágában sincs lelassítani, hanem keresi az útját Tokióig, nézegeti, hol lehet rés, hol van még keresnivalója a vegyes-, a pillangó- és a hátúszás mellett. Ezt az utat már bejárta a magyar úszás másik jelenlegi kiválósága, Cseh László, aki 31 évével még mindig biztos éremhozó a magyar csapatban, vele kapcsolatban nem szabad abba a hibába esni, hogy a visszavonulásáról morfondírozunk, mert ha még most is képes tartani a ritmust a legjobbakkal, miért hagyná abba?!

A budapesti vb úszórésze számomra a végtelenül szimpatikus, magabiztos és erőtő duzzadó fiatal magyarokról szólt. Gondolok itt elsősorban a pillangóban immár felnőttérmes Milák Kristófra, aki háromszor javította meg az ifivilágcsúcsot, s képességeinek határait csak sejthetjük; a magabiztos Kenderesi Tamásra, aki éremesélyesként indult, de aztán a döntő jó leckének bizonyult a számára; vagy a gyorsúszó Kozma Dominikra és Bohus Richárdra, akiknek káprázatos részidőivel a magyar gyorsváltó történelmi érmet szerzett. A lányoknál sincs hiány a tehetségekből, hiszen Késely Ajna 400-as és 1500-as döntője kapcsán joggal kaphattuk fel a fejünket, valamint Szilágyi Liliána személyében is egy végtelenül kedves, ugyanakkor becsvágyó sportolót ismerhettünk meg, aki pillangón sok örömet szerezhet majd nekünk. A felsoroltak csupán csepp a tengerben, mert a magyar úszók közül kétszer annyian úsztak döntőt Budapesten, mint Rióban, így biztosak lehetünk abban, hogy csakhamar lesznek olyan fiatalok, akik Hosszú mellett is nyerni tudnak.

Éremtáblázat

Budapest legjobb úszói

* volt legalább egy aranya, amelyet úgy szerzett, hogy csak az előfutamban versenyzett