2024. október 5., szombat
KAJAK-KENU

Hét számban lehet olimpiai kvótát szerezni

A Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján a magyar versenyzők nyolc, a szerbiai kajakosok pedig négy versenyszámban állnak rajthoz az A-döntőkben. Szombaton tíz döntőt rendeznek, ebből hétben olimpiai kvótát lehet szerezni. A kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy nem az indul el egy adott olimpiai versenyben, aki a kvótát kiharcolta. Egy versenyző több számban is indulhat a kvalifikációs viadalokon, de csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet (tehát amennyiben például egyesben és párosban is megfelelő helyen végez, nem két, hanem csak egy versenyzői kvótát szerez). Az európai nemzeteknek bizonyos számokban még a jövő májusi, duisburgi pótkvalifikációs viadalon lesz lehetőségük kvótákat gyűjteni.

A szombati döntős program (zárójelben az elérhető kvóták száma):

10.26: női C-2 500 m – Takács Kincső/Lakatos Zsanett (nem olimpiai szám)

10.32: női K-1 500 m – Kárász Anna (az első 7 helyezett vehet részt az olimpián)

10.38: férfi C-2 500 m – Sarudi Pál/Forgó Christopher (nem olimpiai szám)

10.52: férfi K-1 1000 m – Dejan Pajić (7)

10.59: férfi C-1 1000 m – Vajda Attila (6)

11.14: férfi K-2 200 m – Tótka Sándor/Molnár Péter és Nebojša Grujić/Marko Novaković (6 hajó/12 személy)

11.19: férfi C-1 200 m – Hajdu Jonatán (7)

11.32: női K-2 500 m – Szabó Gabriella/Kozák Danuta és Ružičić-Benedek Dalma/Milica Starović (6/12)

11.46: női K-2 1000 m – Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra (nem olimpiai szám)

11.53: férfi K-2 1000 m – Marko Tomićević/Milenko Zorić (6/12)

Péntek délután újabb három magyar egység biztosította a helyét a vasárnapi, 500 méteres döntőkben. Elsőként a kenus Korisánszky Dávid, utána a férfi kajak egyeseknél Hufnágel Tibor, majd a tavaly váltóban világbajnok Hérics Dávid és a vb-újonc Somorácz Tamás kajakos duó jutott egyből a döntőbe. Mindhárom – az olimpia műsorában nem szereplő – számban vasárnap kerül sor a fináléra. Az 1000 méteres férfi és az 500 méteres női kajaknégyes is megnyerte előfutamát a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, s ezzel mindkét egység bejutott a vasárnapi döntőbe, s karnyújtási közelségbe került a riói kvóták megszerzése.

A szerbiai versenyzők közül a kajakos Bödőcs Krisztina 1000 méteren jutott fináléba (vasárnap, 10.50), a kenus Strahinja Mladežić pedig 500 méteren küzdhet majd az éremért (11.11). Bödőcs vasárnap 15 órától az 5000 méteres döntőben is érdekelt, csakúgy, mint Marko Tomićević (15.40).

A szerbiai versenyzők szombat délutáni programja (elődöntők):

14.05: női K-1 200 m – Nikolina Moldovan

14.25: férfi K-1 200 m – Marko Dragosavljević

14.45: női C-1 200 m – Krasimira Stojčeva

15.48, férfi K-4 1000 m – Boltić, Torubarov, Holpert, Terzić

15.58: női K-4 500 m – N. Moldovan, Starović, Ružičić-Benedek, O. Moldovan