2024. október 5., szombat
KAJAK-KENU

„Megkönnyebbülés, hogy nem lesz válogató”

Ružičić-Benedek Dalma: A négyes idei célkitűzése a riói kvótaszerzés

Sporttörténelmet írt a Ružičić-Benedek Dalma és Milica Starović alkotta kajak kettes, hiszen ők szerezték Szerbia első aranyérmét a Bakuban zajló I. Európai Játékokon. Az első hely több szempontból is érdekes: az egyik, hogy a bakui eredménynek köszönhetően a nőknél nem rendeznek válogatót, vagyis eldőlt, hogy K2 500 méteren a Ružičić-Benedek/Starović páros képviseli Szerbiát a milánói világbajnokságon. A másik pedig, hogy egyértelművé vált, a magyar színekben hétszeres világbajnok kajakosnak melyik a szerencsenapja.

– A húgom június 16-án született, s miután ugyanezen a napon elsők lettünk Milicával a bakui versenyen, akkor derült ki, hogy két évvel ezelőtt Portugáliában szintén június 16-án nyertem Európa-bajnokságot a szerb csapat tagjaként.

A döntőben meggyőző fölénnyel előzték meg a román, a magyar és a német egységet.

– Tavaly ősszel elindultunk egy úton, s az eredmények azt bizonyítják, hogy jól haladunk. Mi még azért mindig egy friss páros vagyunk, és ebből adódik, hogy fejlődőképes is. Ami nagyon fontos volt még, hogy semmilyen teher nem volt rajtunk, nem stresszeltünk az eredmény miatt. Egy versenynek fogtuk fel, nem izgultuk túl, a célunk az volt, hogy két hónappal a világbajnokság előtt kapjunk egy képet arról, hol tartunk a többiekhez képest.

Az sem jelentett terhet, hogy a legjobb idővel jutottak a döntőbe?

– A négyesben és a kettesben is nagyon kemény előfutamaink voltak, úgyhogy engem inkább megnyugtatott a párosban aratott futamgyőzelem és a legjobb időeredmény. Mindkét táv előfutamait vasárnap rendezték, s úgy gondoltam, az egész nap versenyzéssel múlik majd el. Mivel párosban és négyesben is egyből a döntőbe jutottunk, magabiztosak is lettünk, és az sem volt mellékes, hogy nem kellett még kétszer vízre szállni aznap. Kettesben pokolian erős volt az előfutamunk, hiszen az Európa-bajnokság második, harmadik és negyedik helyezett párosa, valamint a magyar egység indult. Ez már egy jó erőfelmérő volt a döntő előtt.

A bakui pálya és a feltételek mennyire voltak versenyzőbarátok?

– Az ismeretlenbe mentünk, de nekem tetszett, még úgy is, hogy azért nem volt tökéletes. Nem volt felevezőpálya, a víz hideg volt, a folyóra azt mondták, hogy csordogál, de én ebből semmit nem éreztem. Nem volt hullámos, úgyhogy mindent összegezve, jó pálya volt. Az lényeg, hogy Milicának nagyon tetszett, ő imádta a pályát.

Az I. Európai Játékokon Önök szerezték a szerb csapat első aranyérmét.

– Az előfutamokon látottak alapján számítottak arra, hogy érmesek leszünk, de az aranyéremmel azért meglepetést okoztunk. Az eredménynek is örültem, annak pedig különösen, hogy ezzel az aranyéremmel beírtuk magunkat a sporttörténelembe.

A K2 előtt volt egy K4 is, amiben a Moldovan nővérekkel együtt indultak. A második legjobb idővel jutottak a döntőbe, ahol ötödikek lettek. Voltak, akik többet, jobb eredményt vártak a négyestől…

– Nem akarok senkit sem megbántani, de azok számára csalódás ez az eredmény, akik nincsenek benne a sportban, nem követik a történéseket. A négyes előtörténetét fontos ismerni, hiszen két rivális párosból rakták össze, négy olyan emberből, akik pár hónapja a válogatón még egymás ellen küzdöttek. Négy versenyző, több edzővel, két országban – úgyhogy a logisztika sem volt egyszerű. Ennek ellenére, félretéve a sérelmeket, a tüskéket, sikerült egy olyan négyest összehozni, amely most olyan szinten van, mint tavaly ősszel a Milicával alkotott páros. Az ötödik helyből az derült ki, hogy működőképes a dolog, hiszen nagyon kevés kellett a dobogóhoz. Ennek a négyesnek az idei célkitűzése a riói kvótaszerzés kell, hogy legyen. Mivel sok év tapasztalata van már a hátam mögött, a futam után azonnal mondtam a lányoknak, ne keseredjenek el, mert ez jó eredmény, és ha sikerül jól összeraknunk a négyest, jövőre képesek lehetünk meglepetést okozni. Ehhez persze kell majd egy pár hét közös felkészülés is, amire nemsokára sor kerül Szolnokon.

Baku előtt még úgy nézett ki a program, hogy I. Európai Játékok, válogató a milánói világbajnokságra, majd a vb. A hét elején megjelent információ szerint azonban csak férfiaknak rendeznek válogatót.

– Igen, így van, vagyis már biztos, hogy K2 500 méteren Milica és én képviseljük Szerbiát a vb-n. Nekem ez egy nagy megkönnyebbülés volt, mivel a válogató Palánkán lesz, és az arra való felkészüléssel, utazással napokat, heteket veszítettünk volna az augusztus 19-én kezdődő milánói verseny előtt. Még Baku előtt is azon gondolkodtunk, hogy visszalapozzunk, esetleg pihenjünk a válogatóra, vagy felgyorsítsunk. Így, hogy nincs válogató, múlt héten pihentünk, most a visszalapozásnál tartunk, vagyis az eredeti edzésterv szerint haladhatunk.

A bakui eredmény miatt törölték a női válogatót?

– Ez így nem hangzott el, de valószínű, hogy igen, mivel ugye két kérdés volt. Az egyik, hogy a négyes milyen eredményt ér el, s mivel nem estünk ki az előfutamok során, és a döntőben sem utolsók lettünk, akkor eldőlt, hogy van jövője ennek az egységnek. A másik pedig a páros volt, amelyet mi megnyertünk, és ez még egy kicsit a mi oldalunkra billentette a mérleg nyelvét.